Ez egy ilyen ország. A hatalmon lévők propagandistája diktatúrától rettegve a józan és mértéktartó hangot a kommunista diktatúrák legnagyobb rajongójában véli megtalálni. Mindeközben a kommunista diktatúra elleni küzdelem szamizdatos hőse az egypárti kétharmad elleni gyógyírt az egypárti kétharmadban fedezi fel. Ezek mind megőrültek? Nyugalom, ez valóban őrület, de van benne gengszter... vagyis rendszer. Igazából mindkettő van benne, de nem para: a mi gengszterünk jó útra tért, bűnbánó pentitó. Miért ne legyen akkor inkább ő a rendőrkapitány, igaz-e? Különben is: nem ismeri tán jobban Tarkin kormányzó a Halálcsillagot Han Solónál? Miért ne vezethetné hát a köztársaság erőit? Ugyanitt órabérért rettegő megélhetési paranoiásokat felveszünk, mert igény, az volna rájuk.
Az milyen, amikor a Mandiner szerzője Thürmer Gyulát idézve diktatúrázik? Tulajdonképpen csak a szokványos napi rutin. Már fel se kapjuk a fejünket. „Itt, kérem, diktatúráról van szó, mi pedig Magyar Péter személyében egy potenciális diktátornak adunk életteret” – írja a Péceli Hírektől és az ecseri Cserfa újságtól érkező, az NB I-es NER-sajtócsapathoz leigazolt Horváth K. József. Azzal támasztva mindezt alá, hogy Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnöke azt mondta egy videóban: „Én rettegek a diktatúrától. Ha ez az ember hatalomra kerül, itt olyan nemulass lesz, amit egyébként mond. Leszámolás, leszámolás mindazzal, mindazokkal, akik ma ellene mennek. Gyurcsány hozzá képest egy ügyeskedő piaci szónok volt. Ez a 30-as éveket idézi fel. És ők meg is fogják ezt csinálni. Azért csinálhatják meg, mert az Európai Unió ma már semmiféle szabályt nem ismer el, csak azt fogja megteremteni és segíteni, ami az ő érdekeit szolgálja. És ebbe Magyarország pusztulhat bele.” Thürmer munkássága egyébként a kommunista diktatúrák nosztalgikus dicsőítésében fejeződik ki, és minden évben méltató szavakkal emlékezik meg az első titkári pályafutását tömeggyilkossággal indító Kádár Jánosról.
Nem mintha egy demokráciában valaki ne lehetne kommunista – nemrég írtam meg, hogy én is az voltam, méghozzá Thürmer Gyulánál is szélsőségesebb formában. Csak hát valaha én azt gondoltam, egy magát jobboldali konzervatívnak mondó kormánypárt médiaholdudvarának újságírója nem ír le olyan szavakkal egy nyíltan kommunista pártelnököt, hogy „Mindez így néz ki egy józan – hangsúlyozom: baloldali – politikus szemüvegén keresztül.” De miért ne írná? Hol vannak itt már gránitba vésett elvek, szilárd világnézeti normák? Ám talán az mégiscsak furcsa egy kicsit, ha a másfél évtizede kétharmaddal hatalmon lévőket védelmező publicista hirtelen diktatúrától riadozik. Mindezt úgy, hogy a NER-párti sajtómunkások 2010 óta számtalanszor gúnyolták ki, nevezték bérrettegőnek azokat a balliberális értelmiségieket, akik diktatúrának nevezték a rendszert. A helyzet szerintem is bonyolultabb, a politikai rendszerek milyensége egy sokszínű spektrum, ahol a diktatúra és a nyugati típusú demokrácia között azért jó néhány fokozat, illetve árnyalat van. De ha ellenzékből nevetséges diktatúrázni, akkor a kormány híveként százszorosan az.
Ha a NER-kétharmad nem diktatúra, akkor az, hogy egy, korábban fideszes körökhöz, a rendszer elitjéhez tartozó politikus és pártja a kormánytöbbség által írt törvények alapján elindul a választásokon, és feles, vagy akár kétharmados többséget szerez, miért volna az? Magyar Pétert jómagam nemegyszer bíráltam. Viszont úgy gondolom, a Fidesznek van a legkevesebb morális alapja őt támadni. Teljhatalmat szerzünk, kiépítünk egy rendszert, saját képünkre és hasonlatosságunkra szabjuk át az országot, utána pedig ciklusokon át működtetjük, aztán amikor egy sorainkból dezertált renegátnak esélye nyílik rá, hogy ő is túlhatalmat szerezzen, és azt netán a mi rovásunkra is alkalmazza, akkor ez már nem olyan jó buli? Na nem, ilyet nem játszunk. Ha attól, amit Orbán Viktor tizenöt év alatt megtett, nem lett diktatúra, akkor attól sem lesz az, ha Magyar Péter ezt ugyanúgy elköveti, csupán annyi különbséggel, hogy mások sérelmére teszi. Bár még azt sem mondhatjuk, hogy egy ilyen régi-új felállásnak jelentős részben nem pont ugyanazok lesznek a kárvallottjai, mint eddig.
Persze a másik oldal felől nézve legalább annyira érthetetlen a történet. Ha megnézzük a Tisza legismertebb arcait, akkor rögtön feltűnik, hogy nem csak a pártelnök volt a NER kinevezettje és/vagy családtagja révén annak haszonélvezője. Tarr Zoltán, a legismertebb tiszás EP-képviselő felesége minisztériumi osztályvezető volt egészen férje ellenzéki szerepvállalásáig. (De maga Tarr is egy állami informatikai cégnél dolgozott.) Ruszin-Szendi Romolusz, aki a párt szintén gyakran szereplő embere, a Fidesz-kabinet honvédelmi miniszterének titkárságvezetőjéből, aztán a szaktárca helyettes államtitkárából lett vezérkari főnök. A Tisza legutóbbi, kongresszusnak nevezett rendezvényén pedig a 2010-ben megalakult Orbán-kormány egyik államtitkára, Kármán András tűnt fel. Biztosan nem ők az egyedüliek, lehetne sorolni még neveket, ám a dolog így is érdekes. A magát a leghitelesebb és legesélyesebb rendszerváltó erőnek valló Tisza nem engedi sorai, illetve jelöltjei közé más ellenzéki pártok korábbi politikusait. Ugyanakkor a fideszes kormány államtitkára, osztályvezetője, tábornoka és/vagy azok rokona nyugodtan lehet Tisza-politikus. Hogy is van ez?
Fogadjuk el, hogy teljesen úgy van, ahogy ezek a Tisza-politikusok állítják: nekik személyesen, direktben semmi közük vagy részük nem volt korrupcióban, gyanús ügyekben, minden ilyen állítás csak a Rogán-művek karaktergyilkossága. De azért azt még a legfanatikusabb Tiszta-harcos sem tagadhatja, hogy egy minisztériumi vagy közcéges vezető közelebb van ahhoz, ahol a korrupció zajlik, mint egy, a hatalmon kívül lévő ellenzéki politikus. És ha az ellenzékhez, a kormánykritikus vagy független sajtóhoz eljutnak a korrupciógyanút megalapozó tények, akkor annak, aki az intézményen belül van vezető pozícióban, még nagyobb eséllyel tudnia kell róluk. Ha ezek az emberek nem is voltak korruptak, azért jó eséllyel tudniuk kellett a rendszerszintű (bocsánat: gengszterszintű) korrupcióról – de legalábbis sejthették, hogy valami nincs rendben. Mi több: saját legendájukat is épp úgy teremtették meg, hogy ők pont azért szorultak vagy léptek ki a rendszerből, mert elegük lett abból, amit ott láttak, sőt: mindezt belül szóvá is tették.
Pont az szokott lenni az ingadozók meggyőzésére bevetett aduász érv, hogy ezek a pentitók a maffiaállam bűnbánó gengszterei. Ők azok, akik ismerik a Halálcsillag tervrajzát, ők át tudják állítani a rohamosztagosokat. Na de mit mondana erre Luke Skywalker? Meddig, milyen határig szabad birodalmi rohamosztagosokat leigazolni? Ha mondjuk egy császári rohamosztag parancsnoka az előző héten még kiirtott egy falut, lehet-e a következő héten a köztársaságiak tábornoka? És milyen köztársasági hadsereg lenne az, ahová Han Solót nem veszik fel, de Tarkin kormányzót igen? A tiszás logika mentén Hadházy Ákos attól, hogy a Fideszhez tartozott, még lehetne a párt jelöltje, de mivel elkövette a hibát, hogy Magyar Péternél több mint egy évtizeddel korábban döntött úgy, hogy a NER vállalhatatlan számára, elbukta ezt a lehetőséget. Amúgy jöjjenek csak a pentitók, nincs gond vele. A bűnbánó maffiózókat tárt karokkal várja a tanúvédelmi program minden jogállamban. Ugyanakkor nem sűrűn fordul elő, hogy a vádalkut kötő bűnöző (vagy akár a rokona) ezután rendőrkapitány vagy az FBI igazgatója lesz. Az maga lenne a valóra vált maffiaálom.
Hogy az ellenzéki közvélemény javarészét a fentiek nem zavarják, jelzi: ez a közeg annak a magányos, frusztrált, szerencsétlen embernek a szintjén van, akinek már évek óta nem volt része nemhogy boldog párkapcsolatban, de még kielégítő szexuális aktusban vagy legalább kellemesnek indult randiban sem. S végső kétségbeesésében már eljutott oda, hogy minden mindegy, bárki jöhet, tényleg akárki, csak legyen valaki. Mit mondanánk ennek az embernek? Azt, hogy igazad van, csináld csak, idd le magad, állj be, mint a gerely, és kefélj óvszer nélkül, az árokparton az első jöttmenttel, akiről azt sem tudod, kicsoda, hátha így összejön valami? Én biztos nem. Hanem próbálnám rádöbbenteni: bármennyire úgy érzi, hogy a mélyponton van, mindig van lejjebb. Mondjuk, összeszedhet egy nem kívánt terhességet, egy nemi betegséget, vagy akár az is megtörténhet, hogy a vonzónak tűnő ember egy pszichopata, aki kirabolja és/vagy megerőszakolja. Meg különben is: ne árazzuk már le magunkat úgy, hogy rögtön odaadjuk testünket-lelkünket valakinek, aki egy HIV-tesztet sem hajlandó csináltatni, és semmilyen konkrét ígéretet nem tesz, de még a vacsora felét sem fizeti ki, sőt: be se hív minket az étterembe.
Vagy ha így is belemegyünk, akkor legalább kérjük meg az árát. Ami persze már nem szerelem, hanem szexmunka, de az is egy legitim műfaj. De az nem megy, hogy az illető se érzelmi, se anyagi biztonságot nem nyújt, de mi azért csak teljesen köteleződjünk el felé. A másik, amit példaként fel szoktak hozni, hogy Churchill is pontosan tudta, ki valójában Sztálin, mégis összefogott vele Hitler ellen. Ehhez hasonló érveket hoznak fel, amikor rá akarnak venni, hogy befogott orral szavazzak a Tiszára. Mire én azt válaszolom: Churchill egy nagyhatalmat vezetett. Egy világbirodalmat, flottával, légierővel, titkosszolgálattal, működő gazdasággal. Nektek mitek van? Ez a hasonlat az ellenzékre úgy lenne igaz, ha Churchill 1941-42-ben a teljes brit haderő irányítását átengedte volna Moszkvának, utána London körül és a gyarmatokon kinőtt volna a földből néhány szovjet támaszpont, az MI6 vezetőjének pedig Sztálin javaslatára kinevezte volna a Kim Philby nevű szimpatikus fiatalembert. Ergo gyakorlatilag felszámolta volna a brit szuverenitást. Vajon ezután is elmondhatta volna a szovjet terjeszkedés, a vasfüggöny elleni fultoni beszédét?
A régi ellenzék jelentős része (tisztelet a kivételnek) ezt csinálta önmagával. Nem mondom, hogy a 2024-es kudarc után biztosan sikerült volna magukat újjáépíteni, de még egy, az esélytelenek nyugalmával összeálló s harcba induló roncsderbi is jobb alkupozícióval kecsegtet, mint ez, amit most van. Hogy gyakorlatilag teljesen kiszolgáltatottá váltak ennek a NER 1.0 mellett keringő NER 2.0 típusú Halálcsillagnak, miután önként adták át a fegyvereiket. Van valami hideglelősen ijesztő abban, hogy egy legendás rendszerváltó, a szamizdatos ellenzék ismert alakja csupa nagybetűvel kiabálja bele a közösségi média sötétjébe, hogy „A FIDESZ HATALMÁT CSAK EGY EGYSZERI, EGYPÁRTI KÉTHARMAD TUDJA LEBONTANI.” Haraszti Miklósról van szó, aki az SZDSZ belső körének tagjaként az átlagos választónál sokkal közelebbről lehetett szemtanúja egy kétharmados hatalom működésének.
Sokan elmondták már, de én is leírtam, mi akadályozta meg, hogy az 1994 és 1998 közötti Horn-kormány nem vált egy szoclib NER-ré. Az, hogy az MSZP és a SZDSZ autonóm koalíciós partnerekként blokkolták és kioltották egymás potenciális túlhatalmi ambícióit. Mint az ókori Rómában, ahol két konzult választottak, s gyakran pont olyanokat, akik utálták egymást, hogy ellensúlya legyenek a másiknak. Hol lesz ilyen ellenerő a Tiszával szemben? De úgy látszik, ez nem fontos, mert Harasztit idézve: „VAGY LESZ VÉGRE EGYSZERI, EGYPÁRTI KÉTHARMAD ORBÁN ELLEN, VAGY... nem is részletezem.” Nem is részletezi, nyilván, mert olyan szörnyű az, ami így lenne, hogy arra csak a Tisza-kétharmad a gyógyír. Teccik érteni: egyszeri. Mert az ebben az országban már csak úgy megy, hogy akinek egyedül, egypárti, egyszemélyi kétharmada van, az csak egyszer, egy ciklusra akarja, aztán szépen, önmagától lebontja. Ez komoly? Tényleg ezt akarjuk? Ennek az embernek és pártnak a kezébe akarjuk adni az életünket?
Borítókép: A Csillagok háborúja birodalmi rohamosztagosai / fotó: MARK RALSTON / AFP
Bejelentkezés