Nem a poloskák teleltek át, illetve keltek ki. Hanem annak a NER-dongónak az utódai, amelynek a röptéről oly keveset tud az ellenzéki közvélemény, így aztán továbbra is simán bedől neki. Ez az újszülött úgy repül, mint a NER-dongó, úgy zümmög, mint a NER-dongó, és úgy csíp, mint a NER-dongó, de azt állítja: mégsem olyan, mint a NER-dongó. Miért is nem? Mert azt mondta – vagyis zümmögte. A röptét bűvölten figyelő hívei meg beveszik a dumát. Pedig elődeinél is jobban ügyel rá, hogy betartsa a NER-méhkas repülési szabályzatát. A régi ellenzék is folyton a NER-dongó csípéseivel ijesztgette a híveit, ugyanakkor esze ágában se volt a darázsfészket radikálisan kifüstölni, főleg, hogy neki is jutott azért a mézédes nektárból. Az új kedvencük pedig a minap be is vallotta: ha az ő egykori méhkirálynője nem válik szárnyaszegetté, esze ágában se lett volna elhagyni a mézben dúskáló méhkast. Politikai méhészet kezdőknek és haladóknak.
A NER-média zászlóshajója kárörvendve jelentette be: csúfos kudarcot vallott a Telexen meghirdetett terv, hogy az ellenzéki szavazók az állampapírok vásárlásának politikai alapú bojkottálásával megrengessék a rendszert. Nem ért meglepetésként a dolog: januárban ezen a helyen, a címben említett NER-dongó röptét figyelve megjósoltam, hogy ez lesz. Pedig voltak ennél grandiózusabb elképzelések is. Ahol nemcsak az államkötvények, de a MOL, a Szerencsejáték Zrt., a Libri, az MBH Bank, a Nemzeti Dohányboltok, a NER-érdekeltségű hotelek bojkottjára is felhívtak. A felnőtt, aktív kereső lakosságon belüli ellenzéki szegmens milliós nagyságú. Tehát valóban: ha jelentős tömegek akárcsak néhány hétig vagy pár hónapig embargót hirdetnének a fenti cégekre, azt bizony megéreznék nemzetgazdasági szinten is. Amennyiben a legnagyobb ellenzéki párt (vagy korábban az összellenzéki koalíció) teljes mellszélességgel beállt volna Kapitány Balázs demográfus ötlete, illetve mások hasonló kezdeményezései mögé, akkor, ha áttörő siker nem is, de valami észlelhető hatás talán lehetett volna.
Csakhogy sem a régi, sem az új ellenzék nem állt oda soha – nemhogy egységesen, de még jelentős részben sem – a fenti javaslatok aktív támogatójaként. A maga önérdeke szempontjából érthetően, hisz ezzel saját létét (csúnyább szóval: egzisztenciáját) veszélyeztetné. Az ilyen bojkottra, polgári engedetlenségre, a rendszerből való kilépésre felszólítások hátterében az a gondolat munkál, hogy ez nem nyugati típusú polgári demokrácia. Hanem diktatúra, maffiaállam, de legalábbis oligarchikus autokrácia, mellyel a legminimálisabb együttműködést is azonnal meg kell szakítani.
Csakhogy az ellenzék, mely a NER alapdokumentuma szerint a nemzeti egység „természetes részét képezi”, sosem ment ennek még a közelébe sem. Jó okkal tette, ugyanis retteghetett volna attól, hogy a rendszerrel szemben állók felteszik kérdést: ha a diktatúra boltjaiban nem vásárolhatunk, akkor a diktatúra által szervezett választásokon miért is veszünk részt? Ugyanis diktatúra ide, maffiaállam oda, az ellenzék ugyanabban volt érdekelt, mint a Fidesz: a polgárok szépen, fegyelmezetten menjenek csak el választani, aminél semmi nem bizonyítja jobban – a rendszer működik.
Amikor 2018-ban felvetettem a parlamenti választás bojkottját, finoman szólva nem arattam osztatlan sikert a hitelesített demokraták között, páran igen csúnyán néztek rám. Érdekes: amikor 2016-ban a migránsügyi népszavazás bojkottja mellett agitáltam, senki nem haragudott rám. Persze azon nem múltak mandátumok, párt- és frakciópénzek, pártmunkási karrierek. Nem vagyok párt- vagy politikaellenes, semmi bajom azzal, ha valakik elmennek és szavaznak valakire, én is azt tettem nemegyszer, és fogom a jövőben is, ha azt tartom a kisebb rossznak.
Abból a szemléletből viszont elegem van, amely a választásokat, illetve az azokon történő feltétlen részvételt tekinti nemcsak a demokrácia csúcspontjának, lényegének, de igyekszik kizárólagos célként, de facto erre redukálni a közéleti aktivitást. Ebben tökéletesen azonos a NER és annak mostani kihívója. Az állampolgár dolga, hogy tartsa szem előtt: egy dolog mind fölött – Orbán megy vagy marad. Így aztán szépen lépjen be a Harcosok Klubjába vagy a Tisza Szigetbe, és munkálkodjon ezen szorgalmasan. Ne akarjon beleszólni fontos belső pártügyekbe, s főleg ne tegyen fel kellemetlen kérdéseket, amelyek gátolják a szent háború megnyerését.
A pártpolitika egyre inkább a választásokra szűkül. Mert a politikusok igyekeznek arra szűkíteni a tevékenységüket (és híveik aktivitását), amit totálisan kontrollálhatnak. Volt jó pár olyan ügy, amelybe beleállva az ellenzék már születése után gyengíthette volna a NER-t. Az első ilyen alkalom az emberek magánnyugdíjpénztárakból való, annyira nagyon nem is burkolt fenyegetéssel, nyomásgyakorlással való kiléptetése volt. Minden politikai akció nélkül is volt százezer ember (köztük én is), aki ragaszkodott a magánnyugdíjhoz. Ha az akkori ellenzék tevőlegesen felszólítja híveit: ne lépjenek ki a pénztárakból, ez a szám ötször vagy akár tízszer annyi is lehetett volna. Később is akadtak olyan ügyek, amelyekben gyakorlatilag rizikó nélkül lehetett volna blokkolni a rendszert.
Ilyen a polgári védelmi kötelezettség bevezetése vagy a 2022-es népszámlálás, ahol rendkívül nehéz helyzetbe lehetett volna hozni a Fideszt. A polgári védelmi kötelezettséget, mint népszerűtlen dolgot a kormány érdemben, a gyakorlatban, a lakosság széles körét érintő módon amúgy se vezette volna be. De ha az ellenzék beleáll, az lett volna a látszat, hogy a politikai nyomásgyakorlás miatt hátrált meg a rendszer. Melynek az is komoly presztízsveszteség lett volna, ha a lakosság ellenzéki harmada-negyede akkor sem vesz részt a népszámláláson, ha (mint a Pride esetén) büntetéssel fenyegetik őket.
Csakhogy mikor a régi ellenzék a saját terepén nyeregben volt (tehát 2024 tavaszáig), a főáram kínos óvatossággal tartózkodott bármi olyantól, amivel a polgári radikalizmus, a polgári engedetlenség, az államrendhez való lojalitás felmondásának talajára lépne. 2022 nyarán tudósítóként ott voltam a kata eltörlése miatti győri tiltakozáson, ahol hatalmas dolognak számított, hogy a tömeg egy része a tüntetés hivatalos része után nem ment haza, hanem megpróbálta lezárni a Baross hidat. „Bátya, ilyen Győrben még nem volt!” – mondta az egyik tüntető.
Hát, addig ilyen tényleg nem. S amennyiben a helyi ellenzéki politikusokon múlik, akkor se lett volna. Egyetlen akkori hivatásos, fizetett győri politikus sem állt a menet élére úgy, „felbujtóként”, mint idén Hadházy Ákos. „Írjuk le a kibaszott követeléseinket a kormánynak!” – biztatta a fiatalokat szókimondóan a momentumos Bagó Bernadett, aki viszont egyedül maradt a kiállással. „Mi a faszért nem megyünk a kibaszott hídra?” – kérdezte a momentumos lány, hozzátéve: akár addig is maradnak, amíg az Orbán-kormány le nem mond. Végül rendőri közbeavatkozásra oszlott fel a tömeg, az egyik egyenruhás közölte velük: nem tarthatnak spontán gyűlést, fel lesznek jelentve.
Ez az idei hídfoglalásokhoz, illetve a Pride-hoz képest nagyon visszafogott, bohókás akció annak idején Győrben szinte hőstettszámba ment, annyira példátlan volt. A régi ellenzék olyan mértékben tisztelte az általa lediktatúrázott NER törvényeit, hogy még véletlenül sem akarta megszegni azokat. Ilyenre csak akkor kezdett vállalkozni az „óellenzék” kisebb része, amikor már bukófélben volt. A Tisza pedig még náluk is jóval konformistább e téren. Itt kanyarodhatunk vissza Kapitány Balázs és mások bojkottötleteinek kudarcára. Miért mondjon le a polgár az állampapírról, a kedvenc cigarettájáról, szállodájáról vagy bármi másról, ha az ellenzéki politikus sem hajlandó a mandátumát vagy a szabadságát kockáztatni?
De miért is tenné? Hisz a szavazóik oroszlánrészét csöppet sem zavarta, hogy a régi ellenzék szépen belesimult a NER-be, miként az se, hogy az új ellenzék egyenesen a NER-ből jött. Ahogy az sem, hogy a politikai megváltó simán bevallja: ha a felesége Fidesz-karrierje nem törik derékba, esze ágában se lett volna ellenzéki pártot létrehozni. Megígérte ugyanis Varga Juditnak, hogy amíg politikai pozíciót tölt be, nem kritizálja nyilvánosan a Fideszt. „Ha megválasztották volna az Európai Parlamentbe, ma nem lennék itt” – mondta Magyar Péter. Ez aztán a gránitkemény elvi hozzáállás. Ha a nejem továbbra is NER-fejes, maradok, ha bukik, akkor viszont kilépek.
Azt kell mondanom, hogy a Tisza elnöke és rajongói megérdemlik egymást. Ugyanis a legújabb politikai szektavezér és MLM-guru pont azt ígéri híveinek, amire azok vágynak. Hogy egy ilyen rendszert mindenféle veszély, rizikó, kockázat nélkül meg lehet buktatni. Nem kell mást csinálni, mint legális pártgyűléseken éljenezni, tapsolni, Facebookon lájkolni, aztán a NER által kiírt választáson elmenni szavazni. Mert persze diktatúra, maffiaállam, törvénytelen kormány, Ezek pedig biztosan megölték az alcsúti juhászt, de azért nekem ne legyen semmi bajom.
Ugyanez látható szinte minden téren. Az emberek évtizedek óta panaszkodnak, hogy kibasznak velük a munkahelyükön. Mondom nekik, forduljatok a szakszervezethez. Azt felelik: a szakszervezet egy korrupt sóhivatal. Hát akkor váltsátok le az elnököt és az elnökséget, hisz ti vagytok a tagok! – válaszolom én. Eddig akárkinek mondtam ezt, senki nem volt rá hajlandó. Ugyanolyan elképedt, megrökönyödött tekintettel néztek rám, mint az az ellenzéki szavazó, akinek azt javasoltam, hogy hackelje meg a népszámlálást.
Igen, a polgári engedetlenség már csak azzal jár, hogy megszegjük a törvényt. Miként az is kockázatos volt, amikor egy szakszervezeti tisztviselő Magyarország egyik legnagyobb érdekképviseleténél gazdasági bűncselekményt leplezett le, megbuktatva az érintett vezetőket – és aztán a nevét, arcát vállalva elmondta nekem. Vagy amikor a Hír Tv egyes dolgozói voltak olyan bátrak, hogy szakszervezeti alapszervezetet akartak létrehozni a munkahelyükön: ki is rúgták őket. A Tisza-zászló alá sereglők zöme pont ezt szeretné megúszni.
Így azonban a rendszer nem összeomlani fog, hanem biztonsági másolatot készít magáról. Nem a poloskák teleltek át és keltek ki, hanem a NER-dongók új generációja. Ama NER-dongóké, amelyeknek röptéről az ellenzéki közvélemény oly keveset tud. Ezért is hiszi el, hogy a kikelt újszülött, amely úgy repül, mint a NER-dongó, úgy zümmög, mint a NER-dongó, és úgy csíp, mint a NER-dongó, az mégsem olyan, mint a NER-dongó. Miért is nem? Mert azt mondta – vagyis zömmögte.
„A nemzet mintha önmagával játszana társasjátékot; az argentin politikai élet olyan, mint egy hangyaboly vagy egy őserdei törzs élete: csupa esemény, csupa válságos helyzet és halál, de az élet körforgás csupán, és az esztendő mindig ugyanúgy végződik, ahogyan kezdődött” – írta V. S. Naipaul az Eva Perón visszatér című kötetében (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984. 13. o.). A miénk nem hangyaboly, hanem méhkas, vagyis dongótanya, de a lényeg ugyanaz: méz, méz, mézecske, édes arany lépecske – hogy a szótündért idézzem.
Kétségtelenül szórakoztatóbb lesz, ha ezentúl nem egy, hanem két NER-dongó, két Halálcsillag kering egymás körül. Amennyiben a rohamosztagosok közötti belháború miatt talán a két csapat sakkban tartja egymást, az még lehet a kisebb rossz. Hacsak a kettészakadt Birodalmat nem egyesíti újra a közös ellenség. Mely az a ritkuló független értelmiség lenne, amely szíves örömest megdöntené ezt a rendszert, de nem akar a politikai győztesekhez sem csatlakozni, nem kér részt a hatalomból, nem akar biodíszletként vagy kurzuslovagként odatartozni, hanem az új hatalmat is éppúgy támadja, morális nyomás alatt tartja, ha kell. Ennek a háborúnak az igazi célja és tétje nem az, hogy ki nyer a két halálcsillagos, dongóröptető B-középből. Hanem ennek a fogyatkozó rétegnek a két tűz közötti felszámolódása vagy fennmaradása.
Borítókép: Dongó / fotó: PETER KNEFFEL / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Bejelentkezés