Bármennyire titulálták egymást Nagy Sátánnak, illetve a nemzetközi terrorizmus szponzorának, az USA és Irán sokáig elkerülték a nyíltan deklarált háborút. A térségben a nem egy országot megszálló vagy lebombázó Amerikának Irán sokáig mégiscsak a „legbarátibb ellenség”, a legkisebb rossz volt, amelynek hol fegyvereket szállított, hol közös érdekük volt a mindkettejük állampolgárait gyilkoló tálib rezsim megdöntése. Sőt volt olyan idő, amikor az USA fegyvertársa, Izrael nem mással, mint Iránnal működött együtt egy harmadik ország atomlétesítményének lebombázásában. Na, vajon melyik volt ez az ország? Történelmi visszatekintésünkből ez is kiderül.
Tavaly az amerikai kormány még óvakodott háborúnak nevezni az Irán elleni légicsapást, és a venezuelai elnökkel ellentétben nem is rabolták el egyik ajatollahot sem. Most viszont az USA és Izrael a teljes hatalmi, katonai és gazdasági infrastruktúra összezúzására tör, háborúról beszélnek, az ajatollahot pedig megölték. Mivel a jelen eseményeket boncolgató cikkekben nincs hiány, lépjünk párat hátra, s a múlt távlatából előre nézve tegyük fel a kérdést: hogyan sikerült egy ilyen rendszernek ennyire sokáig fennmaradnia? Ugyanis lassan fél évszázada működik az ajatollahok teokratikus uralma. Sokan az ilyesmiben rokon- vagy ellenszenvüktől függően látnak történelmi szükségszerűséget, sötét összeesküvést, felsőbb hatalmi érdeket meg hasonlókat. Én azonban nem véletlenül parafrazáltam Paul Johnson A modern kor című művének fejezetcímét. Az eredeti cím Förtelmes papi uralom, égi káosz volt. A tekintélyvesztésre utal, hogy a régi korok eszméit a modernitás döntötte le. Itt viszont ama bizonyos papi uralmat az a földi káosz segített tartósítani, amit mostanában polikrízisként is szoktunk emlegetni. Hogy mindig volt olyan válság, amely elvonta a figyelmet a szintén egyre rizikósabb Iránról.
A rendszer felemelkedése persze egy világjelenség kiindulópontja volt.
Ez lett a sorsa később Indiában a Modi által leváltott kongresszista, Törökországban pedig az Erdoğan révén felülírt kemalista rendszernek. Egy szekuláris nacionalizmus helyére egy vallásos nacionalizmus került. Iránban ez sokkal korábban ment végbe. Reza Pahlavi rezsimje brutális volt, titkosrendőrsége, a SZÁVÁK a leghírhedtebb volt a térségben. Ugyanakkor kétségtelenül világinak és modernistának számított a rendszer. Ezt váltotta le 1979-ben az iszlám forradalom. Vagyis nem: ez a...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.