A Monológ legfrissebb adásában Ceglédi Zoltán arra hív minket, hogy képzeljünk el egy világot, amelyben nincsenek lájkok és kommentek, bőrtangás fiúkról deliráló államtitkárok és csomagtartóba zárt embereket mutogató frakcióvezetők.

A műsor elején Jon Stewart műsorvezetőt, stand-upost idézi, aki szerint a legjobban sikerült előadáson is akad olyan a közönség soraiban, akinek nem tetszik a produkció. A közösségi média megjelenése óta azonban Stewart úgy érzi, mintha ezekkel az emberekkel kéne közös taxiban hazamennie. A kommentmezőben ugyanis rendre az elégedetlenek ás az ellendrukkerek az aktívabbak és hangosabbak.

Ennek kapcsán Ceglédi Zoltán azon morfondírozik, milyen lenne a közélet, ha a különböző tartalmakat nem lehetne kommentelni, lájkolni, megosztani. „Én nem tartom kizártnak, hogy visszatalálnánk valami sokkal okosabb, tartalmasabb, szerethetőbb politikához” – vélekedik. Jellemző példaként a Pride körüli „nagyon ostoba vitát” hozza fel, amelynek jegyében az egészségügyi államtitkár „bőrtangás chippendale-fiúkról” kommentelt Magyar Péter egyik bejegyzése alá.

Az elemző szerint a Fidesz „elszalasztott egy tök nagy lehetőséget”, amikor Szájer Józsefről ominózus falmászása során kiderült, hogy egy melegpartin vett részt. Ez után egy nyíltan meleg fideszes beszélhetett volna erről a kérdésről, amely sokkal autentikusabbá tette volna a kormány mondanivalóját. Ehelyett Gulyás Gergely azt mondja, hogy ők azért nem mennek a Pride-ra, mert „nem érintettek”. „Haver, most tényleg nem én fogom ezt a Kacsa magazinos hülyeséget elővezetni, de most azt mondod, hogy nincsenek meleg fideszesek?” – teszi fel a költői kérdést.

Gaál Gergely lesz a következő Lukácsi Katalin? Milyen lehetne az „új KDNP”?  Mit csinálna Szentkirályi Alexandra emberek csomagtartóba zárása helyett, ha pár hónapig nem lenne Facebook oldala, meg TikTok csatornája?

Kiderül a műsorból!