Az egészségeséletmód-mánia és az antialkoholista propaganda egyre nagyobb tömegekre van befolyással, és ez komoly aggodalomra ad okot nemcsak a társadalom, de a gazdaság jövőjével kapcsolatban is. Többször írtam már ennek filozófiai és társadalmi vetületeiről, de nem sok szó esett a gazdasági következményeiről. Pedig ezek nem elhanyagolhatók: sok közgazdász az új mánia negatív gazdasági hatásaira hívja fel a figyelmet, amelyek jóval túlmutatnak az alkoholpiacon. Összességében úgy tűnik, mind egyéni, mind társadalmi szinten megéri a kockázatot a kulturált alkoholfogyasztás, ráadásul a kutatások inkább azt mutatják, hogy ezek a kockázatok nem biztos, hogy léteznek.
Az alkoholfogyasztók viszik hátukon a gazdaságot?
Egy nemrég publikált norvég hosszú távú kutatás, amely fiatalokat követett a tizenéves koruk közepétől a harmincas éveik elejéig, azt bizonyította, hogy jóval sikeresebbek lesznek, többet keresnek – vagyis több GDP-t termelnek – azok, akik fiatal korukban közösen buliztak és alkoholt fogyasztottak, mint a nem ivók vagy a magányosan ivók. Szimpla és sokszor igazolt következtetés: a társasági alkoholfogyasztás erősíti a közösségi érzést, növeli a bizalmat, és ezek együtt sokkal hatékonyabb gazdasági, tudományos tevékenységet és innovatívabb világot eredményeznek, mint a nem ivás vagy a magányos alkoholizmus. Nem mellesleg jól bizonyított tény, hogy az erős közösségi kapcsolatokkal rendelkező emberek jelentősen tovább élnek. Ezt a minimum érdekes kutatást négy hét késéssel sikerült a HVG-nek lehoznia ezzel a Facebook-felvezetéssel:
„Meglehetősen provokatív és egészségügyi szempontból igencsak megkérdőjelezhető következtetéssel rukkolt ki egy hosszú távú norvég kutatás. A fiatalkori alkoholizálást egyfajta pozitív karriereszközként ismeri el, de azért az ok-okozati viszonyok levonásánál megmarad az óvatosság mellett.”
Ezek a mondatok tökéletesen mutatják, hogy a média és a közvélemény jelentős része egyszerűen nem fogadja el azokat a kutatási eredményeket, amelyek az alkoholfogyasztás pozitívumait bizonyítják, és készpénzként kezeli azokat, amelyek ennek ellentmondanak. (Eleve megérne egy misét, hogy a más területeken a tudományt szentségként kezelő sajtótermékek hogyan csipegetik ki a saját hitüknek megfelelő kutatási eredményeket és hogyan ignorálják a többit, de erről esetleg majd máskor.) A legtökéletesebb példa az USA-ból származik, ahol a korábbi tisztifőorvos, Vivek Murthy év eleji visszavonulása előtt azt szorgalmazta, hogy az alkohol káros volta miatt a dohánytermékeken látható jelzések mellett hasonló címkéket kellene tenni az üvegekre is. Szavai – amelyeket némileg hitelteleníthetne, hogy ő maga brahman hindu, tehát soha nem ihat – bejárták a világsajtót, és hazánkba is eljutottak. Az igazi érdekesség azonban, hogy ezt csupán három héttel előzte meg egy tekintélyes amerikai intézmény, a National Academies of Sciences, Engineering, and Medicine egy hosszú távú kutatásról szóló, ennek gyökeresen ellentmondó beszámolója. Ez az írás a kulturált alkoholfogyasztás egészségre gyakorolt pozitív hatásait bizonyította. Ezek az eredmények azonban nem járták be a világsajtót, sőt láthatólag a szomszédba, a tisztifőorvoshoz sem jutottak el.
Mindez jól mutatja, hogy az alkoholfogyasztással kapcsolatos kutatások milyen előítéletekkel, sőt ideológiával terheltek, és mennyire nem egyenlő eséllyel jutnak el a közvéleményhez, a médiához, sőt az orvosokhoz sem. Az antialkoholista propaganda ennek hatására elkezdett erősen hitalapú nézetté válni, amelynek követői nem akarják meghallani a vele ellentétes eredményeket. Komoly bizonyítékok vannak arra, hogy a WHO által kiadott állásfoglalások alapjául szolgáló adatok is antialkoholista szervezetek, név szerint a Movendi „mazsolázott” kutatásaiból származnak. Mértékadó körökben elkezdett terjedni az a nézet, hogy mivel nem tudhatjuk bizonyosan, kinek van igaza, a kisebb rizikó irányába kell haladni – vagyis inkább tiltsuk az alkoholt, mert abból nem lehet baj. Ez azonban egyáltalán nem igaz. Az alkoholfogyasztás évezredek alatt mélyen beépült az egyének és a társadalom életébe, és korántsem biztos, hogy tiltásával nem okozunk sokkal nagyobb károkat – és ez még az egészségünk szempontjából is igaz lehet. A kutatások ugyanis sokkal kevésbé bizonytalanok, mint azok értelmezése.
Amikor ugyanis nagymintás statisztikai alapon vizsgálják az alkoholfogyasztás hatásait, akkor az eredmények egyértelműen azt mutatják, hogy az alkoholt nem fogyasztók és az alkoholisták rövidebb ideig élnek, mint a kulturált fogyasztók. Ezeket az eredményeket a kutatók ma már próbálják megkérdőjelezni, és különböző erőltetett módokon érvénytelenítik – hasonlóan a fent említett norvég kutatás eredményeihez. A különbség szerintük a csoport egyéb szokásainak, társadalmi státuszának és kultúrájának az oka. Azt azonban nem fogadják el, hogy a kultúrának szerves része a mérsékelt közösségi alkoholfogyasztás. Így meglehetősen nehéz vitatkozni a témáról, amit tovább tetéz, hogy minden erre irányuló kutatás rendkívül bizonytalan eredményeket hoz.
A kutatások bizonytalansága
Nyilvánvaló, hogy az alkohol sejtszinten kimutathatóan káros mint molekula. De az ember jóval több, mint sejtjei összessége. Ezenkívül ezt komolyan árnyalja, hogy a tudomány több millió anyagot azonosított, amellyel az emberiség folyamatosan kapcsolatban van, és ezek közül csak néhány százezret vizsgáltak meg hatásuk szempontjából – és azok közül is sokról nem tudják eldönteni, hogyan hat ránk. A legtöbb anyagra nincs idő, csak az alkoholt vizsgálják ilyen gyakran és hevességgel, pedig lehetnek ennél jóval károsabb molekulák.
A hatásokat azonban leginkább az kérdőjelezi meg, amire Nicklas Brendborg dán longevitáskutató A halhatatlan medúza – A természet titkai, avagy hogyan éljünk akár száz évig című könyvében hívja fel a figyelmet. Az ember érzelmi lény, és ez az érzelmi világ sokkal erősebb hatással van egészségére, mint bármilyen molekula. Míg a rák teljes megszűnése csupán három évvel növelné az emberiség átlagéletkorát, a társas kapcsolatok erőssége hat évet ad hozzá a magányhoz képest. A szerző a placebohatást hozza fel kézzelfogható példaként, amely teljesen érzelmi alapon működik, és hihetetlen gyógyító hatása van.
Egyébként a fent említett Vivek Murthy kutatásai szerint is a magány a legnagyobb „gyilkos”. Ez meglehetősen jó magyarázat a társasági alkoholfogyasztás pozitív hatásaira – nem is teljesen érthető, hogy miért támadják ilyen hevesen ezen adatok ismeretében.
Mi történik, ha nem iszunk?
Azt, hogy mi történik, ha egy nyugati országban betiltják az alkoholt, láthattuk az USA alkoholtilalmának példáján keresztül. A következmények tragikusak voltak, pedig a támogatók nagyon optimistán látták a jövőt. Azt állították, hogy az emberek majd hatékonyabban dolgoznak, kevesebb lesz a munkahelyi baleset, és kevesebb a betegség miatti hiányzás, így a termelékenység hatalmasat nő. A fogyasztás várható csökkenését azzal ütötték el, hogy a családoknak több pénzük marad, mert nem költenek alkoholra, ugyanakkor többet járnak majd étterembe, moziba, színházba, és az olyan termékek, mint a rágógumi fogyasztása majd az egekbe szökik.
Mondanom sem kell, a rágózás nem mentette meg az amerikai gazdaságot. A munkahelyi hatékonyság az első évben ugyan nőtt, de aztán visszaesett az azt megelőző szintre. A színházak és mozik kiürültek, és közel húsz évig a létükért küzdöttek. Az éttermek tömegesen mentek csődbe. Úgy tűnik, senkinek nem volt kedve sem színházba, sem étterembe járni, ha nem lehet alkoholt fogyasztani. A vállalati csődökön túl több százezer munkanélküli jelent meg a piacon. A problémákat tovább tetézte, hogy az alkoholból származó adóbevételek eltűntek, pedig ezek akkor még a teljes adóbevétel 14%-át adták. Történelmi távlatban egyértelmű, hogy a tilalom hozzájárult a gazdasági világválság kialakulásához és elmélyítéséhez, de nyilván nem ez okozta azt.
A legnagyobb gazdasági hátrány azonban egy váratlan helyről érkezett: eltűnt az innováció. Az amúgy magas amerikai innovációs aktivitás szinte nullára zuhant, és csak az illegális alkohol megjelenésével tért vissza. Kiderült, alkohol nélkül akadozik a kreativitás.
Miért lenne most másként?
A világ persze sokat változott, ma már nem jelentene akkora adóbevétel-kiesést az alkoholfogyasztás visszaesése. A mai antialkoholista mozgalmak, mint a Movendi szintén az alkohol visszaszorításától remélik a gazdaság növekedését. Sőt, nagy tanácsadócégek már ki is számolták, hogy pusztán a fogyasztóinjekciók testsúlycsökkentő hatásától 0,4%-ot nőhet a gazdaság. Ezek a tilalom idejéhez hasonló érvek: a kevesebb munkahelyi hiányzás és kevesebb egészségi probléma bőven kompenzálja a fogyasztás csökkenését.
De miért lenne ezúttal másként? A közgazdászok egy jó része, köztük a The Economist csapata, egyértelműen azt állítja, hogy a gazdaságnak rosszat tesz az egészségeséletmód-őrület, és főleg az antialkoholizmus.
Az ügy jóval túlmutat az éttermi szektor és az alkoholcégek problémáin. Ezek persze nem elhanyagolhatók, hiszen ez nem épp egy aprócska iparág. Az USA-ban a teljes éttermi szektor és az azt kiszolgáló iparágak a GDP 6%-át teszik ki, ami közel 15 millió foglalkoztatottat jelent. Ez két problémát vet fel. Az egyik a már érezhető fogyasztáscsökkenés miatt a csődök számának növekedése és a szektor zsugorodása. A másik, hogy az éttermek az antialkoholisták és egészséges életmódot folytatók miatt komoly dilemmával szembesülnek. Az alkoholt nem fogyasztók ugyanis a szektor potyautasaivá válnak. A profit nagyobb része az alkoholból származik, nem az ételből. Így a borfogyasztók „szponzorálják” a szódavizet ivókat, vagyis a kevesebb borfogyasztón kellene behozni ugyanazt a nyereséget. Természetesen ehhez arra lenne szükség, hogy a wellness-vallás hívei egyáltalán eljussanak az étterembe, mert ma már ez is kérdéses. A vendégek eltűnése egyre komolyabb probléma. Az egészségeséletmód-őrület ugyanis éppen a leggyakrabban étterembe járó és magas minőségű borokat fogyasztó réteget érinti. Mellesleg ők azok, akik amúgy is a legmagasabb várható élettartammal rendelkeznek.
Külön csoportot alkotnak a fogyasztóinjekciót használók, akik elveszítik étvágyukat. Ez egy jóval nagyobb csoport, mint gondolnánk. Az USA-ban már meghaladta a népesség 10%-át azok aránya, akik ilyen szert használtak. Ők nemcsak étvágyukat veszítik el, hanem az alkohol utáni vágyukat is, és úgy általában szenvedélytelenebb életet kezdenek élni.
Közösség, együttműködés, innováció
Sokan gondolják azt, hogy az együttműködéshez, a szorosabb emberi kapcsolatokhoz nincs szükség alkoholra, és hogy ez csupán az alkoholfogyasztók érve. Ez igaz lehet néhány emberre, de társadalmi szinten – bármilyen furcsán hangzik is – nem az. Minden bizonyíték szerint az evolúció úgy alkotta meg tudatunkat, hogy bizonyos helyzetekben hatékonyabban működik, ha bódítjuk valamivel. Az alkohol lerombol néhány tudati gátlást, ami az emberek közötti bizalom növekedését eredményezi. Hiába érvelnek ez ellen, erre meglehetősen sok bizonyíték van. A kulturált alkoholfogyasztó társadalmakban magasabb a társadalmi bizalom szintje, mint a nem ivó vagy túl sokat – főleg töményet – ivó társadalmakban. A fent idézett kutatás is azt mutatja, hogy a kultúráltan együtt ivók nagyobb bizalmat alakítanak ki, és ez gazdaságilag előnyös nekik és a társadalomnak is. Ezek az emberek így több GDP-t termelnek. Végül is, ha van összefüggés az alkoholfogyasztás és GDP-termelés között, akkor önmagában a gazdaság szempontjából még az is lényegtelen, hogy egyéni szinten az alkohol megrövidíti-e az életet, ha a közösséget alapvetően gazdagabbá teszik a kulturált alkoholfogyasztók. Amint láthattuk azonban, még ez sem igaz. (Ez ellen az alkoholisták problémáival érvelnek, de ez nem állja meg a helyét, mert a valamiféle függőségben szenvedők minden társadalomban vannak, és a kulturált alkohol-, főleg borfogyasztás csökkenti legjobban az alkoholisták számát. Lásd Olaszország vagy Portugália példáját. Nem igazságos az alkoholizmus problémáit a kulturált közösségi fogyasztókon leverni. Ez két külön csoport.)
Az alkoholfogyasztás visszaszorulásának legnagyobb társadalmi kára azonban az innováció gyengülése lenne – és ezt nemcsak a fent említett amerikai alkoholtilalom példája mutatja, hanem több kutatás is bizonyítja. Az alkohol nélkülözhetetlen összetevője az innovációnak. Itt persze nem az alkoholista költőkre kell első helyen gondolni. A gondolatok szabad cseréje, amely az innováció legfontosabb alapja, sokkal jobban működik, ha az emberek isznak, és az elme általában szabadabban asszociál, ha enyhén bódult állapotban vagyunk. Néhány kutatást linkelek (három szó, három link – kattintson a kedves olvasó).
Az alkoholt nem fogyasztók csökkenő kreativitása, a kooperáció visszaesése és a kevesebb bizalmi kapcsolat társadalmi szinten gyengíti a gazdaságot, és középtávon bizonyosan negatív hatásokkal jár majd. Tudom, sokan azt gondolják, hogy ők józanul pont olyan kreatívak és pont olyan bizalmiak a kapcsolataikban, de ez statisztikai szinten nem igaz. A kulturált alkoholfogyasztás minden tekintetben sokkal kevesebb kockázattal jár és nagyobb nyereséggel kecsegtet mind egyéni, mind társadalmi szinten, mint a merev absztinencia. Az egyének és a közösségek élete is könnyedebb, kevésbé görcsös és merev az ilyen közösségekben. Ezért, még ha bizonyos orvosi eredmények kockázatokat is vázolnak fel, ezek a kockázatok bőven megérik az egyének és a társadalom egésze számára is. De mint látjuk, vannak tudományos bizonyítékok arra, hogy ezek a kockázatok nem léteznek, még ha ezt sokan nem is akarják elfogadni. A fentiekből inkább az következik, hogy ez sokkal inkább hit kérdése, mint a racionalitásé.
Borítókép: Illusztráció / fotó: Albert Llop / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Bejelentkezés