Még diákkoromban írtam New Yorkban ezt a dolgozatot a dolgok hatékonyságáról és állandó változásáról.
1921 nyarán William „Billy” Mitchell dandártábornok, az Egyesült Államok hadserege Légi Szolgálatának tisztje, közös hadsereg–haditengerészeti bombázási kísérletsorozatot hajtott végre Virginia partvidékén annak vizsgálatára, hogy a légi bombázás mennyire hatékony a nehézpáncélzatú hadihajók ellen. A demonstrációk 1921. július 21-én érték el csúcspontjukat, amikor amerikai bombázók nagytömegű bombák alkalmazásával elsüllyesztették az elfogott német Ostfriesland csatahajót. Az év későbbi szakaszában további célpontok is megsemmisültek, köztük a leszerelt amerikai Alabama csatahajó, valamint egy tengeralattjáró és egy romboló.
Mitchell célja annak bizonyítása volt, hogy a légi haderő alapvetően megváltoztatta a tengeri hadviselés jellegét, és hogy a repülőgépek még a legerősebb csatahajókat is képesek harcképtelenné tenni. A haditengerészet vezetői módszertani okokra hivatkozva bírálták a kísérleteket, hangsúlyozva, hogy a célhajók mozdulatlanok voltak és nem rendelkeztek védelmi személyzettel. Mindazonáltal a kísérletek jelentős fordulópontot jelentettek a hadelméleti gondolkodásban, és előrevetítették a légierő és a repülőgép-anyahajók második világháborús stratégiai fölényét. Mitchell független légierő létrehozását szorgalmazó következetes fellépése fokozta a haderőnemek közötti rivalizálást, és végül 1925-ben hadbírósági eljáráshoz vezetett, jóllehet a későbbi hadászati fejlődés nagyrészt igazolta a légi fölény döntő szerepéről alkotott megállapításait.
Az utóbbi évtizedekben sok minden változott, aszimmetrikus hadviselés, drónháború, sokadik generációs hadművészet.
Ezért fontos a Varacskosdisznóról beszélni. És van egy másik ok is.
A Varacskosdisznó (Warthog) becenevet viselő amerikai repülőgép, az A-10 Thunderbolt II egy rendkívül strapabíró, szubszonikus csatarepülőgép, amelyet kifejezetten földi célpontok, elsősorban harckocsik megsemmisítésére terveztek. Az 1970-es években fejlesztett gép jellegzetessége a brutális erejű, 30 mm-es GAU-8 Avenger gépágyú, amely köré az egész szerkezet épült.
A gép olyan, mint a takarítónő. Lassan repül, földhöz közel, és eltakarít.
De lelőtték.
És nemcsak az a baj, hogy lelőtték, hanem az is, hogy éppen ezt lőtték le. Az AWACS gép más, az F15 más, a helikopterek mások. A Varacskosdisznó szentimentális amerikai találmány. Olyan, mint egykor otthon a Csepel bicikli vagy a Pannónia motor.
Érzelmi dolgok. Azért nem jó az ilyeneket lelőni, mert nagyon bepörög az amerikai gépezet.
Másfelől – lásd még Billy Mitchell dandártábornok figyelmeztetését az idő múlásáról –
A 2026 elejére szóló jelentések szerint az ukrán drónegységek egy év alatt több mint 124 orosz harckocsit és 319 páncélozott járművet semmisítettek meg.
Ezért komplikált e pillanatban az amerikai harcmodor. Hamar ráérzett a haditanács a problémára. Elavultunk. Ott ül a sok könnyen sebezhető hadihajó az Arab-tengeren, a sok régimódi anyahajó, az ócska AWACS-gépek, és a nem éppen csúcs a Varacskosdisznó-század. Könnyű célpont mind. Jöhet egy jól időzített drón egy halászbárkáról, egy középiskolai könyvtár ablakából, egy mellékúti pékség raktárából, és hirtelen vége egy korszaknak, egy amerikai ábrándnak. Egészen más a csatatér, mint ahogy elképzelték.
Ezért indult be a megfélemlítési hadjárat. Nem lehet egyszerűen felszámolni egy szétszórt ellenállást. Vietnámi lecke. Meg kell törni az ellenállók akaratát.
Ilyen hétnek nézünk elébe. Civil célpontok, gyárak, olajközpontok. Hidat hídért.
Befektetés a győzelembe, egy új amerikai hadsereg létrehozásába.
Történelem. A harmadik pun háború valójában megsemmisítő háború volt, amelyet közvetlenül a római állam kincstára, az aerarium finanszírozott, abban a reményben, hogy megszerzi a karthágói állam megmaradt kincseit.
Borítókép: Az A-10 Thunderbolt II, a Varacskosdisznó a levegőben / fotó: Senior Master Sgt. Vincent De Groot / US AIR FORCE / AFP
Bejelentkezés