1832-ben a Bulow-ültetvény százötvenkilenc rabszolgával dolgozott. Nagy részük jamaicai származású volt. Eredetileg az amerikai délvidékre, Louisiana és Mississippi környékére hurcolták őket, és többségük onnan szökött Floridába, ahol jobb viszonyokat reméltek. Itt éltek a családok. Az asszonyok és a gyerekek az ültetvényen, míg az erősebbek az üzemben dolgoztak. Többnyire kukoricát, melaszt, édeskrumplit ettek, és mindig volt fehérje a gazdag állatvilágból.

Aktív volt a kereskedelem. A telepesek vásznat, ezüstdollárt, ékszereket, rumot és whisky-t, míg az itteni lápokban élő szeminol indiánok pulykát, vaddisznót, őzhúst, halat és korpát hoztak a piacra. Egykori történelmi iratok szerint húszezer dolláros évi jövedelmet hozott az ültetvény, ami kimagaslóan nagy összeg volt az akkori déli világban.

Az ültetvény középpontja egy nádcukor-feldolgozó-üzem volt, ami ma romokban áll. Történelmi érték, a második szeminol háború alatt bosszúból égették le az indiánok. Ami maradt, az csak az épületalap, a masszív terméskő falak, kémények, rézvezetékek, vasból, rézből és kőből vájt hatalmas üstök. Ma a több hektáros ültetvény egy gondosan rekonstruált szabadtéri kiállítás. Elvadult, trópusi tájkép, vadregényes Karib-tenger kalózai-hangulattal. 

Sokszor megnéztem már, mert nagyon érdekelnek a korabeli mérnöki megoldások, a víz és a gőzerő használata, maga az üzem tervrajza, hogy ment át a cukornád a cséplőn, a vagdosón, a fermentáción, hol és hogyan tárolták a melaszt, a cukrot és a másik jelentős végterméket, a rumot. 

És jó lenne itt elidőzni a mérnöki dolgoknál, elmerülni a technikai és gépészmérnöki részletekben, de lassan el kell indulni a másik ösvényen, amely elvezet a régi rabszolgák tanyájára. Összenőtt, bozótos kis dzsungel, keskeny, kacskaringós ösvény, talán egy kilométerre az üzemtől és a felső házaktól. Itt éltek a jamaicai rabszolgák, egy félhold alakú falucskában, egyszerű fából összetákolt kabinokban – közös szabadtéri konyha, itatók, disznó- és baromfiólak, szárítók, füstölők, és a kabinoktól nem messze egy pici temető. Ismerős, mondhatni, otthonos volt ez a szabadtéri élet. Egykori magyar faluvilág.

És e hosszú bevezető után elérkeztünk mai problémánkhoz, a pár hete nagyon felkapott „dark woke” mozgalomhoz.

Az amerikai történelem komplex, és szerencsére vannak olyan áramlatai, melyek minket, magyarokat megkíméltek. És talán ezért nem érezzük át annyira a rabszolgasághoz és a megkülönböztetéshez fűződő traumát, annak reflexszerűségét és mélységét. Ahogyan felesleges lenne elvárni az amerikaiaktól, hogy átérezzék a magyarok Trianon-traumáját vagy az ötvenhatos ügyet. 

Mai problémánk, amit nem lehet többé kikerülni, hogy a woke visszaállított Amerikában egy apartheidnek nevezhető rendszert, szétverve évtizedek egyesülési és egybetartozási munkáját. A másságot hangsúlyozta az azonossággal, az egyformasággal és a közös érdekekkel szemben. Feszítő, bomlasztó mozgalommá nőtte ki magát, aminek nem a felemelkedés volt a célja, inkább a múlt tudatos pusztítása és a régi harcvonalak újraélesztése. 

A propagandahadjáratokat követően az aktivisták sikeresen megosztották az egyetemeket, az iskolákat, a munkahelyeket, az állami szférát és a média területét. 

A mesterségesen felszított gyűlölet eredményeként megjelentek a „safe space-ek”, vagyis a „biztonságos helyek”. Odáig jutottunk, hogy ez a generáció őszintén beleéli magát abba, hogy az egyetem egy veszélyes intézmény. Hogy nekik – a másság képviselőinek – a belépés egy gyönyörű könyvtárba, egy előadóterembe vagy egy sportcsarnokba patológiás stresszt okoz, mert ezeket az épületeket pár száz évvel ezelőtt élt adakozóról vagy alapítóról nevezték el. És természetesen nincs olyan egyetem Amerikában, ahol ne lettek volna adakozók, tulajdonosok vagy professzorok valami sötét háttérrel. Ahogy Honoré de Balzac írta: minden nagy vagyon mögött egy bűn áll. És a vagyon a woke szemében kizárólag a kizsákmányolás, az erőszak, és a dehumanizálás eredménye lehet, és mindez automatikusan kötődik az illető(k) fehér mivoltához. 

Ignatyev és Levine fehérellenessége olyan magasságokba jutott, ahol már a szó legszorosabb értelmében a fehér létezés megszüntetését követelik.

A woke tökéletesen szolgálja a két nagy irányvonal narratíváját. Az egyik a megosztó elit, a másik a kínai kommunisták aknamunkája. 

A finomabb változat a történelmi relativitás elutasítása. Ellentétben Franz Boas (az amerikai antropológia megalapozója) filozófiájával – aki kiállt amellett, hogy a kultúrákat a saját kontextusukban kell tanulmányozni – a woke a mai elvárások alapján értékeli a múltban történteket. És mindezért elégtétel és bosszúvágy fűti.

A woke-nál a hirtelen népszerűvé vált „dark woke” változat is sokkal agresszívabb. Mindent szétverni, mindent leégetni. 

A woke mindenhol és mindenben ellenséget keresett. És ahol nem volt, ők maguk gyártottak. Új iparág született, és új szó került a szótárba: „smolleting”, ami utalás a chicago-i fekete bőrű színész, Jussie Smollett alakítására, aki lepénzelt két afrikai bevándorlót, hogy verjék meg. Ugyanakkor feljelentést tett, hogy egy pár randalírozó fehér futballszurkoló verte meg, és lincseléssel fenyegette őt. 

Urban dictionary: „smolletting” – ige, hazudni vagy olyan történetet kitalálni, amely áldozatnak állítja be magát, abból a célból, hogy valamilyen anyagi vagy egyéb haszonra tegyen szert. 

És ment és megy mind a mai napig a smolletting. Iskolákban, egyetemeken, állami kirendeltségeken. Amerika ilyen elrettentően rasszista is tud lenni. Szvasztikák mindenhol, kötelek akasztáshoz, déli renegát zászlók. Ebből az iparágból jó pénzt lehet húzni. A média felkapja az ügyet, indul a zsarolás, és a megfélemlítés elhallgattatja az átlagembert. Ki akarna rasszista bélyeget az önéletrajzán?

A woke utolsó kapaszkodója a rasszizmus felnagyítása lett. Megtesznek mindent, hogy újraélesszék, hogy szítsák a hangulatot, azzal, hogy otrombán kihasználják egy kisebbség sebezhetőségét. Rajtuk élősködtek. 

A woke nem volt organikus mozgalom. Kívülről jött. A szervezők egy, az amerikaiaknak teljesen új kommunista kódnyelvet hoztak létre. Ezzel évszázadok propagandamentes hagyományát törték meg. Egy olyan megosztó zsargon jelent meg, amit korábban nem ismertek az emberek. Többek közt az a csodálatos amerikai naivitás és őszinteség vált a woke áldozatává, amit annyira élveztem a nyolcvanas években. 

De ha kívülről jött, vajon honnan? 

Magyarországon a szovjet típusú kommunizmus volt jelen. Ezzel szemben a woke sokkal inkább a Mao-féle kulturális forradalom stafétabotját vette át. Mao Ce-tung rendszere a „négy régi ellenséget” büntette szeretettel: a régi eszméket, a régi kultúrát, a régi szokásokat és a régi magatartást. 

Követték Antonio Gramsci kétlépcsős forradalmi elméletét is. Rombolták a kulturális normákat és a világnézetet, és a hatalom megragadására törekedtek:  „A kulturális forradalom előkészítéséhez a meglévő hagyományos kultúra minden elemét alá kell ásni. Lehetetlen lesz új gyökereket ereszteni, hacsak nem ássuk ki azt, ami már a társadalom talajában van. Az uralkodó világkép meglévő gyökereit kell kivágni.”

Gyakori volt az úgynevezett „célszemélyek” támadása. Professzorok sorát tüntették vagy hallgatták el. Az akadémiai élet értékei, az értékrendszerek felhígultak, vagy teljesen eltűntek. Ugyanez ment az iparban, a médiában, a sportban. Az Elon Musk ellen tüntetők Mao 1956-os „virágozzon száz virág” jelszavát idézve robbantgatják a lerakatokat és terrorizálják a tulajdonosokat. És Trump megjelenéséig nem volt semmiféle ellenállás. 

A másik oldalon az NGO-k pénzelték a kiválasztott sportolókat, a művészeket, az influenszereket. Mindez megbillentette a társadalmi egyensúlyt és létrehozott egyfajta homályos és hamis közérzetet. 

Az amerikai képviselőház vizsgálóbizottsága körülbelül kétezer milliárd dollárra becsüli a 2020 nyarán zajlott tüntetések okozta károkat. A jelentés 220 városban lezajlott 570 nagyobb tüntetésről számol be. Denver, New York City, Los Angeles, Utah City – a zavargások során épületek, üzletek sorát gyújtották fel, dúlták fel a tüntetők. Biztosítási számlák, rendőrségi túlórák és veszélyességi pótlékok, a tüntetőknek kifizetett sérelmi pénz, az újjáépítés költségei – ezek mind az adófizetőket terhelték. 

Megvoltak a közvetett károk is. Az iparban, az egyetemeken, az állami és városi alkalmazotti világban egyaránt csökkent a hatékonyság, nőtt a termelni, alkotni nem képes munkavállalók köre. Képzettség nélküli vezetői pozíciókat hoztak létre és töltöttek fel azokat emberekkel. Tényellenőrök és cenzorok sorát állították hadrendbe. A szólásszabadság korlátozásáról szóló törvényeket hoztak.

Mindez kárt okozott a vállalatoknál, megzavarta a napi kommunikációt, az ipari termelést. Megszenvedte mindezt az irodalom, a művészet, a sport és a kutatás is.

Ki járt jól? Természetesen a média. És mindenki, aki a zavarosban halászik. 

De az egésznek nincs vége. Jön a második változat, a woke 2.0, vagyis a „dark woke”.

Ha mindez eddig nem tűnt volna elég komolynak, most az lesz. Ha ez eddig nem volt elég erőszakos, akkor most az lesz. Ha eddig nem volt vulgáris, akkor most az lesz. A demokraták új taktikája felperzselt földet ígér. J. B. Pritzker, Illinois kormányzója, a baloldali Alexandria Ocasio-Cortez és Bernie Sanders, valamint a hirtelen népszerűvé vált texasi képviselő, Jasmine Crockett polgárháborút hirdetnek. Harcolunk, mondta Pritzker, ezek a republikánusok egy pillanatnyi békére sem számíthatnak.

(Folytatása következik.)