Ebéd közben bemutatkozott.
Náci volt az apám. Kék szemű, jóképű. Jobb, ha ezt azonnal tisztázzuk. Nem szeretem a meglepetéseket. Volt pénzünk. Mindig jól keresett. Tisztán tartotta a házat, az udvart. Lemosta minden héten a két Oldsmobile-t. Udvarias volt. Mégis nehezen viszonyultak hozzá az emberek. Lehet, hogy ez utóbbit örököltem tőle. Volt egy bonyolult idegrendszerű kutyánk, Herr Punkt, becenevén Pünktchen. Szétmarcangolta az egész házat. Lehet, hogy ezt is örököltem. Ez az eredménye annak, mondta, ha elkorcsosulnak a dolgok.
Nem találkoztunk, ő talált meg engem. A Mercer Streeten ugráltam az egyetemi teniszpálya felé. Jobb kézzel, ahogy szokásom volt akkor, pattogtattam egy teniszlabdát. Néha ráfordultam a házfalra és nyomtam egy Kareem Abdul Jabbar-skyhookot a képzeletbeli kosárba. Nem vettem észre, hogy követett. Jól szórakozott. Szerette a kosárlabdát.
A Houston sarkán szólított le. Egy taxihoz sietett, de megállt egy pillanatra. Jól öltözött, szürkésbarna Nicole Miller kosztüm feszült rajta, hosszú galléros fehér ing, lazán feltűzött szőke konty. Jól volt összerakva, ahogy New Yorkban mondják. Profi volt az is, ahogy beszállt a taxiba. Visszanyújtott onnan egy névkártyát. Hívjam fel.
Szokatlan volt a gyorsasága, de elfogadtam. Felhívtam másnap és a Sohóban találkoztunk, nem messze a munkahelyétől. Egyszerű ebéd, póréhagymaleves, sült borjú krumplipürével. Ragaszkodott a desszerthez. Egy adag tiramisu két kanállal.
Volt egy Rolex órája. Az a felhúzható fajta, amit imádnak a férfiak. Még a háborúból hozta. Egy haldokló tiszttől kapta a belga fronton. Kapta, vette. Homályos. Odaszórták gyerekként az amerikaiak elé. Nem volt esélyük.
Minden második évben elrepült Hessisch Lichtenauba, látogatóba. Elvitt minket is egyszer. Kiautóztunk a keletnémet határhoz. Ott élnek, mutatott a szürkeségben valami láthatatlan falu felé, a bátyám, a rokonok.
Vitte magával a Rolexet is egy órás barátjához tisztítani. Ültünk a testvéremmel a kis szerszámosboltjában. Nem értettünk egy szót sem, németül beszélgettek. Régi idők, mondta. Jobb nem tudni nektek ezeket.
Buffalóban nőttek fel. Az anyja hívta, takarítsa ki a padlást, vigye el a gyerekkori cuccait. Öregszenek, készülnek lassan Floridába. Bérel egy kocsit, és felmegyünk Buffalóba. Az összekötőutakon vezet, almásládák, antik boltok, homályos őszi napfény. Félúton Motel 6-szoba. Kiszáradt pizza egy helyi étteremben. Falusi Upstate New York sikk.
Nem túl kedvesek egymáshoz. Összeszedi a padláson a dolgait, és mindent kidob. Régi játékok, babák, gyerekágyak. Besodor mindent a kukába. Másnapos celofán alatt kaszinótojás az asztalon. Ezt kínálja az anyja, mielőtt útnak indulunk. És jeges teát kever hozzá egy nehéz, vázának is beillő sangriás kancsóban. Lenéz a cipőmre, elesel, te fiú, kösd be a fűződet!
Csendes az út hazafelé. Nem hoz semmit. Cortland után vesz két láda frissen szedett almát. Antik boltok, Motel 6. Kérdezem, mi a baj az anyjával. Nem a te dolgod, mondja. Aztán csak hallgat. Nem visz vissza Brooklynba. Letesz egy közeli Subway bejáratánál.
A hétvégén felhív. Menjünk moziba. Dick Tracy első bemutatója, Westside Cinema. Van egy pár óra az előadásig, kéri, hogy menjek fel hozzá előtte. Biciklivel indulok. Szép kis utcában lakik a nyolcvanadik körül. Kellemes délután, a Hudson fölött jár már a nap, mire odaérek. A szobatársa enged be. Elnézést kér, hogy nincs itt, tolmácsolja, hosszú a sor, elment előre jegyet venni. Vár a mozinál.
Ott találom őket. Hozott két barátot. Vizes a hajuk, és roppant éhesek. Szerencsére van még egy fél óránk, és beülünk egy francia bisztróba. Nagyon igaz a megfigyelés vagy a mondás, hogy hatvan másodpercig tart, mire szóba hozza valaki, hogy a Harvard egyetemen tanult.
Harvard óta járunk együtt, mondja a csaj, jövő tavasszal házasodunk.
Nehéz követni őket. Százezerrel beszél mind a kettő, és gyakran egyszerre. Nem tudom, mennyire normális ez a tempó nekik. Lehet, hogy csak mozi előtti kokainmámor.
A srác flörtöl a pincérrel.
Monsieur Croque, Madame Croque? Melyik melyik? Tudtam én már ezt, de elfelejtettem.
Türelmes a pincér. Petit chapeau à Madame. A tojásos a hölgyé. Mutatja, ahogy tojást üt a szendvicsre.
Hármasban vagyunk már pár éve, mondja a srác, amikor Jean kimegy a vécébe.
Befogadtuk, teszi hozzá a csaj, már három éve együtt dugunk. Most is azt csináltuk. Ezért vizes a hajunk. Nem volt tervben. Csak spontán, ahogy éppen zártuk az ajtót, visszafordultunk, és dugtunk egy nagyot ott a folyosó kövén. Zuhany, aztán rohantunk ide a jegyekért.
Tommy Hilfigernél dolgozott, suttogja srác, modell volt. Azok a szőke, jachtos katalógusképek. Jó veled itt látni. Elindult végre a maga útján.
Dick Tracy olyan, mint otthon egy külföldinek elmagyarázni a Tenkes kapitányát vagy Matula bácsit. Nehéz ügy, ha nem ebben nőttél fel. És ez megy a mozi előcsarnokában. Ismernek minden idézetet, mozzanatot, a főhősöket, az alattomos ellenséget. Ugrándozik a sok felnőtt gyerek, kíváncsiak, hogy mit is csinált ebből az egykori rajzfilmből a rendező, Warren Beatty.
Végre elkezdődik a film. Ott ülünk a nézőtéren. A srác fogja a két nő kezét. Tüsszögnek. Gondolom, a vizes haj.
***
Szép faszod van, mondja késő este a takaró alatt.
Meglep. Senki sem mondta még ezt nekem. Nem tudom hirtelen, mi erre a pontos válasz.
Lehet, hogy szép, viccelek, de elcserélném szívesen egy nagyobbra.
Nevet, de nem oldódik fel. Görcsös, mechanikus. Lereszeljük a dolgot. És aztán ott ennek vége.
Borítókép: Soho, New York / fotó: Francois ROUX / ONLY WORLD / Only France via AFP
Bejelentkezés