A Balatro egy kibővített pókerjáték, ahol te formálod a paklit. Tavaly jelent meg egy indie fejlesztőtől, és nulla marketinggel világsiker lett.
Ezen a ponton megpróbálhatnám prózával leírni a játékmenetet, amit amúgy megtekinthetsz ezernyi videón, vagy megvehetsz az aktuális interneteszközödön, és megtapasztalhatod magad. Ennek annyi értelme lenne, mint egy zenekritikusnak azzal fárasztani az olvasót, hogy hangzik a heavy metal. „Van benne ilyen nyíí, meg vonyítanak”. Hallgasd meg az albumot, aztán ha mélyebben érdekel, itt ez a cikk, az első videójáték-kritika az ÖT.hu-n.
Az én mélységem a Balatróban, az összes eszközön, amin eddig játszottam, jelen pillanatban 400 óra. Ugyanennyi ideig néztem, ahogy a nálam profibbak játsszák. Ilyen érdeklődést soha semmilyen játék, hát még egy ennyire — látszólag — egyszerű játék sem tudott nálam elérni, pedig három évtizede benne vagyok a szakmában.
Stratégiai játék, istenkomplexus nélkül
A hagyományos stratégiai játékok istenszimulátorok, ahol a kisember elszórakozhat egy homokozóban a hatalom illúziójával. Istennek lenni azonban agyrohasztóan unalmas.
Űzött vadnak lenni sokkal izgalmasabb.
A Balatróban folyamatosan emelkedik a tét, és neked kell megtalálni a túlélést biztosító stratégiát. Megpróbálsz nyeregbe kerülni, de ha sikerül is, a végén üldözött vadként fejezed be, akit utolértek. Bárhogy ügyeskedsz, végül jönni fog egy pofon, amiből nem állsz fel.
Olyan darwinista nyomás alá helyez, amit a való életben, ha az ÖT.hu olvasásával telik a szabadidőd, ennyire könyörtelenül nem tapasztalsz meg.
Mint minden videojáték, a Balatro is csak időpazarlás — vannak azonban jótékony mellékhatásai: csiszolja az elmét, fejleszti a jellemet, sőt, akár még meg is fiatalít!
A szerencse megzabolázása
A legelső körben pókerezel, szűz paklival, ugyanolyan csupasz seggel, mint egy mezei zsugás. A második körben már a te választásod is befolyásolja a játékmenetet, és ez a kontroll egyre inkább nő, ahogy formálod a paklit.
Mindvégig ki leszel szolgáltatva a szerencsének, de a saját felelősséged a döntő.
Emlékezzünk a Covid-korszak egyik megosztó járványkezelési koncepciójára: az egyéni felelősségre, annak határaira. Ezek a határok kéz a kézben jártak az egyéni szabadsággal. A magyar társadalom polarizálva marcangolta önmagát ebben a kérdésben: ha megfertőződök, én vagyok a felelős, vagy az a gyilkos, akitől elkaptam? Bízzuk az egyénre önmagát, vagy hegesszük rá mindenkire az ajtót, biztos, ami...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.