Kapitány István leigazolása után először merülhet föl a kérdés a Tisza Párt esetleges kormányzásával kapcsolatban: ki fogja meghatározni az irányokat egy lehetséges Magyar-adminisztrációban? A felvetés sokkal égetőbb, mint gondolnánk. El is mondom, miért.

A napokban komoly vitába keveredtem markánsan rendszerkritikus barátommal arról, vajon mennyit számít ma Magyarországon a miniszterelnök személye. Ő azt hangoztatta, hogy nem számít, hiszen a modern társadalomban – köszönhetően a felvilágosult, majd hivatali abszolutizmus bürokratikus államszervezetének – majdnem mindegy, ki az állam formális vezetője, a tényleges döntéseket az államgépezet hozza meg, akkor is, ha a végrehajtás során el kell térítenie az eredeti döntések irányát.

Én amellett érveltem, hogy részigazság ugyan van abban, hogy az apparátus minden utasítást beilleszt az állami működés szabványai közé, ám ha ezt mechanikusan tenné és minden döntést beleszorítana abba a működésmódba, amelyet a hivatali rutin határoz meg, akkor a demokráciának sem volna sok értelme, tartalma. Abban a súlyosan centralizált, kormányfőre szabott struktúrában pedig, amit a Fidesz az elmúlt másfél évtizedben kialakított, és amelyben a legfelső döntések úgy szaladnak végig a miniszterelnöktől a segédelőadóig, hogy a hivatalnokok még a helyesírási hibákat sem igen javítják, nemhogy a jogharmonizáció vagy a végrehajtás lehetőségeinek szempontjait érvényesítenék, nos, abban a rendszerben megkerülhetetlen kérdés a jelöltek alkalmassága.

Fontos látni, hogy a modern államokra jellemző bürokratikus túlhatalommal szemben Magyarországon jelenleg a miniszterelnök ténylegesen is uralja a végrehajtást. Övé a hatalom.

Komoly kihívó esetén, azaz valódi szervezeti hálózattal, programmal, tapasztalt, kipróbált politikusokkal rendelkező pártok felbukkanása mellett a miniszterelnöki rátermettség nem volna annyira fontos, mint most, hiszen a többségi frakció bármikor a maga igényeihez és lehetőségeihez igazíthatja a kormányzati struktúrát. Jelentősen csökkentheti a miniszterelnöki jogköröket és növelheti a miniszterek szerepét, az egész kormányt betolhatja a parlament alá, megerősítheti a köztársasági elnök vagy mondjuk az alkotmánybíróság jogosítványait, egyszóval ezernyi módon formálhatja a maga képére a végrehajtóhatalom központját.

A Tisza esetében azonban egyelőre nem feltételezhetünk ilyen átalakítást.

A legesélyesebb ellenzéki kihívóval nemcsak az a baj, hogy mi nem tudunk semmit a programjáról és a jelöltjeiről, hanem az, hogy ők maguk sincsenek tisztában önmagukkal.

A pártszerű működés (szervezetfejlesztés, belső demokrácia gyakorlása, programalkotás, kormányzati, önkormányzati rutin stb.) hiánya miatt a leendő frakció tagjainak nincsenek tapasztalatai sem önmagukkal...