Valljuk be, nem volt nagy meglepetés, hogy Trump elnök a térségben hetek óta gyülekező amerikai csapásmérő kötelékeket (task force) bevetette Irán ellen február utolsó napján – jelentősen támogatva a fő támadóerőt képviselő izraeli haderő (IDF) csapásmérő képességeit. A látványos precíziós légicsapások egyébként az IDF történetének legnagyobb légi háborúját is eredményezték, melynek során mintegy 200 vadászrepülővel körülbelül 500 bevetést hajtottak végre az utóbbi napok során.
Azt is mondhatnánk, hogy
A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) legutóbbi januári jelentése alapján ugyanakkor úgy tűnik, hogy az irániaknak csak sikerült megmenteniük mintegy 441 kilónyi 60%-ra dúsított urániumot a pusztító amerikai légitámadások elől, melyek a bunkerromboló óriásbombákkal megsemmisítették a földalatti urániumcentrifugák jelentős részét. Ebből az U-235-ös izotópmennyiségből már viszonylag gyorsan tudnának 90%-os, avagy nukleáris fegyvertisztaságú urániumtöltetet előállítani, amely épp megfelelő, kritikus tömegű mennyiség lehet körülbelül tíz atombomba összeállításához.
E felismerés már önmagában is komoly stratégiai biztonsági kihívást, veszélyforrást jelent a Közel-Kelet ingatag környezetében, és ha ehhez hozzáadjuk az iráni haderő, valamint az elitcsapat, az iráni Iszlám Forradalmi Gárda ballisztikus rakétáit, hordozóeszközeit, továbbá a kínai katonai csúcstechnológiát képviselő hiperszonikus rakétarendszerek beszerzését célzó iráni terveket, akkor mindez együttvéve már komoly biztonsági vészreakciókra sarkallta a rivális hatalmakat, aggodalomra adott okot Izraelben, a szunnita arab szomszédok körében, de még a távoli Egyesült Államokban is.
Az Irán elleni látványos és lefejező jellegű katonai művelet – az Operation Epic Fury, azaz a Tajtékzó düh hadművelet – az ország politikai, vallási és katonai csúcsvezetői ellen irányult legfőképpen, az efféle pedig nem mindennapos a történelemben. A világszerte tüntető progresszív baloldali igazságharcosok és iszlamisták kritikái nyomán némi cinizmussal természetesen mondhatnánk, hogy Donald Trump, a „béke elnöke” a maga sajátos ellentmondásos módján hoz békét most éppen a Közel-Keletre. A Trump-féle béke rakéták hátán érkezik, és a műveletek során az USA államfőket rabol el vagy küld a másvilágra, fittyet hányva minden diplomáciai protokollra...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.