ÖT-Youtube
Dobrev Klára: „Apró Antal unokájaként kiemelt a felelősségem, hogy tegyek a közösségért”
Ha Fidesz uralmát egy másik egypárti kétharmados többség váltja fel, „az folytatása ennek a rendszernek”, a demokrácia helyreállítására ezért csak a koalíciós kormányzás jelenthet garanciát, jelentette ki Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke az ÖT Youtube-csatornáján a Szemben Kócziánnal című műsorban.
Milyen korszakot zárt le az ukrajnai háború? | Ez volt az ÖT a héten
A megszokottak szerint az elmúlt napok legfontosabb kérdéseit vette sorra és beszélte meg az ÖT stúdiójában Vogyerák Anikó műsorvezetővel Konok Péter történész-publicista, Kóczián Péter coach-szerkesztő, Ceglédi Zoltán politikai elemző és Boros Tamás, az ATV szerkesztője.
Miről beszélgetne egy ital mellett Ceglédi Zoltán Magyar Péterrel?
A Monológ legfrissebb adásában Ceglédi Zoltán többek közt a Magyar Péter körüli botránykeltést és annak ellenzéki előképeit, a Bajnai 2.0-nak tűnő Kapitány István szerepét, és a közösségi média veszélyeit járja körül.
Lakótelepi galeritől a Puskás Arénáig – a nemzeti rock és ami mögötte van
A Péter & Gábor legfrissebb adása ezúttal Róbert & Gábor lett, mivel Karafiáth Orsolya és Balogh Gábor mellé Németh Róbert ült be a stúdióba, hogy az elmúlt évtizedek egyik izgalmas, sokat vitatott, de kevesek által igazán ismert szubkultúrájáról, a nemzeti rockról beszélgessenek.
Két budapesti polgármestert is el tudna képzelni Karácsony utódaként Tarlós István
A volt budapesti főpolgármester az ÖT Youtube-csatornáján Kóczián Péternek elárulta azt is, utólag mit gondol 2019-es főpolgármesteri indulásáról és vereségéről.
Kijuthatunk még a lebutított kampányvalóságból? – erről is szólt a héten az ÖT
Hont András és Konok Péter távollétében Vogyerák Anikó társaságában Kóczián Péter, Nagy Attila Tibor, Ceglédi Zoltán és Boros Tamás, az ATV szerkesztője beszélték át a hét eseményeit az ÖT stúdiójában. Szóba került többek közt Magyar Péter és Orbán Viktor évértékelője, valamint az amerikai külügyminiszter látogatása.
Szexbotrány, rasszizmus, kacsaevés: tényleg ez a közélet?
A Monológ friss adásában Ceglédi Zoltán többek közt a politikai botrányok, a negatív közéleti licit témáját járja körül, de előkerül egy bizonyos „Kárpát-Kalifornia projekt” is.
Létezik még a valóság az online korban?
Az ÁsottShalom legújabb adásában Hont András, Gerényi Gábor médiaszakértő és Nefelejcs Gergő, az ÖT állandó szerzője a poszt-posztmodern online nyilvánosság megfejtésére tesznek izgalmas kísérletet.
Szijjártó Péter: Semmilyen szennyezés nem történt a gödi Samsung-gyár körül
„Soha nem volt olyan kormányülés, amiről ír a Telex” – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ÖT Youtube-csatornáján, a Szemben Kócziánnal című műsorban. A beszélgetés során szóba került Ukrajna kérdése, a magyar kormány EU-politikája, és a közelgő választás is.
Tudja, hogy Rogán Antal mellett ki a másik miniszter, aki a „végrehajtó maffia” ügyében érintett, és a választásokig nyilvánosságra is akarja hozni - jelentette ki Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke az Öt Youtube-csatornáján, a Szemben Kócziánnal című műsorban.
Schiffer: A gödi Samsung-botrány a „NER toposza”
A Közelkép legfrissebb adásában a rögtönítélő közvéleményről, a Tisza programjáról és a gödi Samsung-botrányról ismerhetjük meg Schiffer András szokás szerint sarkos véleményét.
Magyar Péter kemény üzenetet küldött az ATV-nek – ez volt az ÖT a héten
Az ÖT e heti adásában Kóczián Péter, Nagy Attila Tibor, Ceglédi Zoltán és Hont András voltak Vogyerák Anikó vendégei. Vitában nem volt hiány – leginkább a Tisza frissen közzétett, részletes programjáról esett szó. Elhangzott egy különös történet is Magyar Péter legutóbbi ATV-s látogatásáról.
