ÖT-Youtube
Orbán Viktor: a Tisza Párt komoly kihívó
Az ÖT Youtube-csatornájának vendége volt Orbán Viktor. A miniszterelnököt többek között Rogán Antal kitiltásáról, az amerikai-magyar kapcsolatokról, az ukrán háborúról kérdezte Hont András. De szóba került Tiborcz István, Mészáros Lőrinc, Magyar Péter és Soros György is.
Schiffer András: a Fidesz a Tisza lufiját fújja
Új adással jelentkezett az ÖT Youtube-csatornáján a Közelkép Schiffer Andrással. A műsorból többek közt kiderül: miért botrányos és mégis miért nem újdonság, amit Kollár Kinga az EP-ben mondott, illetve hogy szavai tükrözik-e a Tisza véleményét. Fény derül arra is, hogy a volt pártelnök szerint hol hibázik Magyar Péter a pártszervezésben, és hol rontotta el ő az LMP-vel.
A Fidesz innentől heteken, hónapokon át „ugrálhat” a Tisza párt EP-képviselőjének elhíresült és belpolitikai vihart kavaró kijelentésén, mondták a Ring Gavra Gáborral című műsorba meghívott elemzők, akik az uniós pénzekről, a Tisza párt népszavazási kezdeményezéséről és a vasárnapi nagygyűlésekről is beszéltek.
Új hét, új Monológ. Ceglédi Zoltán a friss adásban a Fidesz válságról válságra bukdácsoló másfél évtizedes pillanat-uralásának mérlegét vonta meg, tüntetés sommelierként értékelte az ellenzéki tiltakozásokat, és elmondta azt is, kiknek és miért tiltaná meg a kiöltözést.
Vitézy Dávidnak szegeztük a kérdést: lenne-e miniszter Orbán Viktor vagy Magyar Péter kormányában?
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint Lázár János „küldetéstudatos Budapest-gyűlölete” nagyon sokat ártott a fővárosnak, Karácsony Gergelynek pedig „egyetlen politikai terméke a panaszkodás”. Vitézy Dávid az ÖT YouTube-csatornáján a Ring Gavra Gáborral című műsor vendége volt.
Kiderült: Schiffer András egy dologban egyetért Magyar Péterrel
Óriási érdeklődés kísérte a Közelkép Schiffer Andrással első adását, melyet mintegy 150 ezren néztek meg az Öt Youtube-csatornáján. A második adásban többek közt a Magyar Péter földharcairól, a Pride betiltásának váratlan mellékhatásairól, a magyar diplomácia trollkodásairól és Trump szupervámjairól esett szó.
Elindult az ÖT YouTube-csatornájának új műsora, a Péter & Gábor. Karafiáth Orsolya, Konok Péter és Balogh Gábor azokat várja kéthetente a képernyő elé, akik kíváncsiak a történelemre, de nemcsak a szikár tényekkel szeretnének szembesülni, hanem karakteres véleményeket, történeteket és parázs vitákat is szeretnének hallgatni.
Ceglédi kellemetlen kérdéseket tett fel Tóka Gábornak, az ellenzéknek és Orbán Viktornak
Vadonatúj adással jelentkezett a Monológ. Ceglédi Zoltán ezúttal az ellenzéki pártok állapotát és lehetőségeit, a kormány vidékről alkotott képét és elképzeléseit járta körbe, illetve szembe szállt azzal a védekezéssel, hogy baloldali követelések nem lehetnek népszerűek.
Karácsony Gergely keményen beleszállt Nagy Ervinbe, a Tiszába és Vitézy Dávidba is
Az ÖT YouTube-csatornáján a Ring Gavra Gáborral című műsor vendége volt Karácsony Gergely. A főpolgármester elmondta, miért köszönheti a főváros a kormánynak, hogy megvehette Rákosrendezőt, és beszélt az elmúlt küzdelmes félévről a Közgyűlésben. A városvezető nem kímélte politikai vitapartnereit, beszólt Nagy Ervinnek, a Tisza Pártnak, Vitézy Dávidnak, a kormánynak, és hitet tett amellett, hogy megvédi a csapatát, akik ellen szerinte „embervadászat” zajlik.
Lázár János nem bánta meg „kullancsozós” beszédét
Az Öt YouTube-csatornáján a Ring Gavra Gáborral című műsor első vendége Lázár János volt. Az építési és közlekedési miniszter odaszúrt Vitézy Dávidnak, Magyar Péternek, és a luxushajókázó NER-milliárdosoknak is. Szerinte „mese”, hogy egy kormányközeli nagyvállalkozót hamarosan őrizetbe vesznek, a „kullancsozás” mellett viszont kitart, és már alig várja a Fidesz elszámoltatását.
