karácsony
Zima néni rosszul van, elfogyott a gyógyszere. A szomszéd ad nekik két szemet hétezerért. A fia az egyiket már be is veszi. A karácsonyi ünnepség foszlányai eltakarják a gyógyszerfalót. Gyerekek énekelnek, a szülők az élelmiszercsomagot bontogatják. Jászolban sír a Kisjézus. Végül is, hol sírjon?
És hát a világ… az meg úgy néz ki, mintha egyszerre szeretne összeomlani és teljesen megújulni, csak még nem döntötte el, melyikkel kezdje. Továbbra is zajlik ez a furcsa, valóságtól elrugaszkodott, napi rutinnak nevezett cirkuszi előadás, amit nemes egyszerűséggel életnek hívunk.
A gyerekek általában szeretik. Mi, felnőttek, sokszor csak úgy csinálunk (pedig szeretnénk szeretni). De minden évben eljön (egyre korábban), és vele minden, ami az évszázadok vagy éppen a legutóbbi évtizedek és évek alatt rárakódott. Nagy, történelmi, társadalmi tabló, társadalmi szivacs és társadalmi tükör. Olyan, amilyenné tesszük. Még akár szép is lehet. Miért ne lehetne szép?
Koromfekete karácsonyi este lett. József késett, Mária elbújt a bárányokkal a sarokba. A karácsonyfánk ott árválkodott a fehér lepedőn, a fehér házban. A gömbök és a szaloncukrok leestek a rengésben. Mi, gyerekek a polcok mellett guggolva vártuk a megváltást. Összekuporodva, ölelkezve hívtuk a Jézuskát.
Karácsony van, ünnepeljük meg, hogy az elítélt ártatlan
Pilátus mossa a kezeit: a halálos ítéletet az a tömeg mondja ki Jézusra, amely előtte őt bálványozta.
A test öregedése nem vidám, a lélek öregedése mégis megnyugtató. Mi volt szép? Kérdezi Szabó Lőrinc. A régi Korčula. Napfény, hópehely. Egy távolodó csónak. A medúzák Helgolandnál. Az egész élet. Mi szép most? Kérdezem magamtól lihegve. Minden. A lihegés például. A holtág fölött a pára. A fájdalom, a verség. Az is. Hogy jó létezni, levegőt venni, embernek lenni, minden ólomsúlyával együtt.
A Péter & Gábor ünnepi adásában Karafiáth Orsolya, Konok Péter és Balogh Gábor a karácsony kétezer éves kalandos történetének legérdekesebb, néhol legbizarrabb epizódjain kalauzolja át a nézőket.