A név német, a betű gót, a nyelv francia a hét évszázados házon Colmar/Kolmar városában. A 18. századi katolikus francia monarchiában a protestáns németek egyenjogúságáért küzdő költő, Gottlieb Pfeffel szobrán keresztnevének francia megfelelője, a „Théophile” olvasható. Pár perc sétányira áll a német eredetű családból származó Jacques Waltz emlékműve, aki egy évszázaddal később a német uralom idején börtönt is vállalt szenvedélyesen francia meggyőződése miatt.
Ki más érthetné meg ezt a történelmi rumlit jobban, mint a közép-európai, pláne egy magyar – jut eszembe, miközben Colmar/Kolmar filmdíszletbe illő utcáit rójuk a jellegzetes elzászi szalonnás-sajtos lepényt, a tarte flambée-t majszolva. Európa egyik legszebb városa, Európa egyik leggazdagabb régiójában. Nyugalom, harmónia, szinte már elpuhult jólét sugárzik a világhírű, sokszázados, színes házakból. Az utcákon öt kontinens turistái hömpölyögnek. Csak a gyerekkönyvesbolt kirakatában jön szembe a vérzivataros múlt: „L’Alsace á tout prix!” (Elzász mindenáron!) – áll az első világháború poklába kalauzoló képregény borítóján.
Elzász mindenáron! Ez volt a jelszó századokon át a Rajna mindkét oldalán. A Német-római Birodalom tartományát 1639-ben csatolták Franciaországhoz, majd 1871-ben az újjászülető germán birodalom visszavette, hogy aztán az I. világháború után megint a franciáké legyen. 1940-ben a harmadik Reich rövid 4 és fél évre ismét visszafoglalta. 1945 óta Franciaország része.
Ma már béke van, sőt, megbékélés, amelynek példáját kitartóan igyekeznek beleverni a csökönyös ká-európai fejünkbe. Az utcasarkokon francia és német nyelvűek a táblák. Igaz, az utóbbi inkább csak a németországi turistáknak nyújt segítséget – elzászi németek ugyanis alig vannak már. Illetve itt vannak, nem üldözték el őket, mint azokat a nemzettársaikat, akiket keletebbre vetett a balsors. Csak már nagyon kevesen beszélik őseik nyelvét. A legutóbbi népszámláláson mindössze 25 százalékuk vallotta anyanyelvének a svájci német dialektushoz közel álló elzászit. 1945-ben ez az arány még nagyjából 90 százalék volt. Ennél is beszédesebb, hogy a 18 év alattiak alig 3 százaléka beszéli a nyelvet.
Mindenekelőtt ez volt az ára a példaértékűként tanított kiengesztelődésnek. Amikor épp hallgattak a fegyverek, az etnikailag, kulturálisan, nyelvileg, vallásilag is sokszínű (és...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.