Szeptember 11-én merénylet áldozata lett Charlie Kirk politikai aktivista, aki megosztó témákban vállalta a véleményét, illetve a vitát. Épp egy ilyen eseményen érte a halálos lövés a Utah állambeli Oremben, a Utah Valley University területén. A tettest elfogták. Tyler Robinsonnak hívják, 22 éves. Azóta az elkövető politikai nézeteiről vitatkozik a világ, vagyis, hogy Robinson szélsőjobbos vagy szélsőbalos. Mindkét oldal próbálja bőszen a másik térfélre tolni. Egyfelől a családja fehér, középosztálybeli, vallásos (mormon) és republikánus, ezekben a körökben pedig nem nagy dolog, ha egy születésnapon Trump-jelmezbe bújik valaki. Másfelől a helyszínen talált töltényekre a baloldalhoz köthető dal (az olasz partizánhimnusz, a Bella ciao) szövegét, illetve fasisztáknak szóló üzeneteket írt. A merénylet előtt pedig baloldali nézeteket hangoztatott.
Az egyik, sokak által olvasott blogger azzal próbálta a saját narratíváját aláhúzni, hogy azt mondta, az elkövető ugyan függetlenként van regisztrálva, de a szülei republikánusok, ő maga pedig 224,48 dollárt adományozott Donald Trumpnak. Mint utóbb kiderült, az adományozó csak a névrokona volt.
A politikusok sem tétlenkedtek.
Orbán Viktor a globalista baloldal gyűlöletéről ír, többek közt a Fico elleni merényletet emlegette fel. Megszólalt Jeszenszky Zsolt is, miszerint a baloldalon sokan ünnepelték Charlie Kirk meggyilkolását. Jánosi Gergő, a Kétfarkúak újbudai képviselője egy képet osztott meg, amin a frissen meggyilkolt debattőrre szülinapos csákót szerkesztettek azzal a kísérőszöveggel: végre valami jó hír, meghalt egy fasiszta – a poszt azóta nem látható. Jeszenszky ilyet is mondott: „Biztos van egy csomó ember a másik oldalon, akit nem szeretünk. Tudnék is mondani ilyet. Majd ezt jól ki lehet forgatni (..) Mondjuk Molnár Áron, aki a legnagyobb kretén, Puzsér, aki a legagresszívabb, vagy mondjuk Gulyás Marci, aki a legkártékonyabb. (...) Ha ezek közül valaki meghalna, b*zd meg, egy csomóan nem lennének szomorúak a jobboldalon. De nem kívánjuk a halálukat ezeknek az embereknek.”
Erre röpült rá például Magyar Péter és a 444.hu, valamint Fekete-Győr András. Magyar Péter szerint, miután Jeszenszky hozzászólása elhangzott, „az adás ment tovább, mintha semmi nem történt volna”. A teljes idézetet olvasva persze egyértelmű, hogy Jeszenszky állításának lényege a közlő szándéka szerint az volt, a jobboldaliak az ellenszenvek és a nézetkülönbségek ellenére sem kívánják a másik halálát, ha bárki meghalna a „túloldalról”, nem tapsolnának neki, valamint nem ölnének meg valaki csak azért, mert nem értenek vele egyet. Jeszenszky megszólalásával van baj, de nem az, hogy bizonyos emberek meggyilkolására buzdított, hanem az, hogy általánosító és féloldalas. És az adott helyzetben ízléstelen. Valamint úgy tesz, mintha nem követnének el jobboldaliak is ilyen jellegű bűncselekményeket.
A Hír TV műsorában egyébként hangzott el reakció Jeszenszky mondataira, de azt ezek szerint Magyar Péter nem látta. Vagy látta, de úgy tesz, mintha nem látta volna. Mindenesetre az, hogy a Jeszenszky-féle kijelentés kommentár nélkül ment le, nem igaz, hiszen még ott, a műsorban reagált rá Nagy Attila Tibor, akivel Magyar egyébként jó ideje közösségi médiás szópárbajt folytat.
Nem kevesen állították-állítják, köztük számos magyar baloldali értelmiségi is, hogy ez az ember, mármint Kirk, megérdemelte a sorsát. Hiszen, szól az érvelés, hitt és érvelt az amerikai alkotmány második módosításának fenntarthatóságában, érvelt a fegyvertartás mellett. Idézik a Bibliát is. „Aki kardot ránt, kard által vész el” (Mt. 26,52). Charlie Kirk – mondják ők – megérdemelte a sorsát, mert a gyilkosával azonos politikai nézeteket vallott, csak az éppenséggel radikálisabb volt. Szóval itt, úgymond, tulajdonképpen egymást ölik az orkok. Kit érdekel. Eggyel kevesebb.
Nagy dilemma, hogy a közösségi média csinál-e belőlünk szörnyeteget, vagy csak eggyel (kettővel, hárommal) jobban láthatóvá teszi azt az undorító, agyatlan szörnyeteget, ami időről időre előtör belőlünk, miközben becses véleményünket fröcsögjük ki magunkból az internetre.
Talán azáltal, hogy gyakorlatilag a saját buborékunkból, a saját komfortzónánkból pillanatra sem kimozdulva, csak a nekünk tetsző véleményeket rendeljük meg a véleményvezérektől, akik már csak egzisztenciális érdekből is, le is szállítják ezeket nekünk, egyre inkább elszokunk attól a jelenségtől, hogy valaki esetleg nem ért velünk egyet. Hogy valakivel vitatkoznunk kell. Hogy érveket kell ütköztetni. Ahogy Charlie Kirk tette.
A másik véleményt megfogalmazó ember egyre inkább arrogáns, nem empatikus, vérlázító, felzaklató alaknak tűnik, akinek a létezése is megkérdőjelezhető. És az erőszak egyre inkább érvényes válasz azoknak, akik tehetetlenek, mert az érveik elfogytak, vagy nem is voltak.
Minden bizonnyal közhelyes, de leírom: semmiféle erőszak nem húz alá igazságot. Sőt az a helyzet, hogy épp azáltal nem lesz igazam. Megszűnik a magam igazának a lehetősége is. Persze nem kell gyászolni egy ismeretlent úgy, mintha az édesanyánk halt volna meg, főleg, ha nem is értettünk vele egyet (és Charlie Kirk sok gondolatával könnyű nem egyetérteni). De olyan nincs, hogy bármilyen módon rendben legyen az, hogy örülünk egy másik ember halálának, csak mert az mást gondol a világról. Már csak azért sem, mert senki nem akar olyan világban élni, ahol nem mondhatja el az akármilyen véleményét.
Bejelentkezés