Žižeket olvasni furcsa érzés. Nem azért, mert nem hallani a szipogást. A szlovén filozófussal ugyanis leginkább videóformátumban találkozik az ember. Excentrikus kinézetű figura. Torzonborz haja, májfoltosnak tűnő szeme, akcentusa mellett a folyamatos szipogása is védjegyévé vált ennek a különös, furcsa, szerethető karakternek. Minden kocsmában találni egy ilyen fickót, akire nem biztos, hogy rábíznánk a gyerekünket (nem mintha bármi rosszat csinálna vele azon kívül, hogy ottfelejti valahol), de egyébként lassan rájövünk: érdemes rá odafigyelni.
Slavoj Žižek magnetikus hatású gondolkodó, aki legalább két nagyon fontos dologra képes: megnevettetni és elgondolkodtatni. Megkérdőjelez, felforgat, megpiszkál, szóval provokál.
Egyszerre érthető, populáris, és nem átall nem-pc vicceket és mainstream filmes utalásokat éppúgy beleszőni többszörösen összetett mondataiba, mint filozófusokat, szépírókat vagy politikusokat.
Žižek magyarul megjelent új könyvét – A haladás ellen – nemcsak a szipogásmentessége miatt furcsa olvasni, hanem azért is, mert azt hitte volna az ember, hogy ezt a könyvet nem ő fogja megírni. A baloldali Žižek a haladás ellen beszél? Alcím: Az egyetlen cél, amit az emberiség ma követhet: az egyszerű túlélés. A haladás vagy progresszió a jobboldalon vált szitokszóvá. Nem a hegeli, lacani, marxista gondolkodás 21. századi képviselőjétől várnánk, hogy nekimegy. Mi történt?
Másfelől meg nem Žižek lenne, ha nem menne neki.
Arról van szó, hogy Žižek körbenézett a világban, és mit látott. Megoldhatatlannak tűnő migrációs válság, burjánzó terrorizmus, háborúk, világjárványok, a szélsőjobb egyre inkább megerősödik, olthatatlan a vágy a tekintélyelvű apafigurák után, permanens ökológiai összeomlásban élünk, miközben ragaszkodunk az életmódunkhoz, amely egyre inkább fenntarthatatlannak tűnik. Ehhez vegyük még a technológiai és tudományos fejlődésbe kódolt buktatókat és borzalmakat, mint például a mesterséges intelligencia, amely arra hivatott, hogy legyőzze az emberi elmét, és egykori fejlesztői azt jósolják, teljesen elképzelhető, hogy elterjedése miatt pár éven belül 99%-os munkanélküliséggel kell számolnia az emberiségnek. És megvagyunk: ki tudna hitelesen érvelni a haladás mellett?
Žižek viszont arról beszél, hogy természetesen nem kellene lemondani a haladásról, hanem újra kellene definiálni azt, miután elismertük a kényelmetlen, szorongató, szégyenteljes valóságot. Az egész kapitalista gondolkodásból kell kilépni szerinte, a liberális-demokratikus társadalmak megreformálásának szükségessége következik abból, hogy felismertük: azok elképzelhetetlenül szörnyűek. Még akkor is, ha más berendezkedések rosszabbak.
Például azért szörnyűek, mert előfordulhat, mondja Žižek, hogy a baloldal Ugandát, Iránt, Afganisztánt és Észak-Koreát a gyarmatellenes „civilizált sokszínűség” példájaként élteti, holott ezekben az országokban feminista lázadásokat vernek le, meg például betiltják a homoszexualitást, egyebek mellett.
Hogy mennyire igaz mondatokat ír a „veszélyes filozófus”, azon lehet vitatkozni, de meggyőzően érvel és tetszetősen fogalmaz. Néhol lírai, máskor vicces. Éppúgy idézi a kortárs hollywoodi filmeket, mint a filozófusokat (köztük buddhista gondolkodókat is), kvantumfizikusokat, pszichoanalitikusokat, szépírókat, vagy épp Lenint. Tekintete Japántól a Koreákon, Oroszországon és Afrikán át az Egyesült Államokig terjed, és meghökkentő vonalakat húz a távoli pontok között (pl. hogy Kína, Törökország vagy India és más, a Nyugat-Európával nagyjából szemben álló országok épp az európai örökséget viszik tovább, amikor erős nemzetállamot működtetnek, az európai hagyományok által legitimálva önmaguk).
Ha nem értjük minden szavát ennek a modernkori Diogenésznek, és most ugye nem a szipogás miatt, azzal sincs semmi baj. A tizenhárom esszében felbukkanó gondolatok, ötletek nem mindegyike van ugyanúgy kifejtve (és nem feltétlen az a legérthetőbb, amit a leginkább kifejtett). Talán ez az egyik nagy varázsa a szlovén mágusnak. Bőven kínál szellemi táplálékot azoknak is, akik nem tudományos igényű, összegző filozófiákat szoktak olvasgatni, meg azoknak is, akik de.
Akik pedig esetleg attól félnek, hogy túlzott pesszimizmussal találkoznak a könyv lapjain, azoknak sem kell aggódniuk. Lesz vigasz. Előbb-utóbb eljön a vég, mondja Žižek, talán épp benne élünk, csak nem vettük észre. És a világvégére egyszerre igaz Észak-Korea és Dél-Korea. Az embertelenül kegyetlen, elnyomó diktatúra egyfelől, és a kényelmes, depolitizált kapitalista burokban gyártott, demokratikusan kollektivizált, decentralizáltan készülő webregények által termelt óriási profit másfelől.
Žižeket nehéz beskatulyázni, és ez a könyv sem segít. Magát konzervatív kommunistának bélyegzi, pár éve Trumpot támogatta Clintonnal szemben (akcelerációs hátsó szándékkal), és a haladást kritizálja.
Vörösmarty 1844-ben még azt kérdezte, hogy rabnép és gyávák köntöséből készült könyvek által ment-e a világ előrébb. Žižek majd’ kétszáz évvel később eljutott odáig, hogy – amennyiben megállapodunk abban, hogy egy szakadék széléhez értünk – egyáltalán jó-e, ha előrébb megyünk.
A nemzetállamok hatókörén túlmutató újratervezés bekövetkezése nem túl valószínű, habár néha előfordul, kiszámíthatatlan módon felszáll a köd, és az emberek összefognak a „helyes ügy érdekében”, mint például az októberi forradalom idején történt (mondja Žižek), mindenesetre a túlélésünk más módon elképzelhetetlen. A permanens, elnyújtott világvége pedig talán a kudarcos próbálkozásaink megújuló erőforrása lehet. Žižek egy helyütt legalábbis Beckettet idézve ezzel bátorít minket: „Mindig ez. Soha más. Mindig a próba. Mindig a bukás. Sebaj. Kezdd újra. Bukj újra. Bukj jobban.”
Slavoj Žižek: A haladás ellen, Európa Könyvkiadó, 2025
Borítókép: Slavoj Žižek 2023. júniusában, Kölnben / fotó: ROLF VENNENBERND / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Bejelentkezés