Délvidék ragyogó ékessége, a Delibláti-homokpuszta mintegy 35 ezer hektáron elterülő különleges természetvédelmi terület, amely Európa egyik jelentős homokvidéki ökoszisztémája. Homokdűnék, sztyeppek, erdők és más élőhelyek sajátos mozaikjáról van szó. A terület kialakulása az utolsó jégkorszakig nyúlik vissza, amikor a szél hatalmas mennyiségű homokot hordott a térségbe.

A Delibláti-homokpuszta természeti értéke messze túlmutat Délvidéken és Szerbián. A Belgrádi Egyetem Biológiai Kara szerint a területen – a madárfajokat nem számítva – több mint 180 védett növény- és állatfaj él.
 

A Deliblati-homokpuszta 2008-ban / forrás: Wikipedia
A Delibláti-homokpuszta 2008-ban / forrás: Wikipedia

 

A homokpusztára lesújtó tűz egy olyan természeti rendszeren söpört végig, amelynek egyes elemei évtizedek alatt sem lesznek képesek visszatérni a korábbi állapotukba.

A lángok hetekig nem engedték perzselő ölelésükből a homokmezőt.

Az első füst

Az első tüzet július 21-én, 13 órakor észlelték. A Vajdaság Erdői Közvállalat tűzészlelő kamerarendszere a Delibláti homok–Vrela nevű gazdasági egység két szakaszán érzékelte a tüzet. Kezdetben talajszinten terjedő erdőtűzről volt szó, amely a 69 éves fekete- és fehérfenyő-állomány aljnövényzetét és erdei avarját érintette.

A riasztás után gyorsan megkezdődött az oltás. A helyszínre tíz erdészeti dolgozó érkezett négy kisebb tűzoltójárművel. Rajtuk kívül Kevevára, Fehértemplom és Pancsova hivatásos tűzoltói, valamint önkéntesek is bekapcsolódtak a munkába. A tüzet még aznap este sikerült lokalizálni.

A veszély azonban korántsem múlt el.

Augusztus ötödikén elszabadult a pokol

Augusztus 2-án ismét fellángolt a tűz, de ismét sikerült lokalizálni. Augusztus 5-én azonban minden megváltozott. Az infernó izzó lehelete fékevesztett lángba borította a homokpuszta jelentős részét.

A Vajdaság Erdei beszámolója szerint aznap a szolgálatban lévő munkatársak azonnal észlelték a tüzet és megkezdték az oltást, ám a szél olyan gyorsan felkapta és terjesztette a lángokat, hogy azok körbezárták a dolgozókat. Egy mérnök könnyebben megsérült.

Ettől kezdve gyakorlatilag megszakítás nélkül folyt a küzdelem.
 

Füstfelleg / fotó: Uros Arsic / AFP
Füstfelleg / fotó: Uros Arsic / AFP


A hőség, a száraz növényzet, a homokos és nehezen járható terep, valamint a kiszámíthatatlan irányú és erősségű szél olyan körülményeket teremtett, amelyek mellett egy-egy lokalizált tűzfészek bármikor újra fellángolhatott. Augusztus 6-án a tűz már mintegy 940 hektárt érintett, majd napokon belül továbbterjedt.

A szárazföldi egységek mellett ekkor már több szerb helikoptert – köztük Kamov Ka-32-est, H215 Super Pumát és H145-öst – is bevetettek. A résztvevők között voltak a belügyminisztérium katasztrófavédelmi egységei, a Vajdaság Erdei Vállalat munkatársai, önkéntes tűzoltók, és a szerb hadsereg katonái.

A tűz azonban továbbra is kíméletlenül tombolt.

Monaco nagyságú területen keletkező tűzfészkek

Augusztus közepére már nem lehetett csak egy tűzfészekről beszélni. A lángok a homokpuszta több gazdasági egységét súrolták. A helyzetet súlyosbította, hogy a tűzoltójárművek a területek egy részét nehezen vagy egyáltalán nem tudták megközelíteni.

Az augusztus 17-i adatok szerint 3960 hektár vált érintetté, ebből 3111 hektár erdő volt.

Az intenzitást jól érzékelteti, hogy Dejan Šabić, a Belgrádi Egyetem Földrajzi Karának ismert professzora mintegy négyezer, tűz sújtotta hektárról számolt be, ami nagyobb terület, mint például Monaco állam.

Šabić szerint a probléma nem kizárólag az időjárásban keresendő. Mint mondta, az állam reagálása „lassú, nehézkes és szervezetlen” volt. Továbbá felvetette a helyi önkormányzatok felelősségét is. Szavai szerint a tüzet akkor kell eloltani, amikor még viszonylag kis területet ölel fel. Ez esetben fontos megvizsgálni, hogy a tűzveszély korai észlelésére létrehozott rendszer megfelelően működött-e, illetve miért nem sikerült megakadályozni a későbbi elharapózást.

Az orosz „csodagép” bevetése sem volt elegendő

A tűz elleni küzdelemhez már nem volt elegendő Szerbia saját erőforrásainak bevetése.

Oroszország augusztus 19-én Szerbia, illetve Délvidék segítségére sietett. Rendelkezésre bocsátotta a rendkívül hatékony Il–76-os tűzoltó repülőgépet. A „jóságos gépmonstrum” még aznap megkezdte működését a Delibláti-homokpusztán.

Az Il–76 egyszerre akár 42 tonna vizet is képes ledobni, így olyan területeken is alkalmazható, ahol a szárazföldi egységek számára nehéz a megközelítés. A gép a szerb belügyminisztérium helikopteres egységével együttműködve vett részt az oltásban.
 

Il-76-os a homokpuszta fölött / fotó: Uros Arsic / AFP
Il-76-os a homokpuszta fölött / fotó: Uros Arsic / AFP


Az orosz segítség különös jelentőséget kapott azért is, mert Európában ugyanekkor számos helyen szintén pusztítottak az erdőtüzek, így az uniós tűzoltó repülőgépek kapacitásai korlátozottak voltak. Az orosz repülőgép azonnal rendelkezésre állt, miközben az európai kapacitások jelentős része egy ideig máshol volt lekötve. Gyorsan bebizonyosodott azonban, hogy a „ruszki csodagép” is kevés a mindent elsöprő félelmetes tűz elleni kimerítő harc megnyeréséhez.

Megérkezett Európa – négy Black Hawk és 124 tűzoltó

Augusztus 21-én Szerbia aktiválta az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusát. A segítség részeként négy, a rescEU stratégiai tartalékhoz tartozó Black Hawk helikopter érkezett: kettő Csehországból, egy Romániából, egy pedig Szlovákiából. Velük együtt Németország és Románia szárazföldi tűzoltóegységei is bekapcsolódtak az oltásba. A nemzetközi kontingens 124 tűzoltóból és 39 járműből állt.

Az uniós segítség nem pusztán technikai erősítést jelentett. A nemzetközi egységek olyan időszakban érkeztek, amikor a szerb erők hetek óta változó eredménnyel küzdöttek a tűzzel, hiszen a homokpusztán már több ezer hektár égett le.

Magyarok a lángok gyűrűjében

Az európai segítségnyújtás részeként Magyarország is csapatot küldött Szerbiába. Augusztus 25-én az esti órákban tizenkét hivatásos magyar tűzoltó és négy speciális jármű indult a Delibláti-homokpusztára. A kontingens augusztus 27-én már munkába is állt. Pancsováról rendőri felvezetéssel vonultak a rezervátumba, ahol a helyszíni eligazítást követően megkezdték az emberpróbáló munkát.

A magyar egység elsősorban a rezervátum északi irányban áthaladó útjának védelmét látta el, valamint az út mentén kialakult tűzfészkek lokalizálásában és felszámolásában vett részt. Helyismerettel rendelkező, délvidéki magyar helyi összekötők is segítették a munkájukat. A magyar tűzoltók éjszaka is készenlétben maradtak, a rezervátum északi részén található ingatlanok védelmét látták el.

A csapat szeptember elsején fejezte be szerbiai küldetését. Az utolsó napon is volt dolguk: a hajnali órákban három alkalommal kellett tüzet, izzásokat és égő gócpontokat felszámolniuk.
 

Helyiek és tűzoltók harcoltak a lángokkal / fotó: Uros Arsic / AFP
Helyiek és tűzoltók harcoltak a lángokkal / fotó: Uros Arsic / AFP


Vučić a tűzvész közepén: „Mi vagyunk az európai óriás”

A Delibláti-homokpuszta katasztrófája politikai dimenziót is kapott, főleg Aleksandar Vučić szerb elnök augusztus 23-i látogatása után. Vučić a helyszínen kijelentette: „Mi vagyunk a tűzoltás európai nagyhatalma”. Szavai szerint Szerbia kis ország létére európai viszonylatban rendkívül jól felszerelt, valamint a szerb helikopterek nagyobb teherbírásúak, mint a többi európai országból érkezett gépek.

Mint mondta, a szerbek az elmúlt kilenc évben több tűzoltási eszközt szereztek be, mint az azt megelőző harminc évben összesen. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a tűzvész alatt senki sem halt meg, és egy lakóépület sem égett le. A károk közül egyetlen mobil toalett megsemmisülését említette.

A szerb elnök kijelentése nemtetszést váltott ki, hiszen ekkor már több mint egy hónapja égett a Delibláti-homokpuszta, mintegy négyezer hektárnyi terület vált a tűz martalékává, aminek következtében Szerbia kénytelen volt nemzetközi segítséget igénybe venni. Vučić azzal érvelt, hogy a külföldi segítséget csak akkor kérték, amikor a hazai kapacitások már nem voltak elegendők, de szerinte éppen ez bizonyítja a rendszer működőképességét.

A szakemberek szerint azonban nemcsak az számít, hogy egy ország rendelkezik-e korszerű helikopterekkel és tűzoltóautókkal, hanem az is, hogy milyen gyorsan és mennyire hatékonyan képes ezeket egy többfrontos, gyorsan változó katasztrófahelyzetben bevetni.

Nemcsak az erdő égett

A pusztítás valódi nagysága azonban nem mérhető pusztán hektárban.

A Belgrádi Egyetem Biológiai Kara szerint a Delibláti-homokpuszta egyedülálló élőhelymozaik, amelynek megőrzése nemzetközi jelentőségű. A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a tűz komoly károkat okozott a vadon élő állatoknak és élőhelyeiknek. A teljes veszteség csak a terep részletes felmérése után lesz meghatározható.

A tűz idején a vadállomány védelme érdekében is külön intézkedéseket kellett alkalmazni. Az érintett vadászterületen mintegy 800 gímszarvas, 250 vaddisznó és 300 őz állományát tartották nyilván. A tüzek miatt az illetékesek megnyitották a bekerített területek kapuit és több menedékhelyet, itatót alakítottak ki, miközben 300 tonna takarmányrépát is beszereztek a vadállomány számára.

A tűz tehát nem csak fákat és aljnövényzetet pusztított. Élőhelyeket darabolt fel, táplálékforrásokat semmisített meg, és olyan ökológiai folyamatokat indíthatott el, amelyek hatását csak évek múlva lehet majd teljes egészében érzékelni.

Mi maradt a tűzvész után?

A Belgrádi Egyetem biológusai szerint a terület helyreállítását nem lehet egyszerűen úgy elképzelni, hogy „visszaültetik az erdőt”. A Delibláti-homokpuszta ugyanis nem csupán erdőterület, hanem sztyeppek, erdők és más élőhelyek sajátos rendszere. A cél ezért nem a korábbi erdős állapot mechanikus visszaállítása, hanem egy természetesebb és ellenállóbb ökoszisztéma kialakítása kell, hogy legyen.
 

Füstölgő erdő / fotó: Uros Arsic / AFP
Füstölgő erdő / fotó: Uros Arsic / AFP


A károk részletes felmérése akár egy évet is igénybe vehet. Az erdészeti szakértők szerint az újratelepítést nem szabad elsietni. Három-öt éves megfigyelési időszakra is szükség lehet annak eldöntésére, hogy mely területeken milyen fákat érdemes ültetni.

A jövőben egyes őshonos és kevésbé tűzveszélyes fajok – például kőris, tölgy vagy nyír – nagyobb szerepet kaphatnak, miközben a sérülékenyebbnek bizonyult fekete fenyő és akác telepítését újra kell gondolni.

A következő években válik el tehát, hogy a Delibláti-homokpuszta képes lesz-e újjászületni, és ha igen, milyen formában. Az is kiderülhet, hogy a katasztrófa után sikerül-e levonni a tanulságokat: hatékonyabban működik-e majd a megfigyelés és megelőzés, kiépülnek-e újabb tűzvédelmi sávok, megfelelő járművek és légi kapacitások állnak-e majd rendelkezésre, és sikerül-e úgy kezelni a területet, hogy egyaránt szolgálja a biztonságot és a természetvédelmet.

A Delibláti-homokpusztát sújtó idei tüzet szeptember 15-én sikerült megfékezni.

 

 

Borítókép: Tűzoltó a Delibláti-homokpusztán 2026. augusztus 9-én / fotó: Uros Arsic / AFP