Kollár Árpád az oldalunkon közölt Trianon az nem egy ház című írásában végső soron Krasznahorkai Lászlót is megszólítja. Krasznahorkai reakcióként válaszlevelet küldött Kollárnak, aki viszontválaszban reagált. A két levelet az írók engedélyével közöljük.

Tisztelt Uram!

Most olvastam írását, mit jelent önnek Trianon.

Én is így gondolom, és vallomásától meg vagyok rendülve.

A Stockholmban megjelent interjú „Vissza Trianon”-féle beszélgetésrészletének magyarországi – olykor vétlen, olykor szándékos – félreértelmezése lehet az ok, hogy ez a szöveg kezd nagy és szomorúságos utat bejárni. De ahhoz nekem nincs közöm, mert még az idézett részben sem a trianoni katasztrófáról beszéltem – Trianon említése, ráadásul Párizsban, Versailles helyett!, csak egy szélsőjobbos tüntetésen látott „Vissza Trianon”-tábla röhejesen tragikus voltával jelzett példa volt arra, hogy az elbutulásnak például milyen rétegei vannak. Ahhoz tehát, hogy én Trianont a jobboldali médiumok általi értelmezésben pusztán egy kastélynak vagy épületnek láttatom, semmi közöm. Az ön érzelemkitöréséhez azonban van.

Énnekem az a tragédia, hogy egy a trianoni békeszerződés következtében történt kvázi népirtás – kvázi, mert néhányatokat életben hagynak, és generációkon át lassan ölnek meg –, illetve az ezt a tragédiát még kifejezni is csak hülyén képes mélyréteg az említett tüntetésen éppen azt mutatja, mennyire félremegy egy baltával faragott, manipulált társadalmi osztályban a düh. Az ostobaság ellen beszéltem ebben az interjúban, és nem a már helyrehozhatatlan trianoni igazságtalanságról. Ha elolvassa az eredeti interjút, abból sem derül ki mindez, ilyenek az interjúk, nem értik meg, mit mondasz egy idegen, bár közös nyelven, ezért a riporterek maguk írják meg a válaszaidat ahelyett, amit valójában mondtál. A fertőzésszerűen terjedő butasággal szemben nyilatkoztam, ami megdöbbentően széles rétegeket érint Magyarországon. És valóban nem látok reményt idehaza arra, hogy ez megváltoznék. Igaz, máshol sem.

Megértem a fájdalmát, és ha ez így jó önnek, verje le rajtam. Tévedésből.

Üdvözlettel,
Krasznahorkai László

__

Kedves László!

Őszintén köszönöm, hogy megtisztelt válaszával, mely megérintett és segített a tisztánlátásban.

Megértem, amit az interjúról ír, tudom, a fordítás, a közvetítés, vagy önmagában egy ilyen beszédhelyzet is képes kisiklatni a szöveget és a szándékot.

Mégis, azt kell mondanom, nem baj, hogy így alakult, mert az interjú egyik mondata erjedni kezdett bennem, végül önálló életre kelt. Mindez lehetőséget adott arra, hogy elmondjak valami...