Különös dolog, amikor az ember az egyik kollégájáról, valamint az őt foglalkoztató – minek is nevezzem – médiavállalkozás, platform egyik produktumáról ír, de értsük jól, nem arról írok, hanem arról, amiben vagyunk itt és most Magyarországon. Az inkriminált interjú fogadtatása: tünet.

Ma Magyarországon, az ellenzéki közeg felől nézve semmilyen olyan pozíció nem engedélyezett, ami az ellenzéki pozíciótól lényegében eltér. A nem engedélyezett alatt azt értem, hogy a most éppen az egycsatornás Magyar Péter-ájulatba bódult ellenzéki közeg minden más pozíciót elfoglaló személyre a jó ügy árulójaként, ostoba, megvezetett rendszercsicskaként, hasznos hülyeként, kollaboránsként tekint.

Nemhogy a nettó kormánypárti pozíció nem engedélyezett – arról, hogy az ellenzék felől nézve az nem legitim, tulajdonképpen már beszélni sem kell –, hanem az olyan sem, ami valamiféle világnézeti, elvi politikai okokból elkülönbözik a mai ellenzéki krédótól, és az olyan sem, ami nem osztja azt az ellenzéki alapállítást, miszerint Orbán Viktor leváltása az egyetlen kérdés, minden más dilemma hátrébb sorolandó, minden más témát megnyitni, fölvetni szőrszálhasogatás, az ügy akadályozása, rosszabb esetben szekértolás.

Nem mondom, hogy ez egy egyirányú utca. Ó, dehogy. Megvannak ennek a pandantjai a fideszes oldalon, és még inkább megvoltak a 2010 előtti, még ellenzékben lévő jobboldalon. Zárójel, számos misét érne meg az a kérdés, hogy az elmúlt hármincöt-negyven, vagy akár több év távlatában hol vannak ennek a jelenségnek a gyökerei, okai, mozgatórugói. De ezt most nem nyitnám meg. Meg hát történész sem vagyok.

Elgondolkodtató, hogy miközben a mai magyar ellenzék rendszerellenzéknek nevezi magát és a rendszerváltás igényéről beszél, azaz, ha jól értem, egy, a NER-es filozófiától alapvetően eltérő, másik Magyarországot szeretne megalapítani, ilyen tekintetben mégis éppen tükörképe a másik oldalnak. „A másik oldal szemben magával” – hogy a Trabant együttes Ragaszthatatlan szív című örökbecsűjét idézzem.

De ez most csak rövid kitérő. Visszakanyarodom – „másrészt viszont az út kanyarodik” – oda, ahol elkezdtem: az ellenzéki világ részéről ma semmilyen olyan pozíció nem engedélyezett, nem legitim, ami nem ő maga. Sem a kicsit másmilyen, sem a nagyon nem olyan. Ez pedig minden, csak nem demokratikus alapállás. Ebből nem lesz másik Magyarország, csak az, amikor az ember eltéved az erdőben, és hosszú gyaloglás után kisvártatva megállapítja, itt bizony már járt korábban...