Szokás kétségbe vonni a Fidesz számára kedvezőtlen közvélemény-kutatási eredményeket: a kormányoldal és az őt támogató sajtótermékek, megmondóemberek az ezeket készítő cégek vezetőinek hitelességét igyekeznek kikezdeni, vagy a kormányt támogató elemzőintézetek jönnek elő a „nyugodjatok meg, fideszesek, odaát manipulálnak, nem is olyan rossz a helyzet, sőt a Fidesz vezet” felütésű kutatásokkal és értékelésekkel.
Mégis, a Tisza vezetését mutató közvélemény-kutatások hatottak a Fidesz politikájára, illetve annak stílusára. Különösen a tavalyi év utolsó hónapjaiban és az idei év elején ütötte fel a fejét nyugtalanság a Fideszben, és két jelentős változtatást is végrehajtottak a kommunikáció stílusában attól függően, hogy mely választói rétegeket kívánták megnyerni – ugyanakkor, mint látni fogjuk, a stílusváltás nem túlságosan éles: a korábbi elemek maradhatnak, csak kevésbé hangsúlyosan.
Hozzá kell tenni azt is, hogy a Fidesz eddig abban is jó volt kormánypártként, hogy kommunikációjában, stílusában különböző hangszereken volt képes játszani, azaz különböző stílusú, vérmérsékletű választókat megszólítani: különösen az alacsonyabb iskolai végzettségűek megszólítása ment jól; nekik az „ők és mi” szembeállítás, a „fenyegetnek minket”, a „veszélyben a megélhetésed, ha jönnek a migránsok” típusú üzenetek megfeleltek. A hazafias vagy nacionalista érzelműek is megkapták a maguk kommunikációs adagját a kormányfő beszédeiben megvillantott víziókban, a Brüsszel-ellenességben, a migráció kérdésében vagy a nemzeti érdekeket eláruló belső ellenzék dorgálásában. De a szórakoztatóipar több egyénisége is kiállt a mostani hatalom mellett. A magasan képzettekkel már kevésbé törődött a kormányzati kommunikáció (ugyan mikor hallottunk utoljára érdemben a Professzorok Batthyány Köréről?), elvégre ők kevesebben vannak, velük nem lehet választásokat nyerni, egy részük pedig amúgy is hajlamosabb a kritikus gondolkodásra. Választásokat kell nyerni, nem akadémiai székfoglalókat.
Kemény, militáns hangnem – jöjjenek a törzsszavazók
A Pride betiltásának az orbáni februári országértékelőn való jelzése, a „Soros-szervezetek” tavaszra hirdetett eltakarítása, a miniszterelnök márciusi „poloskázós” beszéde, a nem-EU tagállamokhoz tartozó, kettős állampolgársággal rendelkezők magyar állampolgárságának lehetséges felfüggesztése (a „lex Soros”), a „Harcosok Klubja” elindítása, a Magyar Péter elleni folyamatos negatív kampány mind-mind egy irányba hatott: fel kell rázni a kormánypárti szavazókat.
A kormány/Fidesz belső felméréseit (ez alatt nemcsak pártpreferencia-méréseket, hanem országgyűlési egyéni választókerületi méréseket, fókuszcsoport-kutatásokat, a társadalom értékvizsgálatait is érteni kell) a nyilvánosság legtöbbször nem ismeri. Ugyanakkor a Nézőpont-csoport vezetője, Mráz Ágoston Sámuel tavasszal arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a Fidesz vezet a Tisza előtt, a gond az, hogy a kormánypárti szavazók kevésbé aktívak. Mozgósítani kell hát őket.
A szociálpszichológia már bebizonyította, hogy az emberek (esetünkben választópolgárok) a negatív dolgokra jobban felfigyelnek, mint a szokásos, normál ügymenetre; ugyanis a rossz, negatív események érdekesebbek, izgalmasabbak számunkra. Nem véletlenül tudják megtölteni a híreket a botrányok, a katasztrófák vagy éppen a háborúk. A „nem az a hír, hogy a kutya megharapta a postást, hanem hogy a postás megharapta a kutyát” sajtós alapvetést úgy lehetne átvinni a politikai beszéd világába, hogy „unalmas felolvasni több tíz oldalas választási programot; ehelyett rá kell mutatnunk, hogy az ellenfelünk egy gonosz vadállat”.
Így is lett. Habár az ellenségképek félelmetes-fenyegető kontúrokkal való megrajzolása a 2010 óta tartó NER kommunikációjának folyamatos eszköztárához tartozik, a kijelölt ellenségek évek óta nagyjából változatlanok, így a kormánypárti szavazók továbbra is ismerős – és így megnyugtató – kommunikációs környezetben találják magukat.
A Soros György és alapítványai által – nem mellesleg pályázatok útján – finanszírozott, kétségtelenül nem egyszer kormánykritikus magyarországi szervezetek elleni törvényalkotás – az „átláthatósági törvény” – nagyon is beleillett a Soros-ellenességbe, de a nemzeti érdekek védelmébe is, hiszen ezeket a szervezeteket idegen érdekek védelmezőiként tünteti fel a fideszes kommunikáció.
Ezt lehet mondani a kormányfő március 15-i beszédéről is, amelynek „poloskázós” része alkalmas volt a figyelem erőteljes megragadására (beszédéről még a nemzetközi sajtó is cikkezett). A Pride-ellenesség sem volt teljesen új elem, hiszen a homoszexualitás megjelenítésének, népszerűsítésének tilalma, illetve korlátozása már évekkel ezelőtt megjelent a jogalkotásban.
Ellenben a „Harcosok Klubja” életre hívása új eszköz volt, amely a „nindzsakormány” egyfajta folytatásaként is értelmezhető, különösen akkor, amikor a Harcosok Klubja nagy nyitórendezvényén Menczer Tamás kommunikációs igazgató kiabálva, emelt hangon igyekezett lelkesíteni a közönséget, a „harcosokat”.
Tavaly február–március óta Magyar Péter az új ellenségkép, de az ellene folyó negatív kampányban lényegesen újat még nem lehet felfedezni: folyamatosan sulykolják, hogy a Tisza vezetője önelégült, önimádó, megbízhatatlan természetű ember (az önimádat alátámasztásául olykor maga Magyar Péter tesz ki magáról a Facebookra, TikTokra elég fura képeket, videókat). Az Orbán-rendszer jelenlegi legnagyobb ellenfele a fideszes narratívában elárulta a feleségét, a politikai közösségét, vagyis igazi áruló. Az árulás pedig, ugye, csúnya dolog; ezt már általános iskolás korunkban megtudhattuk Geréb vagy Hegedűs hadnagy történeteiből. Látni kell ugyanakkor, hogy a kemény hangnem mellett már ekkor is jelen volt az osztogatások ígérete: az anyák adókedvezményének, adómentességének kibővítése, a fegyverpénz, nyáron pedig jött az OtthonStart lakásprogram.
Finomabb hangnem – jöjjenek a középen álló, mérsékeltebb szavazók is
A nagy nekibuzdulás, az ellenfelek „aprítása” felemás eredményt hozott: a Pride betiltását lehetővé tevő gyülekezési törvénymódosítást ugyan megszavazta a parlament, de érvényesíteni nem sikerült; a Pride június végén hatalmas kormányellenes vonulássá és tüntetéssé változott. Magyar Péter kikerülte a felállított csapdát: nagyon keveset beszélt a Pride-ról, a rendezvényre el sem ment, a Tiszát nem sikerült összemosni az LMBTQI-aktivizmussal. A kormánykritikus NGO-k „megrendszabályozásáról” szóló átláthatósági törvény nem jutott el a parlamenti végszavazásig, ugyanis a törvénytervezet előkészítése és normaszövege olyan csapnivalóra sikerült, hogy további vitáját jobbnak látták őszre halasztani.
A miniszterelnök már harminchét éve (!) politikus; eddig összesen tizenkilenc évet töltött el miniszterelnöki tisztségben, és ennek egyik oka kivételes alkalmazkodási képessége. Orbán Viktor belátta, hogy erőteljesebben jelen kell lennie az új kommunikációs eszközökön: ennek első jele volt, hogy az ÖT YouTube-csatonáján áprilisban Hont Andrásnak adott interjút, és a nyáron tovább folytatta a hasonló beszélgetések sorozatát. Vonalat azért húzott: a Telexnek, 444-nek, a Partizánnak továbbra sem volt hajlandó interjút adni, de így is sok helyen megjelent (az Ultrahangtól a Mandineren át Dopemanig), többszázezres megtekintésekkel.
A cél egyfelől az volt, hogy ne csak Magyar Péter videóit pörgesse a YouTube algoritmusa; a kormányfő gondolatai hangsúlyosabban legyenek jelen az online világban is. Kimondhatjuk: ez sikerült. Másfelől a kormányfő bemutatta emberibb, társalkodóbb, kedvesebb arcát: ez különösen a Mandiner Hotel Lentulai című beszélgetésén jött elő, amelyben a kormányfő kifejezetten szellemes, jól társalgó, időnként „nagypapás” stílusban szólalt meg.
A tusványosi beszédben életre hívta a Digitális Polgári Köröket, és ez a felhívás még az ellenzéki sajtó figyelmét is felkeltette, amivel néhány napra legalábbis sikerült elvinni a figyelmet Magyar Pétertől. A majdani utódlás többszöri emlegetése Orbán részéről viszont nem volt szerencsés, mert ennek hatására a de facto már most folyó választási kampányban az is felvetődött, hogy akár már ebben az évben miniszterelnök-cserére kerül sor – magának Orbánnak és Gulyás Gergely miniszternek kellett egyértelművé tenni, hogy a Fidesz miniszterelnök-jelöltje jövőre is Orbán Viktor lesz.
Menczer Tamásról és a Harcosok Klubjáról a nyáron kevesebbet lehetett hallani – nem tették őket teljesen félre, de szerepük csökkent. Ugyanez mondható el a kemény, ellenségképet felmutató kommunikációról is. Most inkább a nyugalmat, biztonságot kívánó választópolgárokra fókuszálnak a békésebb hangnemmel – már csak azért is, mert a „tavaszi nagytakarítás” eddig csak mérsékelt eredményt hozott, a kormánykritikus NGO-k még mindig Magyarországon vannak. Ennél most az a fontosabb, hogy a kormányfő nagy kommunikációs offenzívája annyit elért, hogy a Fideszben kicsit nyugodtabbak lettek a választási esélyeket illetően.
Az igazi nagy harc azonban még előttünk van: ez lesz az utolsó ősz és tél a sorsdöntő, 2026-os választási megmérettetés előtt.
A szerző politikai elemző
A szerző portréfotója: Díner Tamás Stúdió
Borítókép: Orbán Viktor a Harcosok órája című online műsorban / fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Benko Vivien Cher
Bejelentkezés