spotify Hallgasd meg!

Mindenki nyugodjon meg, hátra lehet dőlni, fújjuk ki a levegőt: a lab leak mégsem konteó. Megmondta a CIA, a legfensőbb fektcsekker szerv, hogy az új igazság mostantól a régi hazugság, ami őrület volt, valósággá vált.

Miután 2019 decemberében megjelent a Covid-19, a lab leak-elmélet – miszerint a pandémia okozója egy „laborszökevény” vírus – komoly elutasítást kapott egészségügyi szakemberektől, egészen pontosan olyan szakértőktől, akiknek a leghalványabb fogalmuk nincs az összeesküvés-elméletek működéséről. „Az összeesküvés-elméletek nem tesznek mást, mint félelmet keltenek, pletykákat és előítéleteket, amelyek a vírussal szembeni globális együttműködést és küzdelmet kockáztatják” – írták a Lancet című tudományos folyóiratban.

Évekkel később itt állunk, és tudjuk, hogy felemásra sikeredett a vaskos ítélet.

Tudjuk le a kötelező köröket: a lab leakről továbbra sem tudunk sokat, a CIA megállapítása éppúgy nem áll erős lábakon, mint a többi elmélet sem. Járványok ki szoktak törni kínaiak és zsidók, denevérek és laboratóriumok nélkül is, a CIA nem a megbízhatóságáról ismert, a Lancetben publikáló szaktekintélyek pedig, sajnálom, nem értenek a konteókhoz.

Azzal ugyanis erősen vitatkoznék, hogy az összeesküvés-elméleteknek monopóliuma van a félelemkeltés piacán. Vetekszik az éveken át megírt összes cikkel, esetszám-méricskéléssel, fotóval, videóval, nyilatkozattal, szennyvízvizsgálattal, reptéri felirattal, másfélméter-jelzővel, még akkor is, ha ezek a valóságot tükrözik a maguk módján.

Az nem kérdés, hogy a járvány alatt elszaporodó műfaj, az autójában ordibáló kuruzsló valóban sokat ártott annak, hogy józan módon beszélhessünk meg olyan kérdéseket, minthogy meghalunk-e Karikó Katalin miatt, vagy szaporodnak-e a férgek a maszkban az 5G-től. De talán nagyobb hatása volt annak, hogy a különböző államok és tőkefrakciók remek lehetőséget láttak az új krízisben arra, hogy a megszokott lerablást és kontrollt fokozzák, miközben valóban szükség volt összehangolt lépésekre, globális szinten, a vírus terjedését megelőzendő. Utóbbira építettek az előbbiek: a transzparencia hiányára, a szemmel látható lerablásokra, az irracionális intézkedésekre, az intézmények megbízhatatlanságára. Ettől persze a felelősséget mindenkinek vállalnia kell: az intézményeknek, az államnak, a tőkefrakcióknak a maguk részesedését, a kuruzslóknak, a Facebookon lelkesen újraosztóknak és mindentagadóknak is a magukét.

2021 januárjában az amerikai külügy már lehetségesnek találta, hogy a vírus eredete laboratóriumi is lehet, a WHO ezt valószínűtlennek találta, a Biden-adminisztráció pedig a kínai kormánytól követelt több információt, elítélve a WHO nyilatkozatát.

A következő években keringőt jártak az elméletek, az pedig kijelenthető, hogy a tudományosnak álcázott vita tulajdonképpen pártpolitikai volt. Morálissá alakult egy kérdés, amelyről a mai napig nem tudunk semmit, a valóságtartalmat pedig az alapján igyekszünk kiszűrni, hogy ki a forrása. Nem így van? Ízlelgessük akkor: „a KGB szerint a lab leak mindent megmagyaráz”. „Schobert Norbi kitálalt: innen származik a vírus! (SOKKOLÓ)”.

Konteó vagy sem?

A lab leak régóta vitatott kérdés, a magam részéről nem is akarok véleményt mondani róla. Majd az okosak. Amit viszont tudok, hogy a lab leak nem attól konteó, hogy a CIA vagy Schobert Norbert nyilatkozik róla, hanem a magyarázat szerkezete miatt.

Az összeesküvés-elméletek receptjéhez három fő összetevőre van szükség, erről a most megjelent Odaát. Összeesküvés-elmélet, tudás, igazságkeresés c. könyvemben bővebben is írok. Szükség van összeesküvőkre – esetünkben a kínai kormányra –, vagy amennyiben a kiszivárgás szándékos volt, akár más aktorokra. Szükség van egy tervre – gyengíteni az amerikai gazdaságot, megölni nagymamákat, új hobbit adni Müller Cecíliának –, és a titoktartásra, azaz a terv és összeesküvők elleplezésére, különböző módszerekkel.

Azt, hogy valami összeesküvés-elmélet vagy sem, a fenti tényezők alapján állapítjuk meg, nem úgy, hogy vajon mit ír róla a CNN nyomán a 444. Teljesen mindegy, hogy a sajtóban ki mit árul: szakmailag az a kérdés, hogy a világban zajló változásokra vagy eseményekre adott magyarázatok logikája mit takar. Olyan korban élünk (nem először, és talán soha nem is volt ez másképp), amelyben a gyanakvás a kiindulópont, az a feltételezés, hogy „nem minden az, aminek látszik”, „nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél”.

A nyugati politikai elit zöme éppúgy összeesküvés-elméleteket gyárt a célpontjaival szemben, mint a Hihetetlen! magazin szerzői, bár az utóbbiban jobbak a sztorik és az illusztrációk. Hónapokon át hallgattuk például, hogy a kínaiak léggömbökkel kémkednek az Egyesült Államokban, aztán letettek erről a konteóról, és úgy tűnik, a kubai amerikai nagykövetségen sem kínai vagy orosz ármány volt a halláskárosodás, simán megtörténhet, hogy tücskök az összeesküvők.

Az nem kérdés, hogy vannak olyan államok, amelyek jobban rászolgálnak a gyanakvásra, mint mások. Az Egyesült Államok például Dánia segítéségével kémkedett európai hivatalnokok, többek között Angela Merkel német kancellár után. Nyilván nem ez az első példa, ami általában eszünkbe jut: a Balti-tengeren történő balesetek (?) valóban jó eséllyel az orosz hibrid hadviselés részei (például ez vagy ez), de a NATO törekvéseinek is egészen jól jön az ilyesmi, a konspirációs köröket tehát a végtelenségig futhatjuk, tények hiányában.

Éppen ezért jó észben tartani, hogy nem tudhatunk mindent, és még ha vágyunk is a válaszokra, ezekkel óvatosnak kell lennünk. A forrás és forráskritika fontos, de önmagában nem oldja meg a problémát: attól, hogy a Pentagon nyilatkozza vagy a CIA, még nem válik igazzá, és attól sem, ha valamelyik házi kedvenc tiktokernél láttuk vagy mindenki Vlagyimirje nyilatkozta.

Ilyen ez a világ, érthetetlen, komplex és titkolózó. Nem „egyszerűség lakik benne”, sokkal inkább egy „hivalgó, cifra páva”, aminek a nyomába eredni nagy feladat, meg is halad mindannyiunkat. Innen szép győzni.
 

Kustán Magyari Attila társadalomkutató, a finnországi Tamperei Egyetem doktorandusza, az Odaát. Összeesküvés-elmélet, tudás, igazságkeresés c. könyv szerzője