Dobrev Klára az elmúlt néhány hétben, mióta bejelentette pártja (és kissé zavarba ejtő módon magánélete) gyurcsánytalanítását, nagyjából olyan sűrűséggel használja magára, a DK-ra, illetve terveire és szándékaira a „baloldali” jelzőt, hogy ha azt kihúznánk a szövegeiből, csak a szünetjelek maradnának, mint Christian Morgenstern versében, A hal éji dalában. Az igény érthető: a magyar politikai palettáról évek óta hiányzik a baloldal (még a mégoly hígan értelmezett szociáldemokrácia is), és bár Komjáthi Imrével az MSZP igyekezett azt valahogy visszacsempészni a diskurzusba, de időközben maga az MSZP is eltűnt, hogy baloldalként csak Komjáthi Imre maradjon még a végére, mint a cheshire-i macska vigyora Lewis Carrollnál.

Dobrev Klára erre a szabad gyökre próbál kötődni, amit a DK eddigi röppályája aligha indokol, sőt a gyurcsányi párt fontos – bár természetesen messze nem kizárólagos – szerepet játszott a nagypolitikai baloldal teljes önfelszámolásában. Mindennek lényegi része volt, hogy a DK eddig is „baloldaliként” határozta meg magát, holott a szó semmiféle történelmi, politikai, társadalmi értelmében nem volt baloldali. Ha valami volt, akkor a nemzetközi szociáldemokrácia afféle bomlásterméke: a „harmadikutas” elképzelések magyarországi adaptációja. Annak a folyamatnak a része, ahogy az egykorvolt munkásmozgalom néhai főáramlata a kapitalizmus felszámolásának követelésétől a kapitalizmus megszelídítésének óhaján, majd a kapitalizmus jobb menedzselésének ígéreten keresztül a kapitalizmus lényegében fenntartások nélküli támogatásáig jutott, és ezáltal felszámolta önmagát, mint elkülönült „baloldali” politikát.

„Mindig is volt egy szakadék a retorika és a realitás között, a bevezetni szándékozott reformok szükségességét bizonyító nagy, sodró ideálok és a kormányzati politikák szűkkeblű, aprólékos pragmatizmusa között. Állandóan visszhangzik az árulás vádja, mikor az ideákat a működtethető politikák nyelvére fordítják, ám ez a fordítás elengedhetetlen a változás és a reform hosszan elhúzódó folyamatának megkezdéséhez. Azok lettek a sikeres szociáldemokrata pártok, amelyek képesek voltak a gyakorlati reformokat beleszőni egy átfogóbb, saját nagy céljaikról és ideáljaikról szóló történetbe.

Ez soha nem bizonyult egyszerű feladatnak: állandó történelmi feszültségek alakultak ki a szociáldemokrácia, mint egy sajátos érdek vagy érdekcsoport védelmezője, és a szociáldemokrácia, mint egy olyan univerzális közérdek védelmezője között, amely felülemelkedik minden részleges érdeken. Egy elkötelezettségen és közös célkitűzéseken alapuló szervezet megalapozásához mindkettőre szükség van, ám a helyes egyensúlyt közöttük igen nehéz pontosan eltalálni” – fogalmazták meg...