A Led Zeppelin megalakulása után több mint fél évszázaddal is születhet olyan film, amely képes újat mondani a rocktörténet egyik legnagyobb hatású zenekaráról. A Becoming Led Zeppelin nem próbál mindent elmesélni, hanem a kezdetekre fókuszál: arra a két évre, amikor Jimmy Page, Robert Plant, John Paul Jones és John Bonham találkoztak, és villámgyorsan a világ egyik vezető rockzenekarává lettek.
A dokumentumfilm különlegessége, hogy a még élő három alapító tag – Page, Plant és Jones – közvetlenül mesél a zenekar indulásáról, és arról, hogyan formálódott a közös hangzásuk. Ez már önmagában is ritkaság, hiszen a Led Zeppelin tagjai az elmúlt évtizedekben rendkívül ritkán nyilatkoztak, és ha meg is szólaltak, sokszor inkább nosztalgikus közhelyek hangzottak el. Most viszont úgy tűnik, a három zenész hajlandó volt mélyebbre menni, és a film készítői is vállalták, hogy a kezdetek aprólékos rekonstruálására építik fel a történetet.
A stúdióból a színpadra
Az egyik legerősebb része a filmnek az, amikor Page és Jones visszaemlékeznek stúdiózenészi múltjukra. A hatvanas évek közepén Londonban valóságos zenei gyár működött: stúdiók, producerek, reklámok, slágergyárak adták egymásnak a stafétát, Jones és Page ebben a világban edződtek, ahol a gyorsaság, a hibátlan technikai tudás és a stílusok közötti könnyed váltás volt a mindennapi követelmény. Jimmy Page a Yardbirds gitárosaként is komoly tapasztalatot szerzett, de előtte és közben is megszámlálhatatlan lemezen játszott – sokszor úgy, hogy a közönség nem is tudta, hogy például a Kinks vagy a Rolling Stones (!) egyik-másik dalában is gitározott. John Paul Jones szintén számtalan előadó mögött tűnt fel, hangszerelt, gitározott, basszusozott, orgonán játszott. Amikor ők ketten találkoztak, nemcsak a fiatalos lendületet, hanem ezt a professzionális hátteret is magukkal hozták, amely a zenekar első két albumán azonnal hallható.
Ezek a megszólalások nemcsak a rajongók számára, hanem zenetörténeti szempontból is izgalmasak. A film rámutat, hogy a zenekar nem a semmiből robbant be, hanem egy nagyon is tudatos szakmai háttérrel rendelkező magra épült. A romantikus mítosz – miszerint négy fiatal vad ösztönből, egyik pillanatról a másikra forradalmat csinált – csak részben igaz. A valóság sokkal összetettebb: a stúdiók világa, a blues és folkzene iránti vonzalom, valamint a hatvanas évek pszichedelikus szelleme mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Zeppelin olyan erővel indítson, amelyhez hasonlót kevés zenekar tudott produkálni.
Archív kincsek a kezdetekről
A Becoming Led Zeppelin másik erőssége az archív anyagok bősége, a néző ugyanis rengeteg eddig nem látott képet, videót, újságcikket és interjúrészletet kap. Sok anyag eddig csak magángyűjteményekben vagy kiadatlan formában létezett, így valóban kuriózum, hogy most láthatóvá válik. A koncertfelvételek pedig egyszerre jelentek áldást és próbatételt – gyakran egy-egy dal hosszabb részlete is lemegy, ami egyrészt magával ragadó, másrészt lassíthatja a dramaturgiát. Aki rajongó, az tátott szájjal nézi, ahogy Robert Plant huszonévesen kiénekli a tüdejét, vagy ahogy Jimmy a Gibson Les Paul-ja nyakán keres új hangokat. Aki viszont kevésbé fanatikus, annak a hosszú koncertblokkok túl soknak tűnhetnek. Ez a kettősség végig jellemzi a filmet: egyszerre dokumentum és ajándék a rajongóknak.
Fontos tisztázni: a Becoming Led Zeppelin nem a négyes teljes pályafutását dolgozza fel. Nem esik szó a zenekar tragikus töréséről, John Bonham haláláról, a másik három tag új projektjeiről, de nem kapunk képet arról sem, hogyan vált a Zeppelin a hetvenes évek közepére a világ legnagyobb koncertzenekarává, és milyen belső feszültségek voltak a tagok között. Ez elsőre hiányérzetet kelthet, de a film vállaltan nem ezt a történetet akarja elmesélni. Olyan, mintha egy nagyregény első fejezetét olvasnánk: önmagában is teljes, de érezzük, hogy csak a kezdet.
A legenda és a valóság határán
A Led Zeppelinről mindig is nehéz volt tárgyilagosan beszélni. A rajongói mítosz, a túlzó legendák, a „legnagyobb”, „leghangosabb”, „legvadabb” jelzők már a hetvenes években ráragadtak a zenekarra. A Becoming Led Zeppelin abban más, hogy megpróbálja lefejteni ezeket a rétegeket, és közel vinni a nézőt ahhoz a pillanathoz, amikor négy különböző múltú zenész először játszott együtt. A filmben megszólaló zenészek – különösen Page és Jones – meglepően higgadtan, elemzően beszélnek a zenéről. Plant inkább emlékek és érzelmek felől közelít, de ez is jól illik a képbe: három nézőpont, háromféle személyiség, amelyekből kirajzolódik a Zeppelin születése. Egy John Bonham-hangfelvétel (interjú) is a készítők birtokában volt, ezt is beleépítették a filmbe.
A film trailere:
Bevallom: magam is elfogult vagyok, hiszen ötvenhez közeledve még mindig azon kapom magam, hogy újra és újra az első két Zeppelin-lemezt hallgatom, és szívesen veszek fel Led Zeppelin-pólót. Ezek az albumok nemcsak fiatalkori élmények, hanem ma is érvényes, nyers erővel megszólaló zenék. Amikor a filmben felcsendülnek az ismerős riffek, ugyanazt az izgalmat érzem, mint kamaszként, amikor először hallottam őket. Éppen ezért volt különösen erős élmény látni és hallani, ahogy a három zenész a kezdetekről beszél, és ahogy a régi képek és felvételek mellé személyes emlékek társulnak. Mintha egy régi barát régi történeteit hallgatnám újra, de most még több részlettel, árnyalattal...
Ha van gyengesége a filmnek, az éppen abból fakad, ami az ereje is: a bőségből. Több mint kétórás játékideje alatt a nézőre zúdítja az archív anyagokat, a hosszú koncertfelvételeket és az interjúkat. Ez egyeseknek lenyűgöző mélységet adhat, mások számára túl soknak, túlságosan zsúfoltnak tűnhet. De végső soron ízlés dolga: a Led Zeppelin mindig is nagyban gondolkodott: nagy koncertek, nagy lemezek, nagy hangzás. A film ebben hű marad a zenekar szelleméhez.
A Becoming Led Zeppelin nem hibátlan film: talán túl hosszú, néha túl sokat akar mutatni egyszerre, és hiányérzetet is kelthet, hiszen csak a kezdetekre koncentrál. Mégis: erős, élvezetes és helyenként katartikus élmény. Aki szereti a zenekart, annak kötelező, aki csak most ismerkedne velük, annak bevezető. És talán éppen ez a legfontosabb üzenete, hogy 2025-ben is van miről beszélni, ha a Led Zeppelinről van szó. Egy zenekar születése mindig újra és újra átélhető – akár a dokumentumfilmet nézve, akár akkor, amikor felrakjuk az első két lemezt, és újra megdöbbenünk azon, hogy mennyi erő, lendület és ötlet fért bele abba a rövid, de meghatározó időszakba.
Borítókép: A Led Zeppelin 1971-ben / fotó: Wikipedia
Bejelentkezés