Spiró György Padmaly című új történelmi nagyregénye nem csupán egy könyv, hanem irodalmi vállalkozás. A magyar prózairodalom nagyformátumú szerzője ismét olyan művet tett le az asztalra, amely egyszerre merít a tudományos alaposságból és az epikus elbeszélés szabadságából. A kötet enciklopédikus terjedelmével és részletességével egy egész korszak – a reformkortól a kiegyezésig és azon túl – történelmi tablóját rajzolja meg. A Padmaly monumentális, de nem nehézkes: Spiró keze alatt az adatok, a források és a hétköznapi élet apró részletei eleven történetté állnak össze.
Az Arcanum a háttérben
A szerző több alkalommal hangsúlyozta, hogy a regényhez végzett kutatás alapját az Arcanum adatbázisban elérhető újságok képezték. Nem kellett levéltárakban keresgélnie, a források zöme néhány kattintással hozzáférhetővé vált. Spiró maga így vallott erről a könyv bemutatóján: „A források többsége megtalálható volt a neten. Persze féltem, hogy az Arcanumot előbb-utóbb megveszi az állam, és a hozzáférést netalán korlátozza.”
Ez a megjegyzés árulkodó, hiszen nemcsak a szerző kutatói módszeréről tanúskodik, hanem arról a kortárs félelemről is, hogy a múlt forrásai ismét zár alá kerülhetnek. A Padmaly tehát nemcsak regény és az ezzel járó írói szabadság és fantázia, hanem dokumentáció is: Spiró a digitalizált történelem kincsesbányáját használta, ez pedig hitelességet ad a műnek.
Seidl Teréz története
A regény főszereplője Seidl Teréz, Táncsics Mihály felesége, akinek alakja a híres férj árnyékában maradt, Spiró azonban az ő szemszögéből mutatja be a 19. századi magyar világot. Teréz nem egy hősnő, hanem hús-vér ember: házasságot köt, gyermeket nevel, veszekedik, kételkedik, és a történelem sodrában próbál túlélni. Ez a választás pedig telitalálat: Teréz figuráján keresztül egyszerre láthatjuk a mindennapok apró küzdelmeit és a század nagy, történelmi léptékű eseményeit. Spiró ábrázolása emberközeli, sokszor ironikus, néhol szatirikus, de mindig mélyen empatikus. A történelem itt nem csatákban és nagy szónoklatokban, hanem a családi történetekben, a sáros pesti utcákon vagy a vidéki utak porában formálódik.
Mit jelent a padmaly?
A cím szokatlan és talán magyarázatra szorul, de az író ezt több helyen is megtette. A padmaly szó tulajdonképpen egy kivájt, rejtett üreget jelent. Ez a metafora többrétegű: utalhat a föld alatti üregre, ahol valami rejtve marad, de jelképezheti a történelem réseit is, ahová az elfeledett szereplők sorsa süllyed. Seidl Teréz élete is pontosan egy ilyen „padmaly” lehetne: láthatatlan üreg a nagy történelmi narratívák mellett, amelyet Spiró most megmutat. A regény címével a szerző mintegy arra figyelmeztet, hogy a történelem nemcsak a díszletekből és a nagy emberekből áll, hanem a mélybe vájt üregekben élő, névtelen vagy félreállított figurákból is.
A monumentalitás ereje
A Padmaly több mint hatszáz oldalas, mégsem pusztán terjedelmében nagyregény. Monumentális abban is, ahogyan egy évszázad eseményeit összefűzi, és abban is, hogy a regény terében elférnek a különböző társadalmi rétegek, politikai viták, családi konfliktusok és kulturális jelenségek.
A mű egyik legnagyobb erénye az enciklopédikus igényű részletgazdagság. Spiró nem spórol a korabeli dokumentumok, újságcikkek, beszédek, naplórészletek idézésével, az olvasó néha úgy érzi, mintha egy 19. századi sajtóarchívumot lapozna, amelyben a valódi szövegek közé egy regényíró láthatatlan kézzel beleszőtte a fiktív párbeszédeket és jeleneteket. Spiró bravúrosan mutatja meg, hogyan válik a kisember élete történelemmé: Teréz házassága, hétköznapi gondjai és mindennapos kétségei nem kisebb jelentőségűek, mint a képviselőházi beszédek vagy a forradalmi röpiratok. A regény egyik legfontosabb felismerése éppen az, hogy a nemzeti narratívát nemcsak a politikusok, hanem a nők, az egyszerű családok, a hétköznapi munkások is formálták.
A Padmaly humora is nagyon hatásos: a nagynevű politikusok és eszmék olykor groteszk fénytörésben jelennek meg, tehát Kossuth, Széchenyi, vagy éppen maga Táncsics nem a tankönyvi dicsfényben, hanem a maguk esendőségében, gyakran kisszerűségeiben tűnnek fel. Spiró ezzel is azt hangsúlyozza, hogy a történelem mindig emberekből áll, hibáikkal és gyarlóságaikkal együtt.
Az idézeteknek árnyoldala is lehet?
Minden monumentális teljesítménynek megvannak a maga gyengéi is. A Padmaly esetében ez a naplószerűség, hiszen a sok idézet és adat olykor lelassítja a szöveg sodrását. Néhol a regény mintha puszta felsorolássá válna: tények, nevek, dátumok, történések egymás után, de kevesebb elbeszélői dinamizmussal. Ezeken a pontokon az olvasó úgy érzi, mintha időkapszulába került volna, ahol a narráció átadja helyét a dokumentumnak. Ez azonban nem végzetes hiba, hanem inkább arról van szó, hogy Spiró tudatosan választotta a dokumentarista hangot. Aki hajlandó türelmesen követni a szöveget, bőséges jutalmat kap: olyan részletekbe nyer betekintést, amelyeket máskülönben csak a levéltári kutatók ismerhetnek.
Táncsics és százada
A regény egyik kulcsfigurája Táncsics Mihály, akit Spiró nem a vérgőzös forradalmár szerepében mutat be, hanem józan, küldetéstudatos, olykor szorongó emberként. A szerző a könyvbemutatón így fogalmazott: „Táncsics nem volt vérszomjas. Ahhoz vagyunk szokva, hogy a forradalmárok – akár győznek, akár nem – vért ontanak. Táncsics nem ilyen volt. Mintha irtózott volna a vértől.” Ez az ábrázolás tökéletesen illeszkedik a Padmaly szemléletéhez: nem a heroikus pózok, hanem az emberi gyengeségek és félelmek érdeklik Spirót, és ettől válik a regény egyszerre hitelessé és meglepően aktuálissá.
A Padmaly Spiró György egyik legnagyobb vállalkozása: enciklopédikus mélységű kutatás, emberközeli történetvezetés és erős szerkesztettség jellemzi. A regény egy olyan irodalmi alkotás, amely újraértelmezi a 19. századot, a magyar történelem egyik legizgalmasabb korszakát. A könyv fő erényei a dokumentarista hitelesség, az érthetőség és az a humánum, amellyel a szerző a szereplőit ábrázolja. Hátrányként legfeljebb a naplószerűség, a túl sok idézet és a tények hosszas felsorolása említhető, amelyek néhol monotonná teszik a szöveget. Ám mindez eltörpül a regény monumentális teljesítménye mellett.
Spiró György Padmaly című regénye talán a magyar irodalomban is egy kivájt üreg: egy rejtett, de kincsekkel teli tér, amely egyszerre dokumentum és irodalom, történelem és fikció, múlt és jelen. Aki belép ebbe az üregbe, az eddig romantikusnak hívott 19. század egész univerzumát megtalálja benne.
Spiró György: Padmaly, Magvető Kiadó, 2025, 600 oldal
Borítókép: Táncsics Mihály portréja, Barabás Miklós litográfiája / fotó: Wikipedia
Bejelentkezés