Szicília valahogy csak megtalált. Dél-Olaszországban persze Nápoly városa és Capri szigete az első számú turistacélpont, de hát ha nincs meg a Vezúv, pont olyan jó lehet az Etna. Képletesen szólva. És Pompeji helyett mondjuk Taormina: a Földközi-tenger közepén, valahol Európa és Afrika között, egy hatalmas, füstölgő vulkán árnyékában. Két nap, élményinvázió.
Van valami nagyon jó abban, hogy néhány óra alatt egy olyan világba érkezhetünk, ahol a reggeli kávé mellé pisztáciás édesség vagy aranciata jár, az ebédet friss tengeri halakból készítik, az utcán pedig egyszerre hallatszik az árusok kiabálása, a turisták „összevissza” nyelve, és valahonnan egy nyitott ablakból kiszűrődő olasz zene. Ahol a házak falán látszik az idő, a tereken egymás mellett üldögélnek az öregek és a turisták, és ahol az ember néha úgy érzi, hogy a városnak egyáltalán nincs szüksége arra, hogy szépnek mutassa magát, mert egyszerűen nagyon az. Mint egy jó nő.
A keleti part két fontos állomása, Catania és Taormina egészen különböző arcát mutatja a szigetnek. Catania zajos, kissé nyers, helyenként kopott, de tele van élettel. Taormina ezzel szemben olyan, mintha valaki egy mediterrán képeslapot festett volna fel egy hegyoldalra, gondosan elhelyezve rajta a virágokat, a teraszokat, a panorámát és a tengerre néző éttermeket – ha csak Taormináig jutunk, könnyen azt hihetjük, hogy Szicília csupa elegáns sétány és kávézó. Holott egyáltalán nem az.
Reptééér…!
Az első találkozás Szicíliával rendszerint a cataniai repülőtéren történik. A Fontanarossa egészen kicsi, praktikus, viszonylag kompakt reptér, amelynek forgalma viszont könnyen meglepheti az embert. E reptér egyik nagy előnye, hogy a város és a tengerpart sincs nagy távolságra, a megfelelő járattal, illetve közlekedési kapcsolattal viszonylag hamar el lehet jutni a szállásra. Aki Cataniában foglal szobát, könnyen belevetheti magát a belváros forgatagába, aki pedig inkább a parton lakna, annak sem kell feltétlenül órákig utaznia.
A megérkezés után érdemes egy kicsit félretenni a megszokott közép-európai reflexeket, mert nem biztos, hogy minden pontosan úgy és akkor történik, ahogyan előre elképzeltük. De hát miért is kellene minden pillanatnak tökéletesen megtervezettnek lennie? Az Uber és a taxik elérhetősége, illetve ára napszaktól és aktuális kereslettől is függhet, ha többen utazunk, az ár megosztása jó ötlet: négy ember között már egy drágább fuvar is jobban jön ki, és persze szállásból sem kell feltétlenül luxust választani, különösen akkor nem, ha társasággal érkezünk és nem ragaszkodunk ahhoz, hogy mindenkinek külön lakosztálya legyen tengerre néző terasszal. Az ilyen utazásnak egyébként is van egy sajátossága: a reggelit meg lehet oldani közösen, a transzfert lehet osztani, a vacsoránál pedig több fogást rendelhetünk, hogy mindenki megkóstolhasson ezt-azt. A csoportos utazás ráadásul nemcsak olcsóbb lehet, hanem szórakoztatóbb is, mert mindig akad valaki, aki korábban ébred, valaki, aki még egy kávét szeretne, és valaki, aki a megbeszéltek ellenére is teljes meggyőződéssel indul el a másik irányba, de este mindenki ugyanannál az asztalnál ül.
A foglalásnál azért érdemes figyelni néhány részletre. Milyen messze van a szállás a belvárostól vagy a vasútállomástól? Milyen a környék este? Mennyire könnyű eljutni a partra, illetve Taorminába? Egy olcsóbb szállás is remek választás lehet, ha jó helyen van, és nem kell mindennap újabb összegeket elkölteni a közlekedésre, Catania utcái, a piac, a környékbeli tengerpartok és Taormina úgyis egész napra elviszik a figyelmünket, este pedig bőven elég egy kényelmes ágy, egy kis erkély vagy terasz.
Az Etna árnyékában
Cataniában nehéz elfelejteni, hogy egy aktív vulkán lábánál járunk. Az Etna nem pusztán egy távoli hegy, amelyet jó időben meg lehet pillantani a város fölött, hanem a táj, a környék anyagai és az épített környezet története is szorosan összekapcsolódik vele. A város egyes épületein, utcáin és terein megjelenő sötét kő különösen jellegzetes, ugyanis a lávakő és más vulkáni eredetű építőanyagok használata miatt Catania helyenként komorabbnak tűnhet, mint a déli olasz városokról alkotott, napsárga házakkal és pasztellszínű homlokzatokkal teli elképzelésünk. Ám ez nem jelenti azt, hogy Cataniában minden sötét és komor lenne, éppen ellenkezőleg. A fekete kő mellett ott a napfény, a világos homlokzatok, a színes piacok, a teraszokon üldögélő emberek: a város hangulata pont attól érdekes, hogy egyszerre van benne valami nehéz, földközeli és valami könnyed, mediterrán.
Catania egyik természetes találkozópontja a Piazza del Duomo, a város főtere. Az épületek, a templom homlokzata, a mozgásban lévő tömeg és a tér közepén álló Elefánt-kút együtt adják azt a látványt, amely miatt érdemes itt egy kicsit lelassítani. A Fontana dell'Elefante sötét vulkáni kőből van kifaragva, hátán egy obeliszk áll, az egész kompozíció pedig egyszerre szokatlan, játékos és monumentális – az elefánt Catania városi jelképe, amely szinte minden látogató fényképezőgépén megjelenik, mondhatni, ez az az elefánt, amely a legtöbbet látott. A téren áll a Sant’Agata-székesegyház is, amely Catania egyik legfontosabb épülete, története során földrengések is nyomot hagytak rajta.
Egy délelőtt a halpiacon
Azonban ha csak egyetlen dolgot kellene ajánlani azoknak, akik valóban érezni akarják a város mindennapi ritmusát, akkor az egyik legerősebb jelölt biztosan a piac lenne. Nem a szépen megtervezett, minden részletében kifényesített turistalátványosság, hanem az a hely, ahol az árusok hangosan kínálják az árujukat, a vásárlók kérdeznek, alkudoznak, válogatnak, és közben mindenfelől újabb illatok érkeznek. Catania híres piacai közül aligha akad olyan, amelyik annyira elevenen mutatná meg a város valódi arcát, mint a La Pescheria, a történelmi belváros szívében, a Piazza del Duomo közvetlen közelében megbújó halpiac – itt ugyanis egészen más ritmusra jár az élet, mint a rendezett kirakatokkal szegélyezett sétálóutcákon. Az a látvány!
A La Pescheriát persze nem feltétlenül azért érdemes felkeresni, mert mindenki friss halat szeretne vásárolni, sokkal inkább azért, mert kevés helyen lehet ennyire közvetlenül találkozni egy város gasztronómiai kultúrájával, hétköznapi szokásaival és azzal a természetes, olykor kissé kaotikus életörömmel, amely Szicíliát annyira szerethetővé teszi. Itt nem egy gondosan megrendezett turistalátványosságot nézünk végig, hanem egy valódi piac mindennapjaiba csöppenünk, ahol az árusok pontosan tudják, kinek mit érdemes ajánlani, a törzsvásárlók magabiztosan válogatnak, az érdeklődő idegen pedig időnként csak áll és figyel. A piac legjobb arcát a reggeli és délelőtti órákban mutatja, amikor még teljes lendülettel folyik az árusítás, a pultok roskadoznak az aznapi kínálattól, és a szűk átjárókban egymást kerülgetik a vásárlók, ezért érdemes a látogatást a nap korábbi részére időzíteni, mielőtt a standok fokozatosan kiürülnek, és a forgatag is lassan elcsendesedik.
A gasztronómiai kaland azonban nem ér véget a halpiac határainál, hiszen Catania más részein is egymást érik a kisebb árusok, pékségek és helyi üzletek, amelyek előtt színes zöldségek, illatos gyümölcsök, sajtok, olajbogyók és különféle szicíliai finomságok csábítják megállásra az embert. Ilyenkor könnyű beleesni abba a kellemes csapdába, hogy eredetileg csak egyetlen falatot szeretnénk megkóstolni, aztán egy másik standnál is megállunk, később még kérünk valami apróságot, végül pedig arra eszmélünk, hogy tulajdonképpen már meg is ebédeltünk.
Aki szereti a tengeri herkentyűket, annak egy frissen kínált nyers osztriga is különleges élmény lehet, főleg akkor, ha eddig csak éttermi környezetben találkozott vele. És ha már ott vagyunk, miért ne koronázhatnánk meg a piacozást egy pohár proseccóval? A mediterrán életérzésben éppen az a legvonzóbb, hogy nem kell minden pillanatot megtervezni, és nem szükséges különleges alkalmat teremteni ahhoz, hogy az ember leüljön egy asztalhoz, rendeljen valami finomat, majd néhány percre egyszerűen csak átadja magát a hely hangulatának.
Menj az olaszok közé
Szicíliában egy néhány napos utazás során érdemes legalább egyszer olyan éttermet választani, amely nem elsősorban a turistákra épít. Nem minden olasz vendéglátóhely akar egyszerre pizzéria, koktélbár és látványkonyha lenni, és talán éppen ez a legjobb bennük: az ilyen éttermekben az étlap talán kevésbé látványos, nem sorakozik rajta az összes elképzelhető olasz fogás. Ha egy helyen nincs pizza, az nem feltétlenül hiányosság, hanem akár annak a jele is lehet, hogy az étterem másra helyezi a hangsúlyt: a szicíliai konyhában a halak és a tenger gyümölcsei mellett fontos szerepet kapnak a zöldségek, a padlizsán, a paradicsom, a citrusfélék, a pisztácia, a mandula és a különféle sajtok, ezekből pedig fantasztikus ízkombinációk születhetnek.
Ha időnk engedi, nézzünk be a helyi üzletekbe, vegyünk valami apróságot egy pékségben, álljunk meg egy kávéra, és próbáljuk meg nem minden pillanatban a telefonunk kijelzőjén keresztül látni a várost – amúgy az olasz étteremben a helyiek pénteken este egyáltalán nem vették elő a telefonjaikat. Beszélgettek.
Egy nap Taorminában
Taormina az a hely, amelyet nehéz úgy bemutatni, hogy közben ne használjuk túl gyakran a „lélegzetelállító” szót, pedig a város szépsége nem pusztán az elegáns épületekből, a virágos erkélyekből vagy a gondosan karbantartott utcákból fakad, hanem elsősorban a kivételes fekvéséből. A hegyoldalról a tenger felé nyílik kilátás, a távolban látszik az Etna, a házak és teraszok között pedig szinte lehetetlen úgy végigsétálni, hogy az ember időnként ne álljon meg egy újabb panoráma kedvéért.
Taormina egynapos kirándulásként is remekül beilleszthető az útitervbe, hiszen vonattal vagy busszal is megközelíthető, a vasútállomás a tengerpart közelében található, míg a történelmi városközpont jóval magasabban fekszik, így érkezés után még egy helyi buszos útra, emelkedőre vagy hosszabb sétára is számíthatunk. De olyan busz is van, amely felvisz a városközpont közelébe.
A történelmi központ főutcája, a Corso Umberto tele van üzletekkel, éttermekkel, kávézókkal és kisebb terekkel. Taormina szépségének egyik titka a szintkülönbség, de ez egyben azt is jelenti, hogy a lépcsők, az emelkedők és a kanyargós, helyenként meredek utcák hamar próbára tehetik az embert, különösen akkor, ha a várost a legmagasabb pontjaitól egészen a tengerpartig szeretnénk bejárni. A jutalom viszont rendszerint megéri az erőfeszítést.
A legismertebb látnivaló kétségkívül a Teatro Antico di Taormina, vagyis az ókori görög színház, amelynek maradványai önmagukban is figyelemre méltók, de az igazi élményt mégis az adja, hogy a történelem emlékei közül a környező hegyekre és a tengerre is rálátunk. A színház görög eredetű, a római korban jelentősen átalakították, ezért a ma látható épületrészek több korszak emlékét őrzik, miközben a lelátók és a színpad környékén járva könnyű elképzelni, milyen lehetett egykor előadást nézni ezen a különleges helyen. Érdemes tehát nem csupán körbefotózni a romokat, majd sietve továbbindulni, hanem leülni egy kis időre, körbenézni, és hagyni, hogy a hely története és a panoráma együtt hasson ránk. (A belépőjegy ára 14 euró.)
A hegyoldal kanyargós utcáit elhagyva vadregényes utakon is le lehet ereszkedni, de a meredek, egyenetlen szakaszok komoly fizikai terhelést jelenthetnek, ezért kényelmes, megfelelő tapadású cipőben érdemes elindulni, és a nyári melegben mindezt különösen fontos átgondolni.
A tengerhez érve megpillantjuk a környék egyik legismertebb természeti látványosságágát, az Isola Bellát, ez a part közelében fekvő apró sziget és védett természeti terület, amelynek növényzettel borított, sziklás felszíne különleges látványt nyújt a türkizkék vízben. A sziget és a szárazföld közötti keskeny összeköttetés állapota a vízállástól és a tengeri viszonyoktól függően változhat, délután könnyen át lehet sétálni rá.
Mit érdemes megkóstolni?
A piacokon és a pékségekben mindenképpen keressük az arancinót, ezt a töltött rizsből készült, bundázott és aranybarnára sütött szicíliai finomságot, amelynek neve, formája és tölteléke városonként, sőt akár árusonként is változhat, így a klasszikus húsos változat mellett sajtos, zöldséges vagy más helyi hozzávalókkal készült darabokkal is találkozhatunk. Két városnéző program között különösen jó választás, hiszen könnyen kézbe vehető, laktató, ráadásul egy igazán jó arancino után az ember könnyen megérti, miért tartják a szicíliaiak olyan nagy becsben ezt az egyszerűnek tűnő utcai ételt.
A pisztácia külön fejezetet érdemelne, hiszen Szicília konyhájában a zöld színű mag szinte mindenféle formában feltűnhet, az édességektől és krémektől kezdve a fagylaltokon át egészen a sós fogásokig, így néhány nap alatt is könnyen belebotlunk egy újabb pisztáciás különlegességbe.
A tenger gyümölcseinek kedvelői számára a La Pescheria környéke és a kisebb tengeri éttermek különösen jó terepet jelentenek. A szicíliai konyha bátran játszik a friss, sós, savas és enyhén édeskés összetevőkkel, így egy-egy étel elsőre talán meglepő lehet. Az italok közül a prosecco kellemes kísérője lehet egy könnyű előételnek vagy néhány apró falatnak, de a helyi borokról sem érdemes megfeledkezni. Aki pedig nem fogyaszt alkoholt, annak egy jól elkészített kávé, egy frissítő ital vagy egyszerűen egy palack hideg víz is tökéletes lehet.
De a legfontosabb tanács talán mégis az, hogy hagyjunk szabadon néhány órát, ne zsúfoljuk tele az útitervet annyira, hogy egy váratlanul jó étterem, egy hangulatos kis tér vagy egy különösen szép kilátás kedvéért se tudjunk megállni. Szicília ugyanis nem attól lesz igazán emlékezetes, hogy minden látnivalót felkerestünk, minden éttermet kipróbáltunk, vagy az útiterv valamennyi pontját kipipáltuk, hanem attól, hogy a városok, a táj, az ételek és az emberek egyszerre kerülnek közel hozzánk.
És talán éppen ez a legszebb ajándék, amit egy utazás adhat: nem csupán fényképeket és elmesélhető történeteket viszünk haza, hanem egy helyet is magunkban, amelyhez később bármikor visszatérhetünk.
Szépségeim, bizony, vissza kell még jönni.
Borítókép: A taorminai görög színház romjai, háttérben az Etna (a szerző fotója)

Bejelentkezés