Hallgasd meg!
Kevésbé ismert történelmi apróság, hogy az 1920-as évek elején jóapánk, Vlagyimir Iljics Lenin felajánlotta az akkori Egyesült Államok vezetőinek Kamcsatka hatvanéves lízingjét. Ez a javaslat az első világháborút és az orosz forradalmat követő, az amerikai–szovjet kapcsolatokról folytatott szélesebb körű megbeszélések része volt. Az Egyesült Államok kormánya akkor nem írta alá a bérleti szerződést. Kamcsatka maradt az oroszoké.
Ha az e heti alaszkai csúcstalálkozón ez az ajánlat ismét napvilágot látna, nagy lenne annak az esélye, hogy az amerikai kormány késlekedés nélkül aláírná a dokumentumot – Grönland, Kanada, Kamcsatka, ide nekem az oroszlánt is.
Donald Trump vásárolni megy Alaszkába. Mindegy, mit vesz, békét, háborút, új ingatlant, medvebőrt – tárgyalni készül. Lehet, hogy ezúttal megelégszik a Parancsnok-szigetek megvásárlásával.
A Föld felosztása nem újdonság. Feleztek ezen már a spanyolok és a portugálok is 1494-ben, a Tordesillas-i szerződésben. És mi is jól emlékszünk Trianonra, amikor egy pár erősebb tollú hatalom átrajzolta Európa térképét. Hasonló időket élünk ma is, valami biztosan változik. Ez az állandó kavarás nem mehet örökké, meg kell, hogy álljon a serpenyő nyelve valahol. Szükség van stabil világra a kölcsönös fejlődéshez. Trump alapvetően békepárti, építő embertípus, nem kóstolta még meg a háború, az állandósult csetepaté osztotta jövedelem ízét. De, mint minden a világon, ez is változhat. Jelentős a háborús párt meggyőző ereje. Minden vadat be lehet etetni.
De miért éppen Alaszka? Mint az 1972-es Szpasszkij–Fischer világbajnoki sakkdöntő idején Reykjavík, a színhely választása most is szimbolikus. Ugyanakkor valahogy mégis rétegzettebb a mai világ, és az ukrán háború nem hidegháborús sakkmeccs.
Az első réteg: két nagyhatalom találkozik. Ha igaz, nem lesz más szereplő a tárgyalóasztalnál, nem lesz Európa, nem lesz Ukrajna, nem lesznek törökök, és nem lesznek ott a segítőkész, mindenkit kioktató magyarok.
A második réteg: a hátsó udvarban találkoznak, a kertek alatt. A két országot hivatalosan mindössze 3,8 kilométer választja el, ennyi a távolság a két Diomede-sziget között. Hiába félút, mégis tízórás repülés vár a tárgyaló felekre.
És igen, bár sokan kételkedtek benne, Oroszországot lehet látni Alaszkából, ahogy Alaszka kormányzója, Sarah Palin ismételgette 2008-ban, az elnöki kampánya útvesztőiben. Sokan leszólták őt ezért, de a hivatalos adatok a kormányzót igazolták.
De nem csak látta Oroszországot Alaszkából, bemutatott egy egészen új perspektívát is a hatalmas, hófedte világáról. Hogyan élnek a mai lakosok, milyen a vadászat, a sport, a hétköznapi élet – az emberek ügyes-bajos dolgairól beszélt. Volt benne valami bájos egyszerűség, ami azonnal kiverte a biztosítékot a liberálisoknál. Ütötték, verték, tiporták. Nem tudtak vele mit kezdeni.
Az alaszkai harci szellemet csatornázta a híres beszólásával:
„Mi a különbség a hokianya és egy disznó között? A rúzs.”
Nem tudta megemészteni őt az akkori média. Alaszka nem elég kifinomult a liberális média szemében.
Miért éppen Alaszka?
Alaszka jelentős helyet foglal el az amerikai mítoszban – az újvilág-keresésben.
Egyik kedvenc műsorunk volt akkoriban. Az amerikai vadnyugat, a menekülés, a felfedezés utolsó létező állomása.
Minden amerikai férfi álmodozik Alaszkáról. Nincs kivétel. Alaszka az amerikaiak Amerikája. Reflexszerű. Én is álmodoztam, amikor nem mentek jól a dolgok New York-ban. Beiratkoztam három egyetemre is, Anchorage, Fairbanks, Jeanneau. Álmodoztam milyen is lesz majd ott az életem. Az agyondédelgetett magány, a sötét éjszakák, a hatalmas látképek, kosárlabda a Fairbanks egyetem csarnokában.
Volt a lányomnak egy fiúja. Desperate Mike volt a beceneve. Olasz volt az apja, kínai az anyja. Roppant ügyes volt, mindent meg tudott csinálni, számítógép, autómotor, házépítés – bármi. Egy nap meghalt az apja, és sokáig nem tudta hova tenni magát. Vett egy ócska Ford Econoline teherautót, és átalakította lakóautóvá. Bepakolta a kutyáját, és elhúzott vele Alaszkába. Beindított Anchorage-ben egy 3D-nyomtató üzletet, talált magának egy kedves kínai lányt, és új életet kezdett. Nyomott pár képet a Facebookra, ott hancúrozik a kutyájával a hatalmas hegyekben – Mount Susitna, az alvó hölgy szikláin.
De sokan, mint én is, csak álmodozunk. Arra is szükség van. Ezért kell Alaszka az amerikaiaknak – a vadnyugati, nyers, testközeli életérzés. És megy is ez addig, amíg megöregszik az ember. Akkor ezeknek az álmoknak lassan vége, lecseréljük az alaszkai vadászpuskát egy pár floridai strandpapucsra, és ülünk a nyugdíjas kondóban a Margarita mellett. Más világ, más életérzés.
Mit lát Trump Alaszkában? A helyzet az, hogy mint amerikai alfa férfinek, otthonos számára a vadnyugat. Mindig is ilyen volt. Csípőből lőtt és gyakran. Annyit tudunk, hogy kiutat keres a háborúkból, és egy új, produktívabb világrendszer létrehozásában gondolkodik. Egy új világ keresése ez, vagy csak álom? A csúcstalálkozó után talán többet tudunk majd.
Borítókép: A Yukon folyó deltája 2019. április 12-én / fotó: Mark RALSTON / AFP
Bejelentkezés