Lehet, hogy rossz korban kezdtem történelmet tanulni, de nem bírok szabadulni attól a gondolattól, hogy a nagy kulturális áramlatok mögött valahogy mindig ott bujkálnak a nyers anyagi érdekek. Igen, tudom, hogy a dialektikus történelmi materializmus alkonyfényénél írom ezeket a sorokat, mégsem hiszem, hogy az eszmék csak úgy, a maguk erejéből végighömpölyögnének országokon és kontinenseken. Amely gondolat mögé nem áll oda politikai vagy anyagi erő, az csak a művelődéstörténet kuriozitásai között szerezhet helyet magának. Még egy vékony kötetnyi ábrándos poézis sem keveredhet elénk, ha nem bólint nyomdába adására a kiadó, még a Valentin-napot sem ünnepelnénk, ha nem láttak volna benne üzletet az európai virágárusok, és persze fesztiváljaink, kiállításaink, koncertjeink sem igen lennének szponzorok, támogatók nélkül.

Támogatás, megtérülés

Ennek az én nyers, anyagias szemléletemnek van egy másik vetülete is. Ha Engels papa azt mondhatta: „Das Kapital hat keine Nationalität”, az szerintem azt is jelenti, hogy nincs a tőkének sem meggyőződése, sem moralitása, sem emberképe, sem semmije, ami hozzánk, halandókhoz hasonlóvá tenné. Egyetlen dolga van: profitérdeke. Minden más értéktulajdonítás csak bárgyú antropomorfizálás, valamiféle kifordított összeesküvés-elmélet, jóságmitológia, marketingkommunikáció. Amiből persze az is következik, hogy az efféle támogatások soha nem önzetlenek. Nincs, pontosabban nem tud fennmaradni olyan erőközpont, amely pénzét, befolyását, erejét oktalanul szórja szét. Az eszmék piacán így nemcsak gondolatok cserélnek gazdát, de velük mozog mindaz, ami a tőkét, az anyagi vagy társadalmi tőkét profitba borítja.

És feltételezek még valami igen fontosat. Bármilyen erőforrást uraljon valaki, nem hozhat róla ostoba döntéseket. Ha támogat egy-egy kulturális kezdeményezést, csakis olyasmit finanszírozhat, aminek lényege, szelleme, célja, iránya összefér a patrónus céljaival. Még jobb, ha egyenesen egybevág vele. Aligha lehet elképzelni olyan tőkést, aki a tulajdon ellen fellépő mozgalmak mögé állna. Bár volt már ilyen ígéret, mégsem történhetett meg, hogy az állam ereje az állam elsorvasztásáért dolgozott volna. Nincs olyan egyház, amely a papságtól független spiritualitást támogatná.

Mindennek az ellenkezője azonban nagyon is valószínű. Könnyen feltehető, hogy az esetek döntő többségében a donációk kimondottan és határozottan olyan célok felé mutatnak, amelyek a maguk nyers anyagiságában is megtérülnek. A zöld mozgalmak mögött – néhány divathullámlovas mellett – alternatív energiákkal foglalkozó cégek sejthetők, a fitnesz-mozgalomban a táplálékkiegészítők gyártói...