A még a magyar sajtó egyes sarkaiban is megdicsért új „szíriai” „kormány” a lehető legmélyebbre süllyed emberi jogi és méltányossági értelemben. A helyzet a hetekben olyan szinten romlott, hogy az állam saját kisebbségi állampolgárai legyilkolására szólította fel a többségi társadalmat. Számos „vállalkozó szellem” ennek eleget is tett. Mennyit ér meg pontosan az EU vezetésének úgy tenni, mintha Szíria kormánya nem egyszerű tömeggyilkos és dzsihádi hadseregre épülne?
2023 novemberében, közvetlenül az október 7-i Hamasz-vérengzés után esett meg velem életem egyik legérdekesebb és legmegrázóbb vitája. Berlinben egy neuköllni romkocsmában (hol máshol?) tipikus európai módjára sikerült vitába keverednem két izraeli drúz újságíróval, akik előbb megőrizték hidegvérüket a Gáza-témájú dühöngésem alatt, jelezve, tudják, miről beszélek. Majd ezek egyikük, B., végül megszólalt:
„Ez mind igaz – bólintott –, de Izraelben sok rajongója van a nemzeteszmének, még cionista drúzokkal is találkozhatsz a városomban. Én nem tartozom közéjük, és magam is foglalkoztam a rendszeres diszkriminációval, ami ér minket, egyre inkább másodrendű állampolgárokként kezelnek. Én magam sem tennék közzé soha olyan cikket, ahol Védelmi Erőknek nevezem az izraeli hadsereget, mert nem azok. Egyvalamit viszont jegyezz meg: minden izraeli drúz mindenkor ki fog állni az állam mellett. Hogy miért? Mert ha nincs Izrael, mérget vehetsz arra, hogy anyámat, a testvéreimet, a gyerekeinket és az öregeinket a muszlimok baltával mészárolják le az összes városban és faluban. Nekünk nem osztottak jobb lapokat a pakliból.”
Úgy éreztem ott és akkor, a novemberi, neuköllni, éjjeli esőben, hogy vitapartnerem túl drámai, de tapasztalatát mégsem vonhattam kétségbe. Nem volt jogom hozzá. Próbálná csak meg egy ausztrál elmagyarázni nekem, hogyan kéne élnem és mit kéne gondolnom a 14. kerületben. Furán néznék rá.
A szíriai Szuvejda képei múlt héten nemcsak felidézték bennem, amit B. mondott, de legnagyobb megrökönyödésemre szó szerint eszembe jutott minden kifejezés, és még a nyugodt, de határozott B. arca is, ahogy söre felett magyaráz.
Július 13-a óta ugyanis tíz nap leforgása alatt több mint 1100 legyilkolt civilről számoltak be a nyugati híradások a drúz többségű, dél-szíriai városból és vidékéről. A drúzok, akik 2024 decembere és az országot a szélsőséges szunnita muszlim Hay’at Tahrír al-Sham milíciája élén meghódító Abu-Mohamed al-Goláni győzelme óta lényegében a maguk kezébe vették a környék irányítását.
Egészen július elejéig, amikor először is az immár „átmeneti kormánnyá” alakult Goláni rezsim követelte a drúzoktól a teljes engedelmesség kinyilvánítását Damaszkusz felé, másrészt pedig önvédelmi katonai egységeik fegyverletételét.
A drúzok ezt megtagadták. Erre válaszul pedig a hosszú, szíriai polgárháborúban megedzett, magukat „kormányerőknek” nevező muszlim dzsihadisták maguktól kezdtek benyomulni Szuvejdába, útközben pedig minden civilt, akit drúznak láttak, meggyilkoltak vagy rabságba hurcoltak.
A drúzok kétségtelenül a Közel-Kelet őslakói, kisebbséget alkotnak minden országban, mi itthon mégis keveset tudunk róluk. Etnikai szempontból nézve a térség arab népességéhez tartoznak. Sajátos vallási közösségük és hitviláguk viszont élesen elhatárolja őket a muszlim különböző irányzatait követő szomszédaiktól, illetve a keresztény és kurd szekuláris népességtől Szírián belül.
Szállásterületük kiterjed a mai Szíria, Libanon és Izrael egyes területeire. Vallásuk a muszlim siíta irányzatából ered, de a legtöbb szunnita és síita vallási vezető és követőik sem tekintik iszlámnak az általuk „bálványimádóknak”, avagy a radikális szunnita fundamentalisták (tehát az ország tényleges urai) számára egyenesen pogánynak számító hitüket.
A drúzok – hagyományosan vallási és közösségi vezetőik tanácsaitól vezérelve – igyekeznek minden fennálló politikai rendszerrel és hatalommal békés viszonyt ápolni, hiszen mindenhol kisebbséget alkotnak. Izrael Államban a főként Golán fennsíkon élő 152 ezer drúz még az izraeli hadseregben is felveszi kötelező szolgálatát, szinte minden ifjú átesik ezen azokban a közösségekben. Eközben az Aszad-rezsim bukásáig Kuneitra és Szuvejda drúz lakossága pedig épp a Szíriai Arab Hadseregbe lépett be, és támogatta azt.
Ennek viszont vége. A Goláni-féle hadsereg a Trump- és EU-féle Szíria elleni szankciók feloldása után rendet és nyugalmat ígért, a Szuvejda térségébe vezényelt milicistáik ezzel szemben brutális irtóhadjáratba kezdtek: a drúz fegyveresektől elfoglalt kórházban ápolt sebesülteket bármire tekintet nélkül mészárolták le a dzsihádisták és a hozzájuk csatlakozó, könnyű zsákmányra vágyó beduin törzsek harcosai halomra. Borzalmas videókon ugatásra és ugrálásra kényszerítették a kivégzés előtt a drúz áldozatokat, egy másik videón pedig egy kiirtott család csecsemőjét magukkal hurcolva azt közölték „a baba tetszik nekik, így megtartják”.
Az őrület olyan szintre hágott, hogy múlt szerdán mindebbe – némi taktikai cinizmustól vezérelve – Izrael hadserege is belekeveredett. Benjamin Netanjahu ezen a napon közölte, a légierejük csapást mért számos, Szuvejdát éppen elfoglaló szíriai kormányegységre. Összesen 160 alkalommal támadták őket a régióban. Ezenfelül – 2024 decembere és Aszad menekülése óta első ízben – a damaszkuszi védelmi minisztériumot is bombázták. Az épületben sokan meghaltak és súlyos károk keletkeztek. Az izraeli katonai akció még a Trump-kormányt is idegessé tette.
Izrael motivációiról lehet vitatkozni. Egy körülményt viszont a nemzetközi média lebecsült: a drúzellenes vérengzés képei bejárták az izraeli drúz közösségeket is, ezt követően pedig a határra vonuló férfiak a Golán-fennsíkon törték át az izraeli műszaki zárat, hogy Szíriában testvéreik segítségére siessenek. Hasonló jelenetek játszódtak le itt, mint 2014 őszén, amikor az északkelet-szíriai kurd városba, Kobániba tört be az Iszlám Állam, és a törökországi kurdok törték át a határt. Igaz, Törökország azt idővel megállította – Izrael viszont a Gázát szétbombázó kegyetlen akciói és a számos, általa indított aktív háború közepette nem engedhette meg magának, hogy még a drúz kisebbség is fellázadjon ellenük. Így minden bizonnyal nagyban hozzájárult ehhez a szíriai beavatkozáshoz ez a szempont is.
Az izraeliek által „megtolt” drúz milíciák így végül a hét végére szabályosan kitessékelték a martalócokat Szuvejda térségéből Dara’a városa felé – állásaikat azóta is tartják. Nagy részben köszönhető ez annak, hogy Izrael állam már 2025 januárja óta bevonult a Hermon-hegy és a hasonlóan részben drúzok által lakott Kuneitra szíriai város térségébe. Itt most a drúzok védekezésének biztosítottak hátországot.
No, persze nem arról van szó, hogy a kormányt a népirtások különösebben zavarnák – inkább arról, hogy a Közel-Kelet egy sokkal-sokkal bonyolultabb hely, mint sokan azt látni szeretnék.
Izrael hadserege természetesen példátlan háborús bűnöket követ el a palesztinok ellen, ám a drúzoknak – akiket még nem hánytak kardélre és géppuskáztak le a széteső Szíria káoszában – mégis ők jelentettek némi reménysugárt. Netanjahut persze egyáltalán nem érdeklik a népirtások, politikai taktikából fakadó katonai támogatása is bizonytalan. A kérdés, vajon meddig tart ki. És mi történik a drúz területekkel, ha az izraeli támogatásnak vége szakadna?
A választ az év eleje óta a szíriai partvidék alevita vallási kisebbséghez tartozó tagjai ellen folytatott, Goláni által ugyancsak elnézett mészárlások adják meg. Ez a szíriai kormány, ez a hatalom nem hatódik meg több ezer állampolgára lemészárlásától.
De ez még hagyján. Hiszen a Golánival mint „nyugatpárti” szíriai vezetővel kényszeresen barátságos kapcsolatot kereső EU sem foglalkozik látszólag ezekkel a dolgokkal. A szíriai propagandisták rendre leírják, a meggyilkoltak „Aszad-párti maradványok” voltak, ezzel pedig a dolog el is van intézve.
Azaz dehogyis. Két hasonló tömeggyilkosság között ugyanis a Goláni-kormány tagjai megpróbálják menteni a menthetetlent. Ennek Magyarország is terepe volt, hiszen az elkötelezetten nyugatos Kontroll Média éppen ugyancsak mostanában – az alevi mészárlások után jóval, de a szuvejdai vérengzések előtt – interjút adott közre Szíria „első női és keresztény” miniszterével, Hind Kabawattal. A Khalid-Bethlen Ibrahim Imre által egyenesen Damaszkuszban készített „exkluzívban” a miniszter az ideiglenes kormány tagjaként „sajnálkozik a széhúzáson”, de menten hozzáteszi, „szélsőséges keresztények ugyanúgy léteznek, mint szélsőséges muszlimok”. No igen, de mintha utóbbiaknak hangyányival több hatalma és áldozata lenne jelenleg. Majd hangsúlyozza: az „új Szíriában” a diktatúra legyőzése után „mindenki testvér”, még ha „nehezen is megy ez az összefogás”.
Az interjú szellemisége és céljai egybeesnek Kaja Kallas és a főbb európai pártok törekvéseivel, ezek a célok pedig egyszerűen így összegezhetőek: minél előbb minél több szíriai menekült lehessen „visszafogadható” az új rezsim alatt.
Emberi jogsértések? A kisebbségek üldözése? Pár ezer ember rendszerszerű lemészárlása? Az iszlám sária törvénykezés visszavezetése? Mindezek részletkérdések természetesen. Már akinek. Mert a Szíriából elüldözött nem vallásos, kisebbségi, női, esetleg szexuális kisebbségekhez tartozók számára mindez élet-halál kérdése. Ebbe a normalizációba Európának sohasem szabad belemennie. Ha a szíriai polgárháborús lázadókat az Egyesült Államokkal karöltve a főbb nyugat-európai hatalmak is támogatták, akkor felelősséggel tartoznak az ország jelenlegi sorsa iránt is.
Nem szabad megengednünk, hogy egy nap valaki más úgy kezdjen tömeggyilkosságokba, hogy azok előtt cinikusan megkérdezi: ki emlékszik már a drúzokra?
Borítókép: Szuvejda látképe / fotó: Bakr ALkasem / AFP
Bejelentkezés