Nemcsak a címben feltett kérdésre próbálok válaszolni, hanem arra is, hol és mit vásárolhat egy öntudatos ellenzéki. Nem könnyű. Nehezebb, mint gondolnánk.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerét sokféle jelzővel illették a létrejötte óta. S a róla való gondolkodás többnyire – függetlenül attól, hogy épp mennyire állt közel vagy távol a valóságtól – meg is rekedt ezen a szinten. Bár született rengeteg tanulmány, amely látszólag (vagy akár ténylegesen) próbálta meghaladni az ideológiai címkegyártás szintjét, egy jelentős részük így is erős prekoncepciótól vezérelve a gombhoz kereste a kabátot. Vagyis a fejében meglévő elképzeléshez igyekezett bizonyítékot keresni. Márpedig aki keres, talál. Vannak persze akár tudományosnak is mondható rendszerelemzések, amelyekkel önmagában nincs baj. A közeggel, mely azokat szelektíven felhasználja és idézi, már annál inkább.

Innentől kezdve ugyanis a következmények szintjén hiába van olyan kutató, aki teljesen független a NER-től, illetve annak ellenzékétől. Mely ellenzék amúgy része is a rendszernek, meg nem is. Mármint nem úgy, hogy valaki szerint a része, más szerint meg nem. Maga a rendszer (s annak ellenzéke) állítja fel ezt az önellentmondást. A NER alapdokumentuma szerint a nemzeti egységnek „természetes részét képezi a mindenkori ellenzék”. Ugyanakkor a rendszer egyik alapítója és közjogi méltósága azt mondta (nem is akármilyen társaságban), hogy a magyar politikai osztálynak „nincs egységes állam- és nemzetértelmezése”. Helyette, ahogy ő fogalmazott, „két, egymást gyakorlatilag kizáró állam- és nemzetkép létezik a magyar politikán belül”. Állítása szerint „a magyar politikai osztály egyik része önrendelkező államban és öntudatos nemzetben gondolkodik [...], másik része pedig az önfeladó állam és önmarcangoló nemzet politikai hagyományának jegyében cselekszik.” Hozzátette még a következőket: „[…] én ezt a politikai helyzetet tartom a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatnak, amely Magyarországot ma fenyegeti.”

Az egymással látszólagos ellentmondásban lévő két kijelentés így együtt maga a NER. Egymást kizáró természetes részek összessége, amelyek nem alkothatnának működő egészt, mégis azt teszik. A rendszer olyan, mint Orbán Viktor szerint a dongó: „a tudósok szerint súlya, mérete és szárny-fesztávolsága miatt a dongó nem lenne képes repülni, de mégis repül.” Valójában – ahogy az Orbánt idéző 2014-es Index-cikkből kiderül – „csak azért gondolták régebben azt, hogy a dongó a fizika törvényeit meghazudtolva tud repülni, mert nem tudtak eleget a fizika törvényeiről.” Nagyon hasonlít ez ahhoz, ahogy NER-hez viszonyulunk. Orbán Viktornak persze nem érdeke, hogy az eddiginél pontosabb tudásunk legyen a NER-dongóról. Bolond lenne elmondani, hogyan repül. A korábbi idézetekben megszólított mindenkori ellenzéknek papíron érdeke lenne a rendszer igazi természetének feltárása, de ebben nem jeleskedik. Még azt sem tudja eldönteni: a rendszer része-e vagy sem. Ehelyett tetszőlegesen váltogatja a szerepét. Hol úgy viselkedik, mint természetes rész, hol pedig mint önmagát a rendszerből kizáró antagonizmus, mely azonban a következő pillanatban újra visszacsatlakozik oda.

Olyan ez, mint a Perón bukása és visszatérése közötti Argentína. „Lehet, hogy az argentin események közül csakugyan nagyon kevés számít valódi hírnek, hiszen semmi nem mozdul előre, semmi nem oldódik meg. A nemzet mintha önmagával játszana társasjátékot; az argentin politikai élet olyan, mint egy hangyaboly vagy egy őserdei törzs élete: csupa esemény, csupa válságos helyzet és halál, de az élet körforgás csupán, és az esztendő mindig ugyanúgy végződik, ahogyan kezdődött.” (V. S. Naipaul: Eva Perón visszatér. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984. 13. o.) Az ellenzéki diskurzusban kezdettől fogva gyakori panel a diktatúrázás, valamint a volt SZDSZ-elnök, Magyar Bálint által bevezetett fogalom, a „maffiaállam” használata, melyek gyakorlatilag a totalitárius rezsimekkel és a szervezett bűnözéssel rokonítják a NER-t. Csakhogy ezt a tételt paradox módon az ellenzék viselkedése cáfolja a legjobban. Ha gyilkosokkal, diktátorokkal, maffiózókkal rokonítható társaság van hatalmon, akkor az ellenzéknek, ha nem is hív fel lázadásra, forradalomra, azért a választások bojkottjára csak fel kellene szólítania, nem igaz? Eddig 2018-ban még én is eljutottam, pedig se diktatúrának, sem maffiaállamnak nem tartom a NER-t. Valóban, ha a felszíni hasonlóságok szintjén nézzük, jó néhány párhuzamot találhatunk Orbán Viktor és Pablo Escobar vagy John Gotti között. Ugyancsak 2018-ban jó néhány ilyet felsoroltam, de a cikk végén mégis úgy summáztam: az analógiák persze csábítóak, de szinte mindig sántítanak valahol.

Ha viszont (tegyük fel) ez tényleg egy fasisztoid maffiarendszer, akkor a magyar ellenzék ugyan miért nem csinálja azt, mint a venezuelai? Ott ugyanis 2020-ban az ellenzék bojkottálta a választásokat. Vagy legalább tehetne annyit, amit az 1955-ben katonai puccsal elmozdított Juan Perón hívei tettek, amikor Perónt száműzték, a peronista pártot pedig betiltották: úgy tiltakoztak, hogy a katonai diktatúra által kiírt 1957-es választásra elmentek ugyan, de üres szavazólapot dobtak be az urnába. A kitöltetlen lapok a szavazatok 34, 8 százalékát tették ki, ami hatalmas eredmény volt, hisz a győztes párt, az UCRP is csak 34, 9 százalékot kapott. (Horváth Gyula – Anderle Ádám: Perón – Che Guevara. Pannonica Kiadó, 2000, 117. o.) Magyarországon (a diktatúra, a maffiaállam országában ugyebár) semmi ilyen nem történt. Pedig tippjeim még bőven lettek volna, akár a viccbéli rabbinak baromfivész idején.

2022 nyarának végén beszélgettem egy ellenzéki szavazóval, aki némiképp letargikus volt a negyedik Fidesz-kétharmad után. A közelgő népszámlálástól se volt boldog, mondván, ki tudja, ezek mire használják az adatokat. Ekkor támadt egy ötletem: ha már a választást eddig egyszer sem bojkottáltátok, akkor legalább tegyétek ezt meg a népszámlálással. Ha annyira féltek, mire használják az adatokat, a következő taggyűlésen vagy tüntetésen dobd be, hogy a polgári engedetlenség keretében az összes ellenzéki szavazót hívják fel a válaszadás megtagadására. Elszörnyedve nézett rám: azt nem lehet! Nem értettem, miért nem, hiszen ha ez diktatúra, maffiaállam meg törvénytelen kormány, akkor ez a minimum. Gondolj bele, vértelen ellenállás! Ha csak minden harmadik felnőtt lakos tagadja meg a válaszadást, az már több mint két és fél millió ember! Nagyon leégne a kormány az Unió előtt – érveltem félig heccből. Nem, ez törvénytelen! – vágta rá. A kormány is az, nem? – vágtam vissza cinikusra sikeredett mosollyal. Dühösen nézett rám. Ez akkor is hülyeség és meg is fognak bennünket büntetni. Ilyet nem lehet! – mondta dacosan. A poénnak indult csevegés már ingerült veszekedésbe hajlott. A harcos ellenzéki közben NER-kompatibilis polgárrá változott. Hallani sem akart róla, hogy az ötletemből kezdeményezés legyen. A végén már csaknem lehülyézett. Holott az egész csak viccnek indult, és persze én magam nemcsak hogy kitöltöttem a népszámlálási ívet, de még másoknak is segítettem benne. (Bojkott? Ezeknek?)

Aztán valakik mégiscsak komolyan vették. De nem ám holmi csip-csup népszámlálósdival: oda vágunk, ahol a legjobban fáj nekik! Kapitány Balázs statisztikus, demográfus a Telexen kifejtette: „A rendszerrel szemben kritikus hazai középosztálynak most lennének olyan – teljesen legálisan használható – eszközök a kezében, amelyekkel tudatosan élve megakadályozhatná az Orbán-kormány 2026-os választási győzelmét: ehhez pusztán változtatnia kellene eddigi pénzügyi gyakorlatain.” Rohadtul hosszú a cikk, sokkal hosszabb, mint az én ellenzéki szavazót felhergelő ötletem. A hvg.hu-n viszont összefoglalják rövidebben, hogy „Kapitány szerint a 2025-ös év különleges, a kormányzati költségvetés rendkívül kifeszített, a középosztály tagjai tudatos magatartással képesek olyan szinten mérsékelni az állami bevételeket, hogy az állam/pártnak ne maradjon mozgástere biztosítani a választási győzelemhez szükséges csoportok gyarapodását.” Emellett „ki kell szállni a magyar állampapírokból, sőt a magyar államot finanszírozó bankokban és befektetési alapokban sem szabad pénzt tartani. A fogyasztás terén a »nagy adóterhelésű vásárlásokat«, például a gépjármű-vásárlást el lehet halasztani az országgyűlési választás utánra. Amit pedig muszáj megvenni, azt be lehet szerezni külföldön (Szlovákiában, Romániában stb.), vagy alacsony adózási formában (pl. használt termék magánszemélytől, élelmiszer őstermelőtől).” És nincs vége, folytatódik.

Egy másik elemző a TikTokon osztja meg ez irányú gondolatait, mely szerint a rendszer igazi ellenfele: 
- Nem tankol és nem vásárol Mol-kúton.
- Nem vásárol a Libriben.
- Nemet mond a NER első és második vonalának meggazdagodására. Nem megy stadionba, nemzeti dohányboltba, az MBH Bankba, a kiskereskedelmi láncaikba. A NER szálláshelyeit a NER Hotel nevű oldalon ellenőrizve elkerüli, hátat fordít NER-es szolgáltatásoknak.
- Nem vesz lottószelvényt és semmi mást sem a Szerencsejáték Zrt.-nél.
- Nem vesz állampapírt.
- Tömegközlekedést használ az autópályák helyett.
- Nem hallgat Retro Rádiót, Best FM-et, olyan rádió- és tévécsatornákat, amelyek a kormányközeli KESMA médiaholdinghoz tartoznak.

Miután egyik pont után a másik elé került pipa, és szinte az összes kritériumnak megfelelek, saját kezűleg veregetem meg a vállam, micsoda NER-ellenes aktivista vagyok tudtomon kívül. Ha az utolsó pontot is teljesítem, én leszek a tökéletes katona. Komolyra fordítva a szót (már ha ezt lehet egyáltalán komolyra fordítani), biztos én látom rosszul, de szerintem ebből nem lesz semmi. Ugyanazért, amiért a Magor-boltokból vagy a CBA-ból sem lett a magyar Aldi. Fogyasztási szokásokról, szenvedélyekről nem lehet ideológiai alapon le- vagy átállítani az embereket. Ha lehetne, akkor az amerikai és a szovjet szesztilalom is sikertörténet lett volna. Halványan úgy rémlik, én se azért szoktam le a cigiről, tartózkodom a szerencsejátéktól és az alkoholtól, mert anno ez volt a magasabb politikai érdek. De tényleg, hogyan is történne ez? Az ellenzéki bagósok kampányidőszak előtt leszoknak, aztán nikotintapasszal (egyébként azt szabad nekik venni?) valahogy kihúzzák a győzelemig, utána pedig mámorosan szívják be az első jogállami slukkot, amelynek illetéke már a demokratikus büdzsét gyarapítja?

Győri vagyok, ezért félve kérdezem: Szlovákiában valóban szabad-e vásárolni? Gazdagíthatom az Orbán-barát Fico-rezsimet? És akkor ugye nem veszünk a rendszert hitellel finanszírozó Kínában gyártott Huaweit és Honort. És iPhone-t sem, amióta az Apple vezérigazgatója Trumpot támogatja. (Jelzem, Samsungom van, tehát megugrottam ezt a szintet is.) A francba, most már a Facebook is ugrott. Amúgy pár éve egy korombeli középosztálybeli ismerősömmel beszélve valami tömegközlekedéses ügy került szóba. Sajnálkozva mondta: nem tud hozzászólni, mert már vagy harminc éve nem ült metrón. Tök életszerű, hogy ő majd ezentúl busszal fog járni, ugye? Ha Libribe nem járhatok, akkor amennyiben esetleg később mégis lenne a győri Audi Arénában az Őrült nők ketrece, azt meg szabad néznem? Vigyázat, ez egy beugratós kérdés. A polgármester ellenzéki, de az Arénát üzemeltető cég ügyvezetőjét a fideszes közgyűlési többség választotta, így a bérleti díj a rendszer kasszájába megy, nemde? Vagy csak stadionba nem szabad járni? Nincs már sok kérdésem, minden világos, de egyet még feltennék. Ha a diktatúra boltjaiban nem vásárolhatunk, akkor a diktatúra által szervezett választásokon miért veszünk részt?

És azok, akik ezt az anyagi áldozat nélküli lépést nem vállalják, a fentieket majd meglépik? Bocs, ez már két kérdés. Nyilván csak nekem furcsa, hogy az az ellenzéki szavazó, aki 2022-ben nagyokat bólogatott arra az állításra, hogy törvénytelen a kormány, illetve éveken át arra, hogy diktatúrában meg maffiaállamban élünk, egyszer csak azt hallja, hogy „képviseleti demokrácia van Magyarországon és jogállam”. Na, erre mit mond? Semmit. Békemenet-nyugdíjasokat megszégyenítően tapsol és csápol az új bálványnak, ahogy korábban a réginek. Újságíróként időről időre összefutok azzal a típusú riportalannyal, akinél egy ponton azt látom: ő maga sem veszi komolyan a saját sztoriját. Belekezd, hogy őt lehallgatják, mert feltörték a telefonját. Mire mondom, hogy rendben, szerzek informatikus szakértőt, bevizsgáljuk a mobilját. Azonnal leveszem, hogy zavarba jön, és nem akarja. Jön a másik, hogy a kórházban eltették láb alól a családtagját. Javaslom, hogy kérjen boncolást, de elutasítja. Mint a Perón visszatérését váró argentin ellenzékiek Naipaul fentebb idézett kötetében. „Amerika-ellenesek. De az egyik például vezető állást tölt be egy amerikai vállalatnál. Csupa meghasadt személyiség: egyik-másik maga sem tudja már, hogy kicsoda. Képregényhősnek képzelik magukat. Nappal az irodában Clark Kent, a hivatalnok, éjszaka pedig Superman puskával” (Uo. 9-10. o.).

Én amúgy el tudok képzelni a fentebb óhajtottnál sokkal durvább bojkottot is. Mármint lehet olyan helyzet, amelyben annak megvalósulása hihetőnek tűnik. A magyar történelemben is elhangzott ilyen, amikor a Nagybudapesti Központi Munkástanács tagjai 1956 decemberében, a tárgyalásokon nyomást akartak gyakorolni Kádárékra. Az egyik tag, Mester Endre visszaemlékezése szerint: „A sűrűn elismételt kitételek, hogy amíg a szovjet hadsereg ki nem megy az országból és a Varsói Szerződésből ki nem lépünk, addig nem vesszük fel a munkát: újra sokkolhatták őket. Felhoztuk a finn példát: 1939-ben ott olyan totális sztrájkot szerveztek, hogy sok ember elpusztult, mert a kórházban még az orvosok sem dolgoztak, szülő nők haltak meg – de kiharcolták, hogy a szovjet hadsereg elment Finnországból…” (Domokos László: A hóhér vigyorog. Universum Kiadó, Szeged, 1990. 44. o.).

Miért van az, hogy a korábbi és mostani ellenzék ennek legenyhébb, leghalványabb és legbékésebb változatát se akarta igazán megcsinálni? Lehet, hogy azért, mert ők maguk sem tudják, hogyan is repül a NER-dongó? Hogy valójában mi is ez a rendszer? Nem diktatúra, nem maffiaállam, ahogy nem is működő képviseleti, jogállami demokrácia, hanem egy bonyolult spektrumnak olyan fokozata, illetve árnyalata, amit még nem is definiáltunk rendesen? Úgy vagyunk egyszerre benne és ellene, hogy azt sem tudjuk, mi is ez pontosan? És egyebek közt pont ez teszi lehetővé a fennmaradását? Mert posztmodern, dialektikus Orbán Balázsként úgy harcolunk az oroszok ellen, hogy megadjuk magunkat nekik, s ebben nem látunk semmi ellentmondást?