Az ÖT legfrissebb adásában többek közt a kárpátaljai magyarellenes atrocitásokat, a Hadházy-Magyar szkander meccs állását, és Majka elhíresült „fejlövését” vette górcső alá Papp Réka Kinga, Balogh Gábor, Ceglédi Zoltán és Hont András.
Az első - meglehetősen szomorú - témát a Kárpátalján történt magyarellenes atrocitások, és az erre érkező kormányzati, illetve ellenzéki reakciók adták.
Balogh Gábor szerint a Fidesz ukránellenes hergelése sokat árt a két ország viszonyának, de ettől még nem lehet normalizálni a kisebbségek elleni erőszakot azzal, hogy „valahol érthető.” Jellemzőnek tartja, hogy a kormánypárti kommunikáció a konkrét elkövetők helyett egész Ukrajnát hibáztatja, és a Tiszát árulózza, míg az ellenzéki nyilvánosságban sokan kapásból Orbán Viktort látják a templomgyújtogatás mögött is. Úgy véli, ezzel azt az üzenetet küldjük az összes környező ország sovinisztáinak, hogy bármit tehetnek a magyarokkal, hiszen az anyaországban ez is csak újabb ürügyet jelent arra, hogy még jobban utáljuk egymást.
Ceglédi Zoltán „lelkében líra lakik” így arról tanakodik, nem lenne-e sokkal jobb, ha a diskurzus inkább arról szólna, hogyan lehet Ukrajnát alkalmassá tenni az Európai Unióhoz való csatlakozásra, hiszen a kárpátaljai magyarságot is ez „mentené meg a jövőnek.” Úgy véli, sok máshoz hasonlóan valódi stratégiai gondolkodás helyett erről az ügyről is „Facebook-pukkanások” szintjén beszélünk, amelyeket aztán gyorsan el is felejtünk – mint például az állítólagos kárpátaljai magyar kémeket.
Papp Réka Kinga szerint a Fidesz úgy tekint a határon túli magyarokra, mint, akik „ülnek, mint egy zsák só” és „siratják a hegyeiket”, de a valóság ennél sokkal összetettebb. Az Ukrajna uniós csatlakozása elleni kormányzati kampány kapcsán megkérdezné a felvidéki, vagy erdélyi magyarokat, akarnak-e újra az anyaországtól „kemény határokkal” elválasztva élni, vagy mégis csak jobb az EU-n belül.
Hont András úgy véli, ha van ezen a téren „történelmi bűne” a kormánynak, az az, hogy a szomszédos országok magyarságából csak az egy tömbben élőkre figyel oda, a szórványhoz pedig „nem tud viszonyulni.” Ugyanakkor emlékeztet: korábban épp a baloldali kormányok segítettek világra egy olyan kárpátaljai pártot, az UMDSZ-t, amely „ az oroszbarát ukrán politikai erőkkel működött együtt. A határon túli magyarság ügyeiben „mindenki a saját pecsenyéjét sütöget” – mutatott rá.
A Tisza megrendelésére készült közvéleménykutatás szerint a párt „ismeretlen jelöltje” sokkal népszerűbb Zuglóban, mint Hadházy Ákos, s ezzel Magyar Péter lezártnak tekinti a kérdést.
Ceglédi Zoltán szerint Hadházy most azzal szembesül, hogy azok, akik eljárnak a tüntetéseire, azt akarják, hogy váltsuk le a kormány „aztán Orbánnal együtt menj te is a francba!” Emlékeztet: a képviselőt „eleve úgy kaptuk Zuglóban”, hogy „neki kell egy ellenzéki mandátum, de ő nem ezzel kíván foglalkozni”. Szerinte a politikussal „pontosan az történik, amit korábban ő csinált másokkal”.
Hont András az „ismeretlen tiszás jelölt” kapcsán megjegyezte: most épp azt látjuk, hogy „Columbo felesége elzavarja az egész ellenzéket.” „Nem erre találták fel egyébként az előválasztást?” – teszi fel a kérdés Papp Réka Kinga. Rámutat: ez az intézmény éppen arra szolgál, hogy kiválasszák a legesélyesebb jelöltet. Szerinte ezt a kérdést „nem telefonon kell meggarázsolni”, hanem a potenciális szavazóknak kell megmondani, kire hajlandóak voksolni.
Balogh Gábor arra emlékeztet, hogy az előző adásban még arról beszélgettek: Hadházy azért nem indulhat a tiszás előválasztáson, mert „ó-ellenzéki” képviselőket eleve nem hajlandó jelölni a párt. Akkor mire kellett ez a kutatás? – teszi fel a kérdést.
Megváltoztatja-e a Tisza a választási rendszert, ebben a rendszerben jut hatalomra? Gyarmatosította-e a hatalom a magyar kultúrát? Hogyan érkezett meg Orbán Viktor Dopeman által lerúgott feje 12 év alatt Majka színpadára? Hogyan ismerte fel hirtelen a kormányoldal Bindzsisztán vezérében Orbán Viktort, és hogyan felejtette el egy pillanat alatt az ellenzék, hogy ők annak idején nagyon is tudták, hogy az a dal márpedig Magyarországról szól?
Erről és még sok minden másról is izgalmas vita zajlott a stúdióban.
Bejelentkezés