A műsorban szó esik az új költségvetésről, a Tisza baloldali fordulatáról, Orbán Viktor DPK-táborban elhangzott beszédéről, a franciaországi zavargásokról és a magyar fiatalok jövőjéről, az előttük álló oktatási lehetőségekről is.
A műsor az új költségvetéssel indít: Gavra Gábor felsorolja, mi az, amit már tudhatunk róla. Kóczián Péter az egészből hiányolja „a világos iránymutatást”, pontosabban azt, hogy tisztán látható legyen, milyen politikai célokat kívánna a miniszterelnök megvalósítani. Szerinte ez a hiányosság a kormányzati munka háttérében zajló – feltételezhetően óriási – vitáknak tudható be, a költségvetési tervet pedig összefoglalóan „az egyensúlyozás költségvetésének” nevezi. Gavra szerint a cél alapvetően az lehetett, hogy a Tisza „a középosztály magára haragítása nélkül” hozzon intézkedéseket.
Kóczián úgy véli, a népesedéspolitikában egyértelmű baloldali fordulat történik. Ez szerinte abban nyilvánul meg, hogy a Tisza – a 2010 előtti baloldali kormányok politikájához kapcsolódva – megmondja, „az állam meddig támogatja az embereket”. Ugyanakkor jelezte: Magyar Péter beszédéből az is kivehető volt, hogy valójában „nem akar hozzányúlni a NER-arisztokráciához”, az építőipari szereplőkhöz. Gavra viszont már a „munkanélküliség rémét” látja közeledni, ami főképp az általános gazdasági helyzet számlájára írható – ebből a szempontból mindegy is, ki van kormányon.
A beszélgetőpartnerek ezután rátérnek Orbán Viktor DPK-táborban elhangzott beszédére. „Ezen mit kellett gondolkodni fél évig?” – kérdi Kóczián, hozzátéve: úgy sejti, Orbán jelenleg egyedül próbálja feldolgozni a történteket, és ez a beszéd még mindig „befelé” szólt.
Gavra fontosnak tartja, hogy a volt miniszterelnök a beszédében tulajdonképpen megállapítja: a Fidesz és a saját politikai sorsa egyaránt a Tisza kezében van. Kóczián szerint pedig Orbánnak szakítania kellene az eddigi beszédmódjával, és ki kellene mondania: a Tisza igenis tartós politikai jelenség, amellyel meg kell küzdeniük. „Orbánban most nem stratégiai nyugalom van”, állítja Kóczián, hanem „stratégiai tehetetlenség”. A volt miniszterelnök ráadásul kijelentette, hogy nem akar, nem is fog megújulni. Ez a megjegyzés éppúgy szól a választóinak, mint a fideszes pártelitnek: Orbán ezzel azt üzeni, hogy nincs nála jobb, sőt, csak ő tudja egyben tartani a jobboldalt, egyúttal pedig azt is jelzi, hogy ha valakinek ez nem tetszik, akkor „mutassa meg, mit tud” – magyarázza Kóczián.
A beszélgetőpartnerek ezután visszatérnek a Tisza Párthoz. Gavra Gábor kiemeli Pósfai Gábor kommunikációs hibáját, aki úgy beszélt a belügyi dolgozók „átlagosan 15%-os” béremeléséről, hogy az emberek pontosan tudják, az átlag mögött valójában jelentős különbségek lehetnek. Kóczián szerint a jelenlegi miniszterelnök magyarázkodása önmagában a Tisza-féle kommunikációs stratégia bukását jelzi, és felhívja a figyelmet arra, mennyire hiányzik a pártból egy olyan központi rész, amely összehangolja a politikai döntéseket és a kommunikációt.
A franciaországi zavargássorozat a műsor következő témája. Gavra Gábor sok igazságot lát azokban a helyzetértékelésekben, amelyek a tüntetések kapcsán a migránsok szerepét is kiemelik, ugyanakkor a miniszterelnök reakcióját „leegyszerűsítőnek” érzi: szerinte nem lehet egyedül a migráció jelenségére mutatva értelmezni a történteket. Kóczián ugyanakkor a generációs magyarázatot tartja kevésnek, hiszen, mint mondja, az elmúlt évtizedekben folyamatosan voltak durva tüntetések Franciaországban. Egy kicsit elidőzik a beszélgetés az erőszak, a szélsőséges viselkedés természeténél, amiről Kócziánnak az is eszébe jut: mégis mit csinált a francia titkosszolgálat, hogyhogy nem voltak képesek időben lépni?
Az francia oktatásügy rossz helyzete miatt indult tüntetések témája nyomán felmerül az adásban a magyar fiatalok és az ifjúságpolitika kérdése is – többek közt a migráció, a mesterséges intelligencia és a neurodivergens (ADHD-s, SNI-s) gyermekek vonatkozásában.
Bejelentkezés