Nem rejtély és titok, de azért érdemes átismételni (aki pedig nem tudta, akár meg is lepődhet), hogy Leonard Cohen előbb volt író, mint dalszerző-énekes-világsztár. Bár, ami azt illeti, zenészként, színpadi előadóművészként is megőrizte ezt a különös kettősségét. Olyan volt, mint egy színpadra tévedt költő, ahogy ezt évekkel ezelőtt írtam egy cikkben. Pontosabban ez lett akkor az írás címe is. Mint ilyen a hozzá legközelebb eső hasonló figura Nick Cave. Nem véletlen, hogy Nick Cave hatalmas Leonard Cohen-rajongó, és dolgozott is fel Leonard Cohen-dalokat. Ahogyan Cohen, Nick Cave is írt regényeket, mindkettőt olvashatjuk magyarul (És meglátá a szamár az Úrnak angyalát, illetve Bunny Munro halála).
No, de vissza Cohenre és az ő irodalmi munkásságára. Az ötvenes évek elején a montreali McGill Egyetem diákjaként irodalmi pályázatot nyert. Első verse 1954-ben jelent meg, első verseskötete 1956-ban került a könyvesboltokba Let Us Compare Mythologies címmel, ezt pedig a hatvanas években folyamatosan követték a további vers- és novellagyűjtemények: az 1961-es The Spice-Box Of Earth, mely kanadai irodalmi körökben nagy sikert aratott („talán a legjobb fiatal költő most angol-Kanadában”, írták róla), az 1964-es Flowers For Hitler, valamint két regény, a 63-as The Favourite Game és a 66-os Beautiful Losers. Irodalmi munkássága itt nem ért véget, később is több kötete jelent meg. Az említett korai művek közül néhány magyarul is olvasható.
Cohen aztán viszonylag idősen, harminc fölött lett zenész. Miután a hatvanas évek derekán alkotói kalandként hosszabb időt töltött a görögországi Hydra-szigeten, egy évvel a Beautiful Losers megjelenése után összepakolt, és 1967-ben New Yorkba költözött. Mozgott Andy Warhol pop artos Factory-köreiben is – szerelmi kalandba is bonyolódott a Velvet Underground germán jégkirálynőjével, Nicóval –, és dalszerzői énjét bontogatta. Első sikerdalát, a Suzanne-t meglepő módon nem ő, hanem Judy Collins énekesnő vitte sikerre, ő maga viszont hamarosan lemezszerződést kötött a Columbia lemezkiadóval, miután felfigyelt rá a legendás producer, John H. Hammond.
A többi pedig – már, ami a dalnok-könnyűzenész pályát illeti – történelem. Egy csomó nagyszerű dal, számos emlékezetes lemez, egy felejthetetlen pálya – melynek összefoglalása ismét egy külön írás tárgyát képezhetné.
És akkor ismét vissza Cohenre és az irodalomra. A csavar a történetben, hogy most megjelent magyarul egy eddig ki nem adott korai Leonard Cohen-kötet, a Leprások balettje, eredeti címén A Ballett Of Lepers. A könyv angolul 2022-ben jött ki, azonban az ötvenes évek második felében született műveket tartalmaz: egy 1956-57-ben írt, kicsit több mint százoldalas kisregényt, aminek a címe azonos a kötet címével, és több novellát, valamint egy rádiójátékot, amik pedig 1956 és 1961 között íródtak. Cohen a Leprások balettjét állítólag jobb műnek tartotta, mint a 2003-ban A kedvenc játék címmel megjelent The Favourite Game-et, a most megjelent mű annak idején mégis fiókban maradt.
Kár lett volna, ha ez ügyben – mármint a fiókban maradásban – nem történik változás, mert a mű igencsak különleges. Akik Cohen finom szplínnel és melankóliával nyakon öntött dalait ismerik leginkább, alaposan meglepődhetnek, főként a regényen, mert az kifejezetten groteszk és brutális, és nem csak helyenként, hanem lényegében végig ez a mű hangoltsága. Néhol kifejezetten zavarba ejtő, ahogyan egy zavaros párkapcsolatot ábrázol. Ha Cohen ma lenne kezdő író, talán vissza is dobná a szöveget egy mai észak-amerikai könyvkiadó azzal, hogy ilyeneket nem írunk le a nő-férfi-kapcsolatról. A kisregényben feltűnik továbbá egy különös nagypapa és egy fura szállásadónő, a végén meg van egy jókora csavar.
A Leprások balettje részben kafkai, néhol a Brecht-darabokat idéző módon sötét (sőt, van, ahol kifejezetten nyomasztó), részben a beatkorszak hangvételéhez illően sprőd és súlyos, szinte punkos. Persze nem kevés éteri Cohen-dal mélyén is kavarog valami hasonló sötét kotyvalék.
A novellák – persze értelemszerűen – jóval vegyesebb képet mutatnak, és egy részük már sokkal inkább „cohenes”, bármit is jelentsen ez. És ezek jobbak is, és jobban is állnak a szerzőnek, mint a kötetcímadó kisregény. Nem meglepő, hogy Cohen később az egy hangulatot kibontani képes, rövid történet elmesélésére alkalmas – mininovellaként is funkcionáló – dal és dalszöveg felé fordult. A Wurlitzerszív című novella például egészen olyan, mint egy leendő zenés Cohen-szerzemény.
Ami az irodalmi hatásokat illeti, egy másik példakép, Federico Garcia Lorca neve elő is kerül az egyik szövegben (a kisregény mottója pedig Walt Whitman). Vannak itt városi pillanatképek, amikhez azért sem nehéz viszonyulni, mert időtlenek, mindig aktuálisak a helyzetek, és a szövegek akár manapság is íródhattak volna. Előkerül aztán többek közt a gyerekkor kegyetlenséggel vegyes érzelmessége fura nosztalgiába csomagolva, a zsidó hagyomány és létezés, de van itt házassági groteszk, szexuális abszurd (van, ahol már-már Monty Python-jelenetet is képes volna elképzelni az ember), szerelem görbe tükörben és furcsa felnövéstörténet. A közös pont talán az, hogy a történetek főbb szereplői a társadalom vagy alapértelmezett közösségeik perifériáin kódorognak melankolikusan, és keresik önmagukat.
A Leprások balettje összességében különös kaland. Leonard Cohen-rajongóknak pedig különösen javallott. Sok mindent elmond arról, ami utána következett.
21. Század Kiadó, 2025
Bejelentkezés