spotify Hallgasd meg!

A 21. századi Münchenben két nagy beszédet tartottak, és mindkettő hatalmas megdöbbenést váltott ki.

Az első egy világpolitikai fordulatot hirdetett meg, amelynek jelentőségét csak most kezdjük megérteni igazán: Vlagyimir Putyin 2007-ben bejelentette szándékát az amerikai liberális hegemónia leváltására.

A második beszéd nemcsak azért volt jelentős, amit közvetített, hanem azért is, amiről hallgatott: J. D. Vance ahelyett, hogy a biztonságpolitikai diskurzust uraló orosz–ukrán háborúról szólt volna, hosszan foglalkozott az európai demokrácia állapotával. Az amerikai alelnök ugyanis nem azt a kérdést tette fel, hogy mi ellen kell megvédenünk magunkat, hanem hogy minek az érdekében. A válasza pedig lényegre törő: a demokratikus legitimáció megszerzése érdekében. Állítása szerint a demokratikus mandátum nagy eredményeket képes felmutatni, ugyanakkor a demokráciát nagy veszély is fenyegeti.

Először azt vizsgáljuk meg, hogy demokratikus felhatalmazással milyen jelentős siker érhető el.

Az orosz–ukrán háború kitörése után, a második Trump-adminisztráció megérkezéséig a Nyugat stratégiai célja elsősorban (!) nem (!) Ukrajna szuverenitásának megőrzése és az európai béke megteremtése volt, hanem Oroszország térdre kényszerítése katonailag, gazdaságilag, diplomáciailag, és lehetőség szerint Putyin megbuktatása. A Nyugat már a háború kitörése előtt is bízott – már nem létező – hegemóniájában, ezért elszabotálták a békés rendezést előíró minszki egyezmények rákényszerítését az ukrán rezsimre (lásd Merkel nyilatkozatát), elutasították az orosz elnök 2021-ben tett új európai biztonsági architektúrára és Ukrajna semlegességére vonatkozó tárgyalási javaslatát, megerősítették Ukrajna NATO-tagságának ígéretét (amely az orosz politikai/katonai elit számára egzisztenciális fenyegetés), felfegyverezték és NATO-kompatibilissé alakították az ukrán hadsereget, megakadályozták 2022 tavaszán az isztambuli tárgyalások sikeres lezárását és úgy általában a diplomácia útján történő konfliktusrendezést, orosz ellenkezés dacára bővítették a NATO-t, valamint pénzzel és fegyverrel látták el az ukrán felet a háború során.

Európában egyedül a magyar miniszterelnök volt az, aki a népe támogatását is élvezve mindvégig hűen állt ki a béke mellett, és mutatott rá a nyugati stratégia elhibázottságára, és aki erről – úgy tűnik – sikeresen meggyőzte az új, demokratikusan választott amerikai adminisztrációt. Óriási eredmény lenne, ha háromévnyi pusztítás után először válna diplomáciai úton lehetővé a tűzszünet, majd a békekötés. Minél tovább tart ugyanis a háború, Ukrajna annyival nagyobbat veszít minden téren (hogy Európáról már ne is beszéljünk).

Most pedig térjünk át a demokráciát fenyegető veszélyre.

Amikor tavaly Brüsszelben betiltották a konzervatívok konferenciáját, joggal háborodott fel a magyar jobboldal, hogy Nyugaton ideológiai alapon már az alapvető szabadságjogokat is veszély fenyegeti. A demokrácia ugyanis elképzelhetetlen a gyülekezési- és szólásszabadság jogának zavartalan gyakorlása nélkül (ezzel éltek volna a konferencián), hiszen a népakarat manifesztációja maga is kommunikációs folyamat eredménye, mely az állam által nem csupán passzívan tiszteletben tartandó, de aktívan támogatandó is (lásd: rendezvények biztosítása, választások szervezése, közmédia működtetése stb.).

Nemzetközi nyomásgyakorlás hatására a brüsszeli kerület polgármestere visszakozott és meg lehetett tartani a rendezvényt. Schiffer András emlékeztetője szerint nem járt ilyen szerencsével a 2023. október 7-i hamaszos terrorcselekmény után meghirdetett „Stand with Gaza!” című gyülekezés, melyet a magyar miniszterelnök utasítására jogtalanul betiltottak.

Nem az a fő baj azonban, hogy a kormánynak nem sikerült megteremtenie a megtiltás, illetve a feloszlatás jogalapját – az is baj egyébként, hogy nem volt rá joga –, vagy hogy ténylegesen betiltásra került a rendezvény (lásd: bírósági jogorvoslat), még kevésbé a Schiffer által kárhoztatott álszent, „populista jóemberkedés” a probléma.

Az igazán nagy gond ugyanis azzal az amerikai alelnök által hangoztatott sajátos jog- és demokrácia-felfogással van, amely hatalmi erővel akar elnyomni neki nem tetsző – adott esetben mélységesen elítélendő, de még ki sem nyilvánított (!) – véleményeket.

Ha elfogadjuk, hogy a mindenkori hatalom jogosult meghatározni, hogy mi mellett vagy éppen mi ellen lehet tüntetni, úgy azt is el kellene fogadnunk, hogy a kommunista diktatúra nem tolerálhatta az oly „uszító” jelszavak hangoztatását, mint a többpártrendszer vagy a függetlenség. A magyar kormánypárt, az egykori antikommunista ellenzék egyik ereje viszont éppen a gyülekezési és szólásszabadság mellett állt ki, a demokrácia érdekében.

Helyesen idézi fel e tekintetben Schiffer, hogy „A szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi.” Amennyiben ugyanis a gyülekezési törvény betartása mellett nem fejthetjük ki a véleményünket – legyen az bármilyen tartalmú is –, úgy a szabad véleménynyilvánításhoz való jogunk sérül, és vele együtt a demokrácia is.

Visszatérve a gázai demonstrációra: a betiltásra azért került sor, mert a miniszterelnök álláspontja szerint „Magyarországon nem lehet terrorszervezet mellett tüntetni”, ő pedig demonstrálni akarta, hogy Magyarországon „law and order” uralkodik, nem úgy, mint Nyugaton.

A baj csak az, hogy a „law and order” nem azonos a „rule of law”-val, és ezt ennél az ügynél világosabban nem lehet szemléltetni. A „law and order” ellentéte ugyanis a rendetlenség (disorder), amit a hatékony adminisztratív állam hivatott legyőzni, míg a joguralom ellentéte az önkényuralom, melyre egyedül a jogállam lehet orvosság.

A jog uralma esetén ugyanis nem a polgárok békés életét biztosító, jótékony „rendőrállam” gyűri maga alá a szabadságjogokat és az azokkal élni kívánó polgárokat, hanem a jog gyűri maga alá a hatalmat, és kényszeríti – jogszerű magatartás tanúsítása esetén – arra, hogy eltűrje a tüntetők szabadságjogainak gyakorlását.

Bízzunk benne, hogy mind az európai, mind a hazai politikai elit hű (latinul: fides) marad a demokrácia és jogállamiság melletti elköteleződéséhez, és megérti a transzatlanti szövetségese legfőbb üzenetét, amit Münchenben oly bátran és tisztán közvetített.