Van az a felismerés, amely egyszerre megnyugtató és nyugtalanító: nem vagyunk rossz szülők – csak éppen rossz korban próbálunk jók lenni. Steigervald Krisztián Szülői generációk harca című könyve pontosan erre a tapasztalatra épít. Nem ítélkezik, nem oktat ki, nem kínál tízpontos nevelési receptet, hanem adatokat, mintázatokat, felismeréseket ad, és közben végig emberi marad. A kötet 2025 végén jelent meg, és a szerző harmadik könyveként egyértelműen egy pályaív kiteljesedésének tűnik: érettebb, személyesebb és talán rendszerezettebb is, mint az előzőek.
Ki az a Steigervald Krisztián, és mit csinál tulajdonképpen egy generációkutató?
Steigervald Krisztián generációkutató, tréner, előadó – és ami talán még fontosabb: közérthető tolmácsa egy bonyolult világnak. A generációkutatás nem hangulatjelentésekre vagy nosztalgikus „bezzeg az én időmben”-mondatokra épül, hanem kutatásokra, adatokra, trendekre. Arra keresi a választ, hogy az egyes generációk milyen társadalmi, technológiai, gazdasági környezetben szocializálódtak, és ezek a körülmények hogyan formálták az értékrendjüket, döntéseiket, szorongásaikat – vagy éppen a gyereknevelési reflexeiket. Steigervald nem megérzésekből beszél: kérdőívek, fókuszcsoportok, nemzetközi és hazai kutatások adják a hátteret. A nagy ugrást a szélesebb ismertség felé kétségkívül a Friderikusz-podcast hozta meg számára: az a beszélgetés nemcsak nézettséget, hanem legitimációt is adott. Onnantól sokak számára világossá vált, hogy itt nem egy „okoskodó szakértőről”, hanem egy komolyan veendő gondolkodóról van szó.
Szendvicsgeneráció: két világ között, három irányba figyelve
Ahogy a kötet egyik gondolata is sugallja: mi még úgy nőttünk fel, hogy ha nem volt otthon senki, akkor tényleg nem volt otthon senki – ma viszont a gyerek „három csoportban is elérhető egyszerre”.
Ez az állandó átmenet bizony feszültséget szül: a szülők egyszerre próbálnak megfelelni a saját hozott mintáiknak, a szakirodalomnak, az online szülői fórumok elvárásainak és a gyerekeik valós igényeinek. Steigervald egyik legnagyobb erénye, hogy ezt nem morális kérdésként kezeli, hanem strukturális problémaként: nem azért nehéz szülőnek lenni, mert „elrontottuk”, hanem mert a világ tempója gyorsabb, mint az alkalmazkodási képességünk.
Analóg gyerekkor, digitális szülőség
A szerző világosan kimondja: a technológia nem ellenség, de tudatosság nélkül könnyen uralkodóvá válik. Nem az a kérdés, hogy van-e okostelefon, hanem hogy mikor, mire és hogyan használjuk – és mit tanul ebből a gyerek.
Személyes megjegyzésként nehéz nem idehozni: Steigervald Krisztiánt kétszer is volt alkalmam élőben hallani. Ritka az olyan előadó, aki az adatvezérelt gondolkodást képes színpadi jelenlétté alakítani. Ő ilyen. Jól beszél, pontosan épít, kiváló ritmusérzéke van, és nem fél az öniróniától sem. Nem „leereszkedik” a közönséghez, hanem együtt gondolkodik vele – és ez a könyv szövegén is érződik.
Magyarország legismertebb generációkutatójának új könyve (és sok-sok most is zajló előadása, tréningje, workshopja) nem akar jobb szülővé tenni. Inkább segít kevésbé szorongóvá válni. Az egyik legfontosabb üzenete az, hogy a szülői remény nem naivitás, hanem erőforrás. Nem kell mindent jól csinálni, nem kell minden hibát elkerülni – elég nyitottnak maradni a változásra, és elfogadni, hogy nincs egyetlen, „helyes” jövő. A Szülői generációk harca nem kézikönyv, hanem egyfajta térkép és iránytű – olyan szülőknek, akik gyakran érzik magukat eltévedve. Nem nyugtat meg minden kérdésben, de segít megérteni, miért érezzük azt, amit érzünk. És ez talán ma többet ér, mint bármilyen kész, határozott és megkérdőjelezhetetlen válasz, amit az előttünk levő generációk kaptak. Már, ha kérdeztek.
Borítókép: Steigervald Krisztián: Szülői generációk harca / fotó: lira.hu
Bejelentkezés