„A fekete nők agyi feldolgozási kapacitása nem elegendő ahhoz, hogy komolyan vegyék őket. El kell lopniuk egy fehér ember helyét” – egy mondat, amiért Charlie Kirknek meg kellett döglenie. Vagy ami miatt következmények nélkül lehet örömködni azon, hogy megdöglött a náci.

Csakhogy vannak következmények: akik ezt a véleményt névvel és arccal vállalják, a történelem és a HR rossz oldalán találják magukat, privátra állított profillal, munka nélkül.

Vannak következmények, generációk óta először az amerikai baloldalon. Nem szoktak hozzá, hogy a radikális véleményükhöz nem adhatják a nevüket, arcukat, munkahelyüket, hogy nem tehetik ki a LinkedInre. Ez mutatja, hogy mennyire dominált a progresszív hegemónia az élet minden területén – legalábbis így volt ez egészen a közelmúltig. Önfékezés nélkül szaladtak ebbe a pofonba, hozzászoktak a – megfelelő célpontra irányuló – radikális vélemények szabad felvállalásához.

„Ez a hatalom” – írja egy anon az X-en. Ez volt a hatalom, 8647. újraválasztásáig.

„A véleményükért járó negatív következmény olyan felkészületlenül éri őket, mint egy indián törzset a fekete himlő” – írja egy másik anon az X-en.

„Üdv a klubban” – írom én a Birodalmi Pénisz (a közelmúltig, de tartsuk szárazon a paprikát) rosszabbik oldaláról.

Nem célom moralizálni ebben a cikkben. Próbálok a balhétól távol álló, harmadik fél lenni, és józanul elemezni azt. Nem állna nekem jól: Heller Ágnes tragikus halála kapcsán azzal az elmélettel szórakoztattam a maréknyi közönségemet, hogy a Balaton egy szörny, ami ráront a nemzetre, ha nem etetjük meg időnként kommunistával. Nincs hát jogom ágybavizelten prédikálni a gonosz hullagyalázók gonoszságáról, még ha van is szándékbeli különbség az ízléstelen tréfa és a szadisztikus bosszúvágy leplezetlen felfröcsögése között.

Térjünk hát vissza a cikk indító sorára a fekete nők agyi kapacitásáról. Tisztességes ember mondhat ilyet? Természetesen nem, hiszen rasszizmus = rósz, mozdul meg minden olvasóban a belé nevelt ösztön, távolban kacag az SZDSZ a sírból.

Rasszizmus = rósz, Charlie Kirk = rasszista, ezért Charlie Kirk = rósz, és kész? Nem egészen.

Származásból fakadó privilégiumok

Charlie Kirk semmi ilyet nem állított. A fenti idézet, a legendás, kritikusai és halálos ellenségei által ezerszer citált náci gyűlöletbeszéd, kitaláció. Az nyugati sajtó, ami Albánia GDP-jével összemérhető pénzt lapátolt tényellenőrzésbe, valahogy átsiklott ezen, nem akadt fent az álhírszűrőn.

Kirk az amerikai progresszió egyik fontos keretrendszeréről, affirmative actionről, DEI-ról, magyarul – ha kicsit ’90-es évek-ízűen is – a pozitív diszkriminációról beszélt.

Ennek fényében az eredeti idézet érthető fordításban:

„Ha három héttel ezelőtt azt mondtuk volna […], hogy Joy Reid, Michelle Obama, Sheila Jackson Lee és Ketanji Brown Jackson pozitív diszkrimináció révén kerültek a helyükre, akkor rasszistának neveztek volna minket. De most ők maguk állnak elő, és azt mondják: ‘Csak azért vagyok itt, mert pozitív diszkrimináció volt.' Igen, tudjuk. Nincs meg benned az agyi feldolgozási kapacitás ahhoz, hogy máskülönben komolyan vegyenek. El kellett lopnod egy fehér ember helyét, hogy valamennyire komolyan vegyenek.”

Na ugye, akkor mindjárt más, gondolja az olvasó. Egy frászt, ez még mindig rasszizmus, fekete nők vannak lehülyézve, meg benne van az, hogy fehér ember. Kurucinfó-szint, alacsony státuszú, büdös vélemény, ami mérlegelés nélkül elítélendő – mondja vissza a leckét a jól nevelt gyarmatlakó, egy óceánnal keletebbre.

Vizsgáljuk meg a fent említett hölgyeket, élükön Michelle Obamával! Gondolkozhatunk dinasztiában, a nepotizmus nem magyar sajátosság, sőt, bólogat a Biden- és Bush-klán. Az Obamák azok, akik több millió dolláros előleget kapnak az önéletrajzi könyvükre, amit valaki más ír meg, és ugyan senki, még ők maguk sem olvassák el, de mégis tele lesz vele minden könyvespolc, mert automatikus bestseller. Az Obamák azok, akiknek a Martha’s Vineyard-i nyaralója 37 millió dollárért kelt el a nyáron. A vevő Les Vexner, akiről három dolgot érdemes tudni: a Victoria’s Secret tulajdonosa, Jeffrey Epstein – aki NEM lett öngyilkos – volt üzlettársa, és saját bevallása szerint 40 éves kora óta egy démon utasításait követi.

Obamáék közege a nyugati világ elitje, Kelet-Európában hozzájuk foghatóan privilegizált dinasztia nincs, hozzájuk képest a legnagyobb oligarcháink is egy tollvonással szankciós listára tehető, újgazdag nímandok. Charlie Kirk célpontjai a legmagasabb birodalmi kasztba tartoznak, ahol még Soros Gyuri bácsi is csak egy gyöttment, balta akcentussal beszélő, megtűrt, óvilági fejőstehén.

Vizsgáljuk meg a pozitív diszkriminációt, aminek a tükrében Kirk szóba hozta őket: ez a keretrendszer szép lassan, kezdetben jóindulatba burkolva, majd később, ahogy lendületet vett, autoriter tapintatlansággal rá lett erőszakolva Amerikára az élet minden területén. Vitának nagyjából 2012 óta nem volt helye, aki megkérdőjelezte, rasszista volt, náci, kiiratkozott a társadalomból, halálos bűnt követett el. Ez a közeg ellehetetlenítette a társadalmi párbeszédet, és a fékek és ellensúlyok™ hiányában turbóra kapcsolta az etnoleninizmust az USA-ban, majd kis késéssel Nyugat-Európában is. Végül, ahogy az lenni szokott, több év után a birodalmi peremvidékre is leért, ha nem is gyakorlatként, hanem hobbisták kedvteléseként jobb és baloldalon (Bayer Zsolt „White Lives Matter” pólóban feszít Németh Szilárddal az alsóörsi nyaralója teraszán, 2022, colorized).

Nem ismeretlen a magyaroknak az autoriter tapintatlanság: kevésbé erőszakosan, de ugyancsak társadalmi párbeszéd nélkül állította a magyar társadalmat a lokálisan hegemón kétharmad kész tények elé mindenkit érintő kérdésekben: az internet megadóztatása, olimpiarendezés. Miért? Csak. A nép részéről mindkettőért pofon járt.

Amiért még csak érik a pofon, és hasonlóan nem lett rendesen workshopolva a választóval, az a magyar nemzeti tőkésosztály megteremtése. Kell-e, és ha igen, mi legyen a nemzeti tőkés kötelessége, jachtozhat-e külföldön a közpénzből? Kell, mert csak – jött a parancs, fentről.

Rasszizmus gondolatától összerezzenő olvasó, vajon furkálja a lelked a bűntudat, ha arra gondolsz, azzal gyanúsítod a jegybankelnök fiát, vagy a miniszterelnök vejét, hogy mesés vagyonukat nem színtisztán meritokratikusan, tehetségük által nyerték el, hanem a származásuk a jelenlegi rendszerben privilegizálta őket? Természetesen nem.

Már azt is kinevetnéd, aki próbálná az urakat kimagyarázni, hát még mit kapna az a teflonarcú kormánypropagandista, aki megpróbálna moralizálva leszidni, amiért van pofád megkérdőjelezni a NER-lovagok osztályának kiválóságát. Abszurd lenne.

Charlie Kirk sem tett mást, mint a származási alapon, nyíltan más kárára privilégiumokat osztó rendszer legnagyobb haszonélvezőit szembesítette a saját kijelentésükkel. Az, hogy ez benned, kelet-európaiban viszolygást kelt, beléd nevelt reflex. Gyarmatosították a gondolkodásod. Olyan emberekért aggódsz, akik nem tudnak a létezésedről, egy óceánnal arrébb laknak, és meg sem tudnának mutatni a vaktérképen, amíg nem robbantanak ki itt egy háborút.

A rasszista ló túloldalán se jobb a helyzet: miért állt Bayer Zsolton hülyén a White Lives Matter-póló? Nem a testalkata miatt – Szilárd mellett állva pláne nem –, hanem mert magyar ember, és Alsóörsön van. Egy germán barbár, aki a teutoburgi erdő mélyén, nyolc évvel a csata után – amin részt sem vett – leszedi a rongyokat a légiós csontjairól, tógaként magára ölti, és a szenátusba képzeli magát. Minél többet rázza az öklét Róma felé, kulturálisan annál jobban gyarmatosítja magát.

Ha Zsolt kaszkadőrmutatványa érzelmeket váltott ki belőled bármilyen irányban, akkor gyarmatosították az agyad. Jó hír, hogy ez a többség esetében önreflexióval kezelhető, a fenti behelyettesítős módszer segít perspektívába helyezni dolgokat, helyre tenni a prioritásokat, megérinteni a gyepet. Van azonban egy kisebbség, a honfitársaink egy hangos kis szelete, talán családtagod, barátod, vagy épp te magad, aki az internetnek hála kezd menthetetlenül megbuggyanni.

Reddit delenda est

Reddit és Discord. Mindkét platform vonzerejének a kulcsa az, hogy a már eleve internetfüggők antiszociális személyiségzavarait erénnyé konvertálva jutalmazza. A felhasználónak, legyen az bármennyire óvatos, végül több kárt okoz, mint amennyi hasznot az remél tőle. Tragikusabb esetekben a pozitív virtuális visszacsatolások lefele szívó örvénye valódi életeket tesz tönkre. A TikTokot nyálcsorgatva bambuló ember a Reddit- és/vagy Discord-függőhöz képest kiegyensúlyozott, szociális lény.

Ebben a közegben radikalizálódott Kirk merénylője, utoljára egy Discord-csoportba posztolt az elfogása előtt.

Egy kutyapártos koszlidércet próbál megfingatni épp a kormánypárti sajtó nagy habveréssel, amiért Kirk halálán örömködött, ami elég aránytévesztő és gyarmatosított agyú – nem patrióta! – dolog, nem vagyunk mi Amerika. Bro csak sokat lógott az interneten, ő is azt gondolta, hogy Amerikában van, és a keresztény Kirkwaffen mindjárt viszi a gázkamrába, így megszaladtak az ujjai a – tragikusan magyar kiosztású – billentyűzeten, örömében, hogy ma is nyertek a Marvel-hősök, egy gonosszal kevesebb. Én csak arra lennék vele kapcsolatban kíváncsi, hogy vajon a két platform valamelyikén aktív? A Facebook az itthoni nyugdíjasoknak szól, a Bluesky-hoz túl proli, oda ezzel a fejjel még takarítani se engednék be, az X meg a nácik kezén van, ami leszűkíti azokat a lehetséges ideológiai forrásokat, amikből egy biatorbágyi rocker felvilágosulhat arról, hogy mi az a Charlie Kirk és hogy miért rósz.

Az alulszocializált, Discordon és Redditen tengődő, a lejtőn még csak épp megindult Z-generációs magyar fiúk ezreinek az életét menthetné meg, ha a társadalomtudósok végre elvégeznék az internetes közösségek patológiai vizsgálatát. Addig is, egyéniben, kedves olvasó (40 alatt nem hiszem, hogy van itt bárki), legyél jó unc, és mentsd meg a zoomer unokaöcséd: ha törve beszéli a magyart, ha már hallottad literálisan kimondani azt, hogy „uwu”, célpont fölött vagy, ami azonnali közbelépést igényel.

Merénylő nem lesz belőle, nem vagyunk Amerika, de a folyamatos crashoutolástól toast lesz, és az sem szép látvány. Mindkét platform eredendően toxikus.

Charlie Kirk halála kelet-európai szemmel

Ne legyünk kulturálisan, mentálisan gyarmatosítottak, de ettől még tudjunk arról, hogy mi történik a birodalom szívében! Kirk halála esetében le tudjuk fordítani Kelet-Európára azt, ami Amerikában történt, hogy kapjunk egy alsó becslést.

Hogy Charlie milyen üzenettel házalt, lényegtelen, nem nekünk szólt, ennél sokkal fontosabb egy vele kapcsolatos metrika: ő volt a Republikánus Párt legsikeresebb embere a fiatalok mozgósításában a tavalyi kampány során. Képzeljük el egy sokkal kisebb országban ezt, mondjuk Szerbiában, ott most úgyis valami balhé van. Ha nem is az ellenzék vezérét, de az ellenzéki fiatalok élén álló poszterembert merénylik meg. Hír lenne itthon? Biztos lehetsz benne, címlapos és baljósló, gyászolna az EP is, Európa-szerte kongana megannyi vészharang.

Ahogy Obamáék esetében, úgy Kirk esetében is igaz, hogy Amerikában minden egy nagyságrenddel hatalmasabb: az elképzelt szerbiai mitugrász megölését használva alsó becslésként arra, hogy végül mit fog Charlie Kirkre reagálni Amerika, jelenleg, hét hónappal Trump beiktatása után úgy tűnik, hogy a lendület nem fog kifogyni a fülkeforradalmi kormányzásból, sőt, most jön még csak a java.

 

 

Borítókép: Virrasztás a Utah State Capitol lépcsőjén, Salt Lake City-ben 2025. szeptember 11-én / fotó: Tayfun Coskun / ANADOLU / Anadolu via AFP