Az Erste csendes, újra csendes, röpke fél nap alatt elzúgott forradalma. Amelynek vihara eleve csak az ellenzéki sajtó és közvélemény egy részében zúgott, valójában bágyadt nyári szellő volt csupán.
Történt, hogy az Erste Csoport Youtube-csatornájára felkerült egy #believeineurope („Higgy Európában!”) című rövid videó, amely az európai történelem néhány fontos fordulópontját mutatja be az athéni demokrácia születésétől és Jeanne D’Arc színre lépésétől át az Örömóda születésén és Marie Curie kutatásain át a prágai tavaszig, a lengyel Szolidaritásig, a berlini fal leomlásáig – és az idei budapesti Pride-ig.
A promóciós anyag futótűzként szaladt végig a magyar interneten, néhány órán belül szinte az összes kormánytól független hírportál közölte. A beszámolók nagy többsége egy percig sem hagyta kétségek közt hánykolódni az olvasót a tekintetben, hogy itt egy rendkívül fontos és nagyszerű dologról van szó. A HVG újságírója „történelmi léptékű reklámfilmről” posztolt, a 24.hu pedig egyenesen arról áradozott, hogy „a videó alapján a 2025-ös budapesti Pride hasonló jelentőségű volt, mint például az 1968-as prágai forradalom, a berlini fal lebontása vagy a lengyel rendszerváltás elindítása, résztvevői pedig a mai Jeanne d’Arc-ok, Marie Curie-k.”
Természetesen a másik oldal pavlovi reflexei is gyorsan beindultak. A kormánypárti valósághajlító manufaktúra, a Tények a reklámfilm által kiváltott „heves indulatokról” írt, s a videó alatti kommentmezőben valóban szép számmal jelentek meg a „woke szemetet”, „buzipropagandát” emlegető hozzászólások.
Aztán a későnyári kánikulában felhevült forradalmárokat és ellenforradalmárokat hirtelen kerekedett kiadós záporként hűtötte le a délután érkező hír: a magyarországi leányvállalt kérésére az anyagból kivágják „azokat a részeket, amelyek nem ugyanazt jelentik minden magyar számára, és amelyeket más magyarországi történelmi események jobban reprezentálhatnának.” (A videó azóta a Youtube-on már nem érhető el.)
Természetesen ezután nyomban megfordult a szarvihar iránya, és most már a „gyáva, gerinctelen, kollaboráns” bankot kárhoztató posztok és kommentek lepték el a közösségi médiát. Az ellenoldal persze a „genderlobbi vereségére” és a „normalitás győzelmére” bont pezsgőt.
Marketingbaleset és kármentés
Vakon vannak mindkét buborékban. Mert hát nem történt itt a világon semmi más, csak szembe jöttek annak a piacgazdaságnak a szigorú törvényei, amelyben 35 éve élünk. És amelynek alapvető természetét mégis képtelen kiismerni a magyar média – és ezen keresztül a magyar emberek – nagy többsége.
Az Erste közleményéből kiderül az is, hogy az ominózus rövidfilm „kizárólag az Alpbachi Európai Fórumra”, egy ausztriai nemzetközi rendezvényre készült. Vagyis a jóemberkedő, felvilágosultkodó corporate gazdasági és mainstream kulturális- és médiaelit számára, amely minden bizonnyal párás szemekkel tapsolta meg a produkciót. Csakhogy, ami az Elízium éteri tisztaságú mezején ünnepelt teljesítmény, az az egyszerű földlakók között már nem adható el olyan jól, így körükben nem is terjesztik majd ezt a promóciós anyagot.
A promóciós anyagok megdöbbentő tulajdonsága ugyanis az, hogy a promóciót szolgálják. És ha erre egy adott közegben nem alkalmasak, akkor ott ne alkalmazzák őket. Pontosan ez történik most is. Nem kellett ide Rogán Antal telefonja, de még a hatalom bosszújától tartó öncenzúra sem. Az Erste nem egy Magyarországon bemutatott reklámba nyúlt bele utólag, hanem egy eleve nem erre a piacra készített videó szivárgott be ide. Marketingbaleset történt, amelyet most kármentés követ.
Persze a csalódott bírálók joggal emlékeztetik a bankot arra, hogy a kisfilm szerint „Európa a bátorságra, a szolidaritásra és a jövő aktív alakításának képességére épült”. Szerintük, amit a cég most tett, szöges ellentétben áll ezekkel a fogalmakkal. Ez így is van. És nagyon helyes, hogy így van. A pénzintézet ugyanis ezúttal nemcsak piaci szempontból, hanem a józan ész felől közelítve is jó döntést hozott. És még véletlenül sem a Pride szerepeltetése miatt. Az egész szerepfelfogás torz, amely ezt a videót szülte.
Nagyon műveletlennek vagy szűklátókörűnek kell lenni ahhoz, hogy a Budapesti Büszkeség Menetét a prágai tavaszhoz vagy a Szolidaritáshoz, pláne, hogy a túlerő ellen szent fanatizmussal harcoló és mártírhalált halt Jeanne D’Arc küzdelmeihez hasonlítsuk. De ettől még az idei felvonulás a gyülekezési szabadság melletti jogos és fontos kiállás volt. És az Erste Banknak ehhez az egészhez a világon semmi köze nincs. Sem Prágához, sem Gdańskhoz, sem Orléans-hoz.
A cégek elveitől ment meg, Uram, minket!
Az Erste Banknak, mint minden cégnek, a profithoz van köze. Illetve azokhoz a szolgáltatásokhoz és pénzügyi termékekhez, amelyek ezt termelik. Ez határozza meg működését, döntéseire valódi hatást ez gyakorol. Minden más csak marketing és PR, amelynek sokféle fajtája és széles eszköztára van, célja azonban csak egy: segíteni a profit termelését. Ha ezt egy-egy politikai, ideológiai vagy társadalmi mozgalom támogatása adott körülmények közt, adott közegben előmozdítja, akkor ezt teszi. És pontosan addig teszi, ameddig ez a helyzet fennáll, egy percig sem tovább.
Az elmúlt másfél-két évtized turbóprogresszív trendje egy ideig felülírni látszott ezt a mechanizmust. A multik erre kevésbé fogékony társadalmakban is kiálltak az LMBTQ-mozgalom mellett (persze szigorúan csak ott, ahol a melegeket fizikailag nem üldözik), belső céges kultúrájukban kiemelt szemponttá, sok helyütt egyenesen dogmává tették a „diverzitást”, akkor is, ha a hatékonyság rovására ment.
A konzervatívok egy része sötét világösszeesküvést látott a jelenség mögött, a liberálisok meg üdvözült mosollyal tapsoltak. Hitték, hogy elérkezett az a korszak, amikor a nagy változásokért többé nem az utcán vagy a parlamentben kell küzdeni, hanem a csupaüveg, babzsákos, ingyenlattés fancy irodákban. Nem kell áldozatot hozni – elég csupán egy szép, színes, szagos prezentáció, egy vidám, kenetteljes, de azért pont egy kicsit fenyegető hangnemű belső körlevél, vagy egy #loveislove kampány.
Az elmúlt egy-két esztendőben aztán megrendítően gyorsan derült ki, hogy ez csupán egy átmeneti epizód volt. Nem a kapitalizmus új formája, hanem annak csak egy rövid intermezzója. Amint a világ vezető hatalmának élére a progresszív gondolat majd’ minden formájának hadat üzenő vezetés került, a nagy cégek azonnal más irányba rántották a kormányt. Néhány hónap alatt ezrével kerültek utcára a diverzitásért felelős komisszárok, kerültek kukába az általuk gyártott irányelvek, tűntek el a szivárványos reklámok, maradoztak el a Pride-okról a korábban adekvát céges kamionok. (Az idei budapesti felvonulásról is.)
Progresszív körökben a mai napig tart ezen a hüppögés, holott a jelenséget John Lukacs már lassan ötven éve megírta az Európai világháború című klasszikusában: „A pénz a hatalmat követi, és nem fordítva.” Tegyük hozzá: jól is van ez így. Legalábbis többé-kevésbé demokratikus körülmények között, ahol a hatalom birtokosait a nép választja, a pénz birtokosait viszont nem. (Ez természetesen nem azonos azzal a hazánkban is kiépített modellel, amelyben a hatalom nem befolyást gyakorol a pénzre, hanem maga teremti a nagy vagyonokat.)
Kevés visszatetszőbb jelenség van az ég alatt, mint amikor egy nagy cégnek „elvei” vannak. Egyrészt, mert ez általában hazugság, másrészt mert, ha nem az, akkor még ijesztőbb. Soros György, Bill Gates, Elon Musk, vagy Peter Thiel sokszor valóban üzleti szempontból „önzetlen” módon állnak be ügyek mögé, vagy hirdetik saját elveiket. Ám ez – a valóban karitatív tevékenységtől eltekintve – súlyos szereptévesztés. Ennek veszélyeire egy-egy személy vagy cég esetében szinte kizárólag a politikailag vagy világnézetileg ellenérdekelt sajtó szokott rámutatni „a mi mecénásunk elkötelezett üzletember, a tiétek rohadt oligarcha” elvének mentén. Holott az egész jelenség patologikus, függetlenül az ideológiáktól és céloktól.
A tőke akkor viselkedik egészségesen, ha amorális. Nem erkölcstelen. Erkölcs nélküli. Nem hirdet, nem kényszerít ránk, de magára nézve sem tart kötelezőnek semmilyen morális vagy elvi szabályt. Ez ugyanis a közösség dolga, amelyben a tőke működik. (És amely a tőkét is szabályozni hivatott.) Ez a közösség többnyire nemzeteket szül és államokat hoz létre, többek közt épp azzal a céllal, hogy a lehető leginkább igazságos, élhető, szabad és erkölcsös társadalmat teremtsen. Hogy mi az igazságosság, a szabadság, az élhetőség vagy az erkölcs, arról persze komoly, akár asztalborogató vitákat kell folytatnunk. De a tőkének ilyenkor kuss a neve.
Az Erste Bank „meghátrálása” az ominózus videó ügyében ennek a legalább részleges és kényszerű elismerése. A piaci logika lenyomta az ideológiai moralizálást. Egy kormányzat vagy egy párt esetében ez aljasság és gyávaság volna – egy cégtől a lehető legegészségesebb működés. Nem az az abnormális, hogy ezt a videót visszavonták – hanem az, hogy nyilvánosságra hozták.
Most már csak az kéne, hogy az állam végre valóban ellássa a maga feladatát, beleszóljon abba, amibe kötelessége volna, és hallgatna abban, amihez semmi köze. Egyszer talán idáig is eljutunk. De ez a mi melónk, ezt a küzdelmet nem vívja meg helyettünk az Erste, a Coca-Cola, Soros vagy Musk. Vagy ha igen, attól sok jót nem remélhetünk.
Borítókép: Erste Bank-videó | forrás: Erste Group
Bejelentkezés