Magyarországon – de nemcsak itt – hozzászoktunk az egyoldalú tájékozódáshoz, és rendszerint azt az álláspontot szajkózzuk, amelyiket a kedvenc lapunkban olvasunk, amelyik táborhoz szeretnénk tartozni. Így az ún. mainstream média által unalomig ismételgetett ukrajnai háborús elemzések rendre a „jó” (Ukrajna) és a „rossz” (Oroszország) konfliktusáról beszélnek, a „hős” (Zelenszkij) és az „ördög” (Putyin) szembenállásáról, valamint arról, hogy a hivatalos Európai Unió a „jó” oldalán áll, és ezt emberbaráti, igazságtételi okokból teszi.
Ez így elegendő szellemi elemózsia azok számára, akik sosem kívánnak bepillantani az események mögé, rápillantani azok kiváltó okaira, tekintettel lenni a történések árnyalataira, és ahogyan szerintük a nemzetközi gazdasági válságok, illetve a rossz időjárás is Orbán Viktor mesterkedésének a következménye, úgy az egész ukrajnai konfliktust is kizárólag az oroszok bűnös hajlamaiból következő katasztrófának tartják.
Mert így egyébként tényleg kényelmesebb. Nem kell utánaolvasni, gondolkodni, mivel minden tálalva van, sőt: előemésztve, már csak vissza kell böfögni. Jó érzés igazságosnak tűnni, és olyan álláspontot ismételni, amelyet az ismerőseink is osztanak. Hitelesít, megtámogatja a személyiséged, bulikon oldja a feszültséget.
A baj azonban ott van, hogy nem csak annak kell látszani, hanem annak is kellene lenni: ez a nehezebbik út, induljunk el most ezen.
Európa polgárainak tudniuk kellene az ukrajnai proxyháború megelőző történetét és kilátásait – de nem tudják.
Hála Jeffrey Sachs professzornak, a Columbia Egyetem tanárának, a neves közgazdásznak, az események rövidített kronológiája már elkezdett terjedni, és itt adnám közre – saját kommentárjaimmal és további kiegészítéseimmel – azon olvasóink számára, akik nem restek elemezni, utánajárni, vitázni és következtetéseket levonni.
***
1990. január 31. Genscher német külügyminiszter biztosítja Mihail Gorbacsov szovjet elnököt arról, hogy a NATO kizárja „területének kelet felé történő bővítését, vagyis, hogy közelebb kerüljön a szovjet határokhoz”.
1990. február 9. James Baker amerikai külügyminiszter egyetért Mihail Gorbacsovval abban, hogy „a NATO-bővítés elfogadhatatlan”.
1990. július 1. Az ukrán Rada (a parlament) elfogadja az Állami Szuverenitás Nyilatkozatát, amelyben „az Ukrán SZSZK ünnepélyesen kijelenti azon szándékát, hogy tartósan semleges állammá válik, amely nem vesz részt katonai tömbökben, és három atomfegyver-mentességi elvet tart be: nem fogad el, nem gyárt és nem vásárol nukleáris fegyvereket”.
1991. augusztus 24. Ukrajna kikiáltja függetlenségét az 1990-es Állami Szuverenitás Nyilatkozata alapján, amelyben benne foglaltatik a semlegességi kötelezettségvállalás.
1992 közepe. A Bush-adminisztráció vezetői titkos belső konszenzusra jutnak a NATO bővítéséről – ellentmondva a Szovjetunióval és az Orosz Föderációval tett korábbi kötelezettségvállalásuknak.
1997. július 8. A madridi NATO-csúcskonferencián Magyarországot, Lengyelországot és a Cseh Köztársaságot is meghívják a NATO-csatlakozási tárgyalások megkezdésére.
1997. szeptember–október. Zbigniew Brzezinski volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó részletes ütemtervet közöl a NATO-bővítésről, amely szerint Ukrajna előzetes csatlakozási tárgyalásai 2005–2010 között kezdődnének.
1999. március 24. – június 10. A NATO bombázza Szerbiát. Oroszország ezt „az ENSZ Alapokmányának kirívó megsértéseként” jellemzi.
2000. március. Leonyid Kucsma ukrán elnök kijelenti: „nincs napirenden Ukrajna NATO-csatlakozása, mivel ez a kérdés rendkívül komplex és sokoldalú”.
2002. június 13. Az USA egyoldalúan kilép a ballisztikus rakétavédelmi szerződésből.
2004. november–december. Ukrajnában megtörténik a „narancsos forradalom”, amelyet a Nyugat demokratikus forradalomként, az orosz kormány pedig nyugati támogatású hatalomátvételként jellemez.
2007. február 10. Vlagyimir Putyin a müncheni biztonsági konferencián kijelenti: „Úgy gondolom, nyilvánvaló, hogy a NATO-bővítés (…) komoly provokációt jelent, amely csökkenti a kölcsönös bizalom szintjét. Joggal kérdezhetjük: kinek szól ez a bővítés? És mi történt azokkal a biztosítékokkal, amelyeket nyugati partnereink adtak a Varsói Szerződés feloszlatása után?”
2008. február 1. William Burns, az USA oroszországi nagykövete bizalmas táviratot címez Condoleezza Rice nemzetbiztonsági főtanácsadónak „Nyet means nyet: Russia’s NATO Enlargement Redlines” címmel, kiemelve, hogy „Ukrajna és Grúzia NATO-törekvései nemcsak érzékeny pontra tapintanak Oroszországban, hanem komoly aggodalmat keltenek a regionális stabilitás következményei miatt”.
2008. február 18. Az USA elismeri Koszovó függetlenségét. Oroszország kijelenti, hogy Koszovó függetlensége megsérti „a Szerb Köztársaság szuverenitását, az ENSZ Alapokmányát, az 1244-es számú ENSZ BT-határozatot, a Helsinki Záróokmány elveit”.
2008. április 3. A NATO a bukaresti csúcstalálkozó után közzéteszi, hogy Ukrajna és Grúzia „a NATO tagjai lesznek”. Oroszország megjegyzése: „Grúzia és Ukrajna NATO-tagsága hatalmas stratégiai hiba lenne, amely a páneurópai biztonságra nézve rendkívül súlyos következményekkel járna”.
2008. augusztus 20. Az Egyesült Államok tudatja, hogy ballisztikus rakétavédelmi rendszereket telepít Lengyelországba, majd később Romániába is. Oroszország tiltakozik.
2008. augusztus. Oroszország megtámadja Grúziát és gyors katonai győzelmet arat – ezzel újra nagyhatalmi erőt demonstrál. A háború célja – ahogyan Ukrajna esetében is –, hogy ellehetetlenítse Grúzia NATO-csatlakozását.
2009–2010. Ukrajna geopolitikai sodródása dominál. Új START nukleáris leszerelési egyezményt kötnek (2010).
2010. Ukrajna ismételten Moszkva felé közeledik, Viktor Janukovics megnyeri az elnökválasztást. Megkötik a Harkivi Egyezményt, az orosz Fekete-tengeri Flotta szevasztopoli állomásozását 25 évvel meghosszabbítják, Ukrajna pedig cserébe gázárkedvezményt kap.
2011–2012. Az USA és Oroszország viszonya ismét romlik, egyidejűleg pedig mélyül az EU és Oroszország energia-összefonódása: megindul a Nord Stream.
2013. Ukrajna EU-társulási megállapodás aláírására készül, de az utolsó pillanatban – 2013. november 21-én – Janukovics elnök bejelenti, hogy nem írja alá.
2013. november végén kezdődnek az Euromajdan-tüntetések: a leállított EU-megállapodás bejelentése után sokan az utcára vonulnak tüntetni. Putyin orosz elnök létrehozza az Eurázsiai Gazdasági Uniót.
2014 január–február. Az Euromajdan-forradalom csúcspontja, a tüntetések radikalizálódnak (több mint 100 halott). Fegyveres orosz katonák elfoglalják a Krím-félszigetet.
2014. február 21. Ukrajna, Lengyelország, Franciaország és Németország kormányai megállapodást írnak alá Ukrajna politikai válságának rendezéséről. A szélsőjobbos Jobb Szektor Janukovics azonnali lemondását követeli, és elfoglalja a kijevi kormányépületeket. Janukovics Moszkvába menekül, az ukrán parlament pedig azonnal megfosztja elnöki hatalmától.
2014. február 22. Az USA késedelem nélkül elismeri az új ukrán kormányt.
2014. tavasz. Fegyveres konfliktus robban ki Ukrajna keleti részén, a Donbasz régióban. Először tömegtüntetések kezdődnek, majd felfegyverzett csoportok is megjelennek a térségben. Ezek közül több is az orosz titkosszolgálatokhoz köthető. Végül a helyi szeparatisták kikiáltják a „Donyecki Népköztársaságot” és „Luhanszki Népköztársaságot”. Ukrajna katonai műveletet indít a fegyveresek felszámolására, amely nyílt katonai jellegűvé válik.
2014. március 16. Oroszország népszavazást tart a Krím-félszigeten, amely a hivatalos közlés szerint nagy többséggel az orosz fennhatóság mellett dönt. Március 21-én az orosz parlament megszavazza Krím Oroszországhoz csatolását. (Oroszország a koszovói precedensre hivatkozik, az USA pedig illegitimnek minősíti a népszavazást.)
2014. március 18. Putyin orosz elnök puccsnak nevezi a kormányváltást: „Akik a legutóbbi ukrajnai események mögött álltak, más tervet követtek: egy újabb hatalomátvételre készültek; meg akarták ragadni a hatalmat, és semmitől sem riadtak vissza. Terrorhoz, gyilkossághoz és zavargásokhoz folyamodtak.”
2014. jún. 7. Petro Porosenko lesz Ukrajna elnöke. Porosenko kijelenti, hogy prioritásai közé tartozik Ukrajna európai integrációjának folytatása, a Krím-félsziget visszafoglalása, az ország területi integritásának visszaállítása és a korrupció elleni küzdelem. Megerősíti Ukrajna EU- és NATO-közeledését.
2015. február 12. Aláírják a Minszk II megállapodást. Angela Merkel német kancellár később elismeri, ennek célja az volt, hogy „időt vásároljon” Ukrajnának a hadsereg megerősítésére.
2015. szeptember. Az USA kiképzőmissziót indít Lvov környékén, Javorivban az ukrán hadsereg részére (az International Peacekeeping and Security Centre, IPSC).
2016. A harcok folytatódnak, ahogyan Ukrajna közeledése is a NATO-hoz. Oroszország integrálja Donbasz régiót a rubelzónába.
2017. Az első Trump-korszak kezdete. Az USA új stratégiája: szankciók Oroszország ellen az energia-, a bank- és a védelmi szektorban, és első ízben halálos fegyverek (Javelin páncéltörő rakéták) átadása.
2018. március. Szergej Szkripal orosz–brit kettős ügynököt megmérgezik Nagy-Britanniában, az angliai Salisburyben. Az ügy globális következményekkel jár: az USA, az EU és a NATO-országok tömeges diplomata-kiutasításokat hajtanak végre, jelentősen romlanak az orosz–nyugati viszonyok.
2018. november. Az orosz haditengerészet ukrán hadihajókat fog el, 24 tengerészt foglyul ejt. Putyin deklarálja, hogy az Azovi-tenger gyakorlatilag orosz ellenőrzés alá került.
2019. február 1. Az USA egyoldalúan kilép a Közepes Hatótávolságú Nukleáris Erők szerződéséből. Oroszország elítéli ezt a lépést.
2019. május 20. Miután Porosenkót leváltják, Volodimir Zelenszkij kerül hatalomra Ukrajnában. Zelenszkij hatalomra kerülését a hagyományos vezetéssel szembeni bizalmi válság tette lehetővé. A Zelenszkij-kampány „a nép szolgálata” narratívára és a korrupcióellenességre épül, valamint a béke megteremtését és a kormányzati hatékonyság növelését ígéri.
2021. június 14. Brüsszeli NATO-csúcs: „Megismételjük a 2008-as bukaresti csúcson hozott döntést, miszerint Ukrajna a Szövetség tagja lesz.”
2021. szeptember 1. A „Közös nyilatkozat az USA–Ukrajna stratégiai partnerségről” című dokumentum megszületése.
2021. december 17. Putyin beterjeszti a „Biztonsági garanciákról szóló szerződéstervezet az Amerikai Egyesült Államok és az Orosz Föderáció között” című dokumentumot, amely a NATO-bővítés és a rakéták korlátozásán nyugszik.
2022. január 26. Az USA válaszol Oroszországnak, és közli, az USA és a NATO nem tárgyal a NATO-bővítés kérdéséről. A NATO politikájára hivatkoznak: „Egy ország meghívásáról a Tanács konszenzussal dönt. Harmadik ország nem szólhat bele.” Vagyis az USA szerint Ukrajna NATO-tagsága nem tartozik Oroszországra.
2022. február 21. Az orosz Biztonsági Tanács ülésén Szergej Lavrov külügyminiszter ismerteti az amerikai elutasítást: „Január végén kaptuk meg a választ. Ennek értékelése azt mutatja, hogy nyugati kollégáink nem hajlandók foglalkozni fő javaslatainkkal, mindenekelőtt a NATO keleti bővítésének leállításával. Ezt az igényt az úgynevezett nyitott ajtók politikájára és az államok szabad szövetségválasztására hivatkozva utasították el. Sem az Egyesült Államok, sem a NATO nem ajánlott alternatívát. (…) Az Egyesült Államok mindent megtesz, hogy kikerülje a biztonság oszthatatlanságának elvét, amely számunkra alapvető. Kiemelik belőle azt az egyetlen elemet, amely számukra kedvező – a szövetségválasztás szabadságát – miközben figyelmen kívül hagyják a többit, beleértve azt a kulcsfontosságú feltételt, hogy senki – sem a szövetségválasztás során, sem azon kívül – nem növelheti saját biztonságát mások biztonságának rovására.”
2022. február 24. Oroszország megtámadja Ukrajnát. Putyin elnök beszédet intéz az orosz nemzethez: „Tény, hogy az elmúlt harminc évben türelmesen próbáltunk megállapodni a vezető NATO-országokkal az egyenlő és oszthatatlan európai biztonság elveiről. Javaslatainkra cinikus megtévesztés, hazugság vagy nyomásgyakorlás és zsarolás volt a válasz, miközben a NATO a tiltakozásaink ellenére folyamatosan bővítette katonai gépezetét, és – ahogy mondtam – egyre közelebb került határainkhoz.”
2022. március 16. Oroszország és Ukrajna bejelenti, hogy jelentős előrelépés történt a béketárgyalásokon. A megállapodás alapja: „tűzszünet és orosz kivonulás, ha Kijev semlegességet hirdet, és korlátozza fegyveres erőinek méretét.”
2022. március 28. Zelenszkij nyilvánosan kijelenti: „Biztonsági garanciák és semlegesség, államunk nem nukleáris státusza – erre készek vagyunk. Ez a legfontosabb pont (…), a háborút ezek miatt indították.”
2022. április 7. Lavrov orosz külügyminiszter azzal vádolja a Nyugatot, hogy megkísérli kisiklatni a béketárgyalásokat, továbbá azt állítja, hogy Ukrajna visszalépett a korábban elfogadott javaslatoktól.
2023. február 5. Naftáli Benet izraeli miniszterelnök kijelenti, hogy az USA akadályozta meg az orosz–ukrán békemegállapodást: „Tulajdonképpen igen. Blokkolták, és szerintem hibáztak.” A Nyugat úgy döntött, hogy „inkább szétzúzza Putyint, mint hogy tárgyaljon”.
2023. június 4. Ukrajna ellentámadást indít, amely nem ér el jelentős eredményeket.
2023. július 11. A vilniusi NATO-csúcs zárónyilatkozata: „Teljes mértékben támogatjuk Ukrajna jogát saját biztonsági berendezkedésének megválasztására. Ukrajna jövője a NATO-ban van. (…) Ukrajna egyre interoperábilisabbá és politikailag is integráltabbá vált a Szövetséggel, és jelentős reformokat hajtott végre.”
2023. július 13. Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter megismétli, hogy Ukrajna „kétségtelenül” csatlakozni fog a NATO-hoz.”
2023. július 13. Vlagyimir Putyin kijelenti: „Ukrajna NATO-tagsága – ahogy azt már sokszor elmondtuk – nyilvánvalóan fenyegetést jelent Oroszország biztonságára. Valójában Ukrajna NATO-csatlakozásának veszélye a különleges katonai művelet oka, pontosabban egyik oka volt. Biztos vagyok benne, hogy ez semmilyen módon nem növelné Ukrajna biztonságát. Általában véve a világot sokkal sebezhetőbbé tenné, és fokozná a nemzetközi feszültségeket. Nem látok ebben semmi jót. Álláspontunk közismert és régóta változatlan.”
2023–2025. A háború fokozatosan eszkalálódik és kiterjed: a harcok mellett a gazdaság, a civil élet, az energia- és pénzügyi rendszerek is a konfliktus részévé válnak. A Nyugat katonai és pénzügyi támogatása, szankciói és fegyverszállításai azt jelzik, hogy a világ hosszan tartó háborúra készül. Oroszország visszalépése az atomfegyver-ellenőrzési együttműködéstől pedig új és bizonytalan korszakot nyit a globális biztonságpolitikában.
2025. február 28. Donald Trump és Volodimir Zelenszkij találkozója a washingtoni Fehér Házban. A hírhedtté vált megbeszélés végén Trump gyakorlatilag kitessékelte Zelenszkijt az Ovális Irodából. A botrányt az okozta, hogy Zelenszkij nem volt hajlandó területi engedményeket tenni a béketerv részeként, illetve Trump az amerikai támogatások feletti ellenőrzést kért, amit Zelenszkij szintén elutasított.
2025. augusztus 15. Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozója az alaszkai Anchorage-ben. Trump békét sürget, és a kétoldalú orosz–amerikai kapcsolatok újraindítását kezdeményezi. Putyin orosz elnök Oroszország feltételeinek figyelembevételét és elismerését sürgeti.
2025. augusztus 18. Donald Trump újabb washingtoni találkozója Volodimir Zelenszkijjel, valamint az európai vezetőkkel. A felek nem értenek egyet az Ukrajnának nyújtandó katonai és politikai támogatással kapcsolatban. Trump a támogatásokat a saját béketervének elfogadásához köti, Zelenszkij viszont nem hajlandó területi engedényeket tenni. Trump sürgeti a „hajladók koalícióját”, hogy vegyék át az USA-tól Ukrajna támogatását.
2025. november. Kirobban az ukrán intézményes korrupciós válság, amely az energia- és fegyverkezési szektort is érinti. Zelenszkij elnök közvetlen környezetéből több minisztert és munkatársat helyeznek előzetes letartóztatásba, legközvetlenebb munkatársa, Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője lemond. Zelenszkij legközelebbi cégtársa, Timur Mindics Izraelbe menekül. A korrupciós válság még csak a kezdeténél tart, de máris többszázmillió dollárról szólnak a híradások. Az EU szinte alig kommentálja az eseményeket, miközben további 136 milliárd euró átutalását sürgeti Ukrajna részére.
Ursula von der Leyen alternatívaként azt szorgalmazza, hogy az EU – a tagállamok egyetértésével – közösen vegyen föl hitelt Ukrajna számára. Magyarország határozottan ellenzi a hitelfelvételt – ehhez csatlakozik Szlovákia, Belgium és részben Spanyolország, Portugália és Olaszország is.
2025.november és december. A NATO megelőző csapással fenyegeti Oroszországot (Giuseppe Cavo Dragone, a szövetség admirálisa nyilatkozik a Financial Times-nak, miszerint „A NATO fontolgatja, hogy agresszívabban reagáljon Oroszország kibertámadásaira, szabotázsakcióira és légtérsértéseire”), míg Putyin szerint Oroszországnak esze ágában sincs megtámadni Európát vagy a NATO-t, de amennyiben mégis háborúra kerül sor, az oroszoknak nagyon rövid időn belül már nem lesz kivel tárgyalniuk az EU-ból. Kijelenti, hogy „Oroszország nem tervezi sem az EU, sem a NATO megtámadását, de ha úgy adódik, hogy Oroszországot támadják meg, már most készen állunk országunk megvédésére”.
Az EU-ban tartott orosz vagyon lefoglalásának ötletére Putyin azt válaszolja, hogy ha ez megtörténik, Oroszország megteszi a megfelelő válaszlépéseket. Belgium miniszterelnöke, Bart De Wever megvétózza az Európai Uniónak azt az elképzelését, hogy az EU-ban tartott orosz állami vagyont Ukrajna számára foglalják le: a tervet egyszerűen lopásnak minősíti.
A nyugat-európai országok is orosz támadással riogatják a lakosságot, nem kis pánikot keltve ezzel., Nyugat-Európa mindeközben nem hajlik a békekötésre, fegyverkezésbe kezd, és több EU-tagországban napirendre kerül a kötelező sorkatonaság újbóli bevezetésének kérdése. Németország számos városában tömegtüntetések szerveződnek – főleg a fiatalok és az egyetemisták köréből – a sorkatonaság ellen.
A Trump-adminisztráció azonnali békekötést szorgalmaz és 28 pontos vitaindító dokumentumot alkot, amelyben többek közt területi engedményeket várna el Ukrajna részéről, továbbá azt, hogy ország kizárja a NATO-csatlakozás lehetőségét és minimalizálja a jövőbeni ukrán hadsereg létszámát. A tervezet cserébe az Egyesült Államok által szavatolt biztonsági garanciákat kínál Ukrajna számára. Ukrajna és az EU-s partnerei elutasítják a javaslatot, átdolgozzák azt, és az ő változatukban ismét előkerül a területi engedmények nélküli megoldás és Ukrajna NATO-csatlakozásának lehetősége.
Ukrajna többször bombázza a Barátság kőolajvezetéket, ezzel veszélybe sodorja Magyarország, Szlovákia és Csehország energiaellátását, miközben a felhasznált elektromos áram jelentős részét Magyarországon keresztül kapja (köztudott, hogy az is oroszországi eredetű). Az EU szankcionálná azon államokat, amelyek Oroszországból vásárolják a földgázt, ám ugyanakkor a szankciókat sürgető tagállamok a szankciók alapját képező orosz földgáz többszörösét vásárolják – áttételesen, például Indián keresztül. Árulkodó, hogy az Az EU és NATO szó nélkül hagyják három NATO- és EU-tagország energiaellátásának veszélyeztetését a nem tagország Ukrajna részéről.
Újabb EU-s botrány robban ki: a belga hatóságok őrizetbe vesznek három személyt, többek közt Federica Mogherinit, az EU volt külügyi főképviselőjét. A rendőrségnek és az Európai Ügyészségnek „erős a gyanúja”, hogy a College of Europe nevű intézménynél visszaéltek az uniós közpénzzel.
Ami a korrupciós ügyeket illeti: azok Ukrajnában mostanra már Zelenszkij legközelebbi munkatársait, az Európai Unióban pedig Ursula von der Leyen közvetlen munkatársait és környezetét érintik.
Az USA bejelenti, hogy megszüneti Ukrajna közvetlen támogatását. Trump elnök csak akkor hajlandó fogadni Zelenszkijt a Fehér Házban, miután az aláírta a békeszerződést.
Az Európai Unió 120 millió euróra bünteti az X-et (a korábbi Twittert) az EU kommunikációs irányelveinek megsértése miatt. Az amerikai válasz határozott: az USA szerint az EU a saját cenzúráját akarja átvinni az X-en is, ezzel gátolja a szólás-, és véleménynyilvánítás szabadságát.
***
Ami a folytatást illeti, a többit az olvasóra bízom, dőljön hátra, helyezze magát kényelembe és nyugodtan, a helyzetet hideg fejjel elemezve alakítsa ki saját véleményét.
A végjáték megkezdődött.
Egy dolog bizonyossággal állítható: a béke, sőt a világbéke sorsa végső soron Trump, Putyin és Hszi Csin-ping elnökök kezében van. Az EU jelenlegi vezetése, annak nagyhatalmai és Zelenszkij ukrán elnök már nem tölthetnek be érdemi szerepet a békekötésben, mert eszközeik és mozgásterük rendkívül korlátozott. A fronton Ukrajna minden egyes nappal egyre nehezebb helyzetbe kerül. A késedelem nélküli békekötésre nagyobb szükség van, mint valaha.
Borítókép: Donald Trump és Volodimir Zelenszkij a Fehér Ház bejáratánál 2025. október 17-én / fotó: Bryan Dozier / NurPhoto / NurPhoto via AFP
*a cikket a megjelenés után egy rövid pontosítás erejéig szerkesztettük
Bejelentkezés