„Én is választópolgár vagyok, nem kéne hazudnia nekem és kinyalnia a seggemet!?”
Hazánkban még a rendszerváltásra vártunk-vágytunk, amikor mindössze hat esztendővel a születésem után, 1989-ben Peter Venkman parapszichológus (Bill Murray – Szellemirtók 2.) már megfogalmazta a nyugati demokrácia legfontosabb politikai igényét. Azóta persze én is felnőttem, tudatos választópolgár vált belőlem, rendszerváltás is történt (több is), így én is joggal várom el ezt a fajta polgári liberális kényeztetést.
Főleg úgy, hogy 2025-re a sajtó maradékának erre meg is van az eszköze: a mesterséges intelligencia (persze-persze, ahogy mondani szokás, szigorúan humán felügyelet mellett!!!).
Legutóbbi igazságkeresésünk során egy AI-kutató közreműködésével bemutattunk egy kísérletet az ÖT.hu-n, amiből kiderült, hogy (még) a ChatGPT-nek (is) van önálló politikai értékrendje, így most azt mutatjuk be három aktuális hazai és nemzetközi médiaesemény kapcsán, hogyan hajlítható tovább a választópolgár szája íze szerint az igazság.
De először hunyja le a szemét, miután elolvasta ezt kérdést, és válaszoljon arra őszintén: vajon miért érzem magam kényelmetlenebbül, ha egy gép hazudik nekem?
Képmutatásnak tűnik, hogy az emberi silányságot elnéztük évtizedekig, ám most felháborodunk, mert Szoboszlai Dominik végtelenül optimista üzenetével élve: ezt lehet jobban is művelni. Élek a gyanúperrel, a mesterséges intelligencia (pontosabban a nyelvi modellek, nagy különbség!!!) csupán felgyorsította, nem feltalálta a hanyatlást.
A középszerűség bukását a robotok hozzák el?!
A ChatGPT első nyilvános verzióját az OpenAI 2022. november 30-án tette elérhetővé. Tehát szinte napra pontosan három éve vált a nagyközönség számára ingyenesen hozzáférhetővé a modell, és ezzel indult el a széles körű őrület és médiafigyelem is.
Alig fél évvel később, 2023. március 2-án az Axel Springer vezetőjeként Mathias Döpfner már arra figyelmeztette a szerkesztőségét, hogy a ChatGPT képes helyettesíteni az újságírót, de csak akkor, ha az újságíró munkája középszerű. Több mint két és fél évvel ezelőtt a világ egyik legnagyobb kiadója két lehetőséget látott: a mesterséges intelligencia vagy jobbá teszi a független újságírást, vagy egyszerűen helyettesítheti azt. Mathias Döpfner azt jósolta, hogy az újságírókat valóban fenyegeti a veszély, hogy az olyan MI-rendszerek, mint a ChatGPT, a helyükbe lépnek. Ez szerinte egyszerre jelent lehetőséget és kihívást:
- egyrészt az MI segítheti a hatékonyság növelését bizonyos feladatok – mint a tényellenőrzés, a szöveggondozás vagy az interjúk leiratozása – automatizálásával;
- másrészt kiválthatja az emberi munkaerőt, ha képes bizonyos feladatokat jobban elvégezni, mint az emberek.
S persze nem lenne kiadó, ha ne tette volna hozzá, hogy az MI jelentősen befolyásolhatja egy hírszervezet terjesztési és bevételi oldalát is.
A magyar darálóba beletörött a svájciak bicskája
Hogy mekkora veszélyben vannak a középszerű újságírók és a kiadói bevételek, az legutóbb a magyar médiapiac eddigi talán legnagyobb szabadpiaci manővere kapcsán is felmerült. Az Indamedia csoport október végén vásárolta fel a Ringier Hungary Kft.-t és vele együtt kiadványait, aminek eredményeként többek között egy portfólióba került az Index, az Economx, illetve a Blikk, a Glamour és a Kiskegyed.
Starcz Ákos, a cégcsoport igazgatósági tagja az akvizicó kapcsán a MediaFuture-nek nyilatkozva elég plasztikus példával élt: „az ingyenes tartalomszolgáltatás modellje, amiben működünk, több nehézséggel is küzd. Az AI-korszak verte bele a szöget a koporsóba, ezért muszáj előre menekülnünk.” Rónai Egon ATV-s műsorában pedig arról beszélt, hogy szerinte két lehetősége van egy online kiadónak: befelé megy, vagy kifelé. A Ringier az utóbbit választotta, és a számára fontosabb piacokra kezdett el koncentrálni, az Indamedia viszont az előbbit, tehát önmaga fejlesztését, miután ennek a piacnak eddig is az egyik legnagyobb szereplője volt – magyarázta.
A folyamatosan és jelentősen csökkenő olvasottsági adatok, a zero-click jelenség (amikor az olvasók a keresés során már nem kattintanak a forráscikkekre), valamint a nehezen összeegyeztethető fogyasztói-generációs különbségek térnyerése nemcsak Magyarországra jellemzőek. Ahogy eltűntek a print napilapok, úgy szorulnak szépen vissza az online sajtótermékek is (csak egy gyors kitekintő: a legenda szerint Quentin Tarantino azért lett zseni, mert egy videótékában dolgozott, és magába szívta az ott felgyülemlett tudást – ma már nincsenek videótékák és Tarantinók sem...). Jellemző, hogy a Whitereport adatai szerint 2010-ben még 57 külföldi tulajdonú vállalat szerepelt a 100 legnagyobb magyarországi médiacég között, azóta azonban a hazai piac fokozatosan veszített vonzerejéből a nemzetközi befektetők szemében. A Marquard Hungary 2025 októberében bejelentett magyar tulajdonba kerülésével, valamint a svájci Ringier kivonulásával mára mindössze 17 külföldi hátterű médiacég maradt a TOP100-as listán. Ez 15 év alatt közel kétharmados visszaesést jelent.
A Whitereport for Directors 2025 jelentés kiemeli, hogy a Ringier–Indamedia tranzakció több stratégiai szempontot vet fel: „a tulajdonosi háttér a médiacégek tőkeerejét, technológiai felkészültségét, adatvagyon-kezelését, valamint a növekedési potenciálját is meghatározza. Minél globálisabb egy vállalat, annál inkább adat- és technológiaorientált, ami a növekedési ütemre is hatással van.”
A szerkesztőségi forradalmak: így veszik át az uralmat a gépek
A hazai médiapiaci szakértők szerint az Indamedia és a Ringier közötti tranzakcióra adott válasz nem csupán az óriásira duzzadt vállalat jövőjét, hanem a teljes magyar médiapiac alakulását is befolyásolja majd. Persze, ezt még nyugaton sem oldották meg.
Az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) gyűjtése szerint a médiapiac szerkezete ezekben a pillanatokban is átalakuláson megy át. Néhány példa 2024-ből és 2025-ből:
- A Svéd Rádió (SR) olyan audio-fókuszú szöveggenerátort fejlesztett, amely hanganyagokból generál címet, bullet-point összefoglalót.
- A német Bayerischer Rundfunk (BR) szolgáltatása személyre szabott hanghíreket állít elő. A felhasználó megadja régióját és a hallgatni kívánt idősávot; a rendszer metadata alapján kiválasztja a megfelelő rádiós tartalmat, és AI segítségével hangkivonatot készít.
- A szintén svéd Aftonbladet 2024-ben indította Key points és Val-kompis (Election Buddy) funkcióit. A Val-kompis egy generatív chatbot, amely a választási tudástárból válaszolja meg az olvasók kérdéseit (az amerikai elnökválasztás idején több mint 600 ezer kérdésre felelt), és ami nagyon fontos a kiadók szempontjából, a felhasználók negyede 36 év alatti volt.
- A dán JP/Politikens Hus-nál 2024-ben vezették be MAGNA rendszert, amely a helyesírási hibák javításától a vázlatkészítésig támogatja a szerkesztőket, és képes alkalmazkodni a különböző kiadványok stílusához, persze – legalábbis papíron – itt is mindvégig megmarad a humán felügyelet.
- Szintén még tavaly fejlesztett ki a finn Helsingin Sanomat egy olyan MI-asszisztenst, ami nemcsak a fordításban és kutatásban segít, de a cikkek nyelvi felülvizsgálatát is elvégzi. A szerkesztők a Reutersnek azt bizonygatták, hogy az eszköz megszünteti a rutinmunkát, de persze ez a rendszer is emberi döntésekre épül.
- Az amerikai The Washington Post pedig olyan MI-alapú dinamikus paywallt fejlesztett, amely megerősített tanulással (reinforcement learning) határozza meg, mikor jelenjen meg fizetőfal.
A Reuters Institute 2025-ös nemzetközi jelentése szerint a kiadók 87 százaléka úgy véli, hogy a generatív mesterséges intelligencia „teljesen vagy részben átalakítja” a szerkesztőségi működést. A generatív MI-re vonatkozó konkrét kiadói tervek 2025-re jól mutatják az alkalmazási spektrum bővülését:
- 75 százalék automatizált felolvasással hangosítaná a cikkeket,
- 70 százalék MI-alapú bullet-point összefoglalót készítene a tartalmak elé,
- 65 százalék többnyelvű fordítási projektet indítana,
- 56 százalék MI-vezérelt keresőmotorokat vagy kérdezz-felelek modulokat vezetne be,
- 36 százalék a szövegek videós átdolgozását tervezi.
A Ring Publishing 2023–2025 közötti összefoglalója szerint a mesterséges intelligencia alkalmazása 2023-ban még elsősorban háttérmunkákra korlátozódott, 2024-ben azonban a szerkesztőségi hatékonyság növelésének kulcseszközévé vált, 2025-re pedig már a kiadók 60 százaléka stratégiai jelentőségűnek tartja a rutinfeladatok automatizálását.
AI-posvány: a lustaság új mértékegysége
Az érem másik oldala, hogy miközben igyekszik az összes szerkesztőség kiegyezni az MI-fejlesztő óriásokkal (Google, Meta, Open AI stb.), a The Guardian nemrég arról írt, hogy az MI-alapú keresőfunkciók (például a Google AI Overviews) drasztikusan csökkentik a külső forgalmat. Az első helyen szereplő találat forgalma 79 százalékkal is visszaeshet a zero-click miatt.
A kiadók attól tartanak, hogy ha az olvasók nem kattintanak a forráscikkekre, az fenyegeti a hirdetési és előfizetési bevételeket. Másrészt a licencmegállapodások lehetőséget kínálnak ugyan a bevétel-diverzifikációra, de így megvan a veszélye annak, hogy a kiadók ezzel kockáztatják a tartalom feletti ellenőrzésüket. Az AP például az elmúlt években elveszítette több nagy újság-előfizetőjét, ezért az MI-bevételekre támaszkodik; a Cornell Tech Policy Institute szakértője szerint azonban a hírügynökségek „a nyersanyag beszállítóivá válnak”, ha túlzottan függnek a techóriásoktól. Olaszországban márciusban jelent meg ez a Google-funkció, novemberben már forgalomgyilkosnak titulálták, és az olasz lapkiadók szövetsége hivatalos panaszt is benyújtott a távközlési felügyelethez.
Persze az is igaz, hogy teljesen felesleges ennyire kiemelni a humán felügyeletet, a Public Opinion Research 2025 jelentése szerint mindössze az olvasók 33 százaléka hiszi el, hogy az újságírók minden esetben ellenőrzik az MI-által generált tartalmat. Gyakorlatilag az egész világ nevetett Pakisztán legnagyobb és legrégebbi napilapján, ahol a nyomtatott (!) verzióban benne maradt a nyelvi modell elégedett visszakérdezése: „Ha szeretnéd, készíthetek egy még frappánsabb, címlapstílusú változatot is ütős egysoros statisztikákkal és egy merész, infografikára kész elrendezéssel, ami maximális olvasói hatást kelt. Szeretnéd, hogy ezt tegyem következőnek?”
A szakirodalom már nevet is adott a középszerű, lusta tartalomnak: AI slop (AI-posvány). Az elgondolás szerint a nyelvi modellek nem újfajta szemetet gyártanak, csak nagyító alá helyezik azt a lustaságot és kapzsiságot, ami már az MI előtt is jelen volt a kattintásvadász újságírásban. Másrészt, azzal párhuzamosan, hogy az MI-tartalom az elkövetkező években leuralja az internetet, szembe kell néznünk azzal is, hogy az információs ökoszisztémánk mindig is a figyelem felkeltésére volt hangolva, nem a megvilágosodásra. A korábbi szenzációhajhász újságírás magánéleti botrányokkal, krimiszálakkal vagy összeesküvés-elméletekkel kötötte le az olvasót, a mesterséges posvány pedig ugyanígy algoritmusok által optimalizált, felszínes fluff-tartalmakat tol az arcunkba, amelyek fenntartják a görgetést. Valójában mindkét jelenség ugyanazt az emberi igényt használja ki: a drámára, az azonnali izgalomra és megerősítő torzításra (confirmation bias) való igényünket.
A nagy BBC-blöff: még mindig az ember a legnagyobb hazug
S ha már fluff content. A „10 dolog, amit nem tudtál a...” kezdetű, a BBC-ről szóló cikkben korábban biztos nem szerepelt volna a fake news gyártás. Éreztem némi elégtételt, amikor a „DeepVerify” ráégett a BBC 2025. novemberi összeomlására. A brit közszolgálati óriás épp azzal a technológiai arzenállal bukott meg, amit a dezinformáció elleni csodafegyvernek szánt.
A botrányt a Panorama című műsor robbantotta ki, ahol a szerkesztők – a méregdrága BBC Verify egység szeme láttára – úgy manipulálták Donald Trump 2021-es beszédét, hogy abból kivágták a békés tiltakozásra buzdító részeket, így az újraválasztott elnök szavai nyílt uszításnak tűnhettek. A hamisításba belebukott a vezérigazgató, Tim Davie, valamint a hírekért felelős Deborah Turness is, bizonyítva, hiába a technológiai fejlődés, az emberi döntéshozók politikai elfogultsága felülírja a tényeket.
Persze Donald Trump megvédi magát, és szerintem egy átlag texasit a legkevésbé sem érdekel a BBC. Az viszont Európa és a nyugati civilizációnk számára is komoly fenyegetés, hogy a Michael Prescott ex-tanácsadó által kiszivárogtatott belső jelentés rendszerszintű torzítást tárt fel a csatorna izraeli tudósításaiban is. A dokumentum szerint a BBC Arabic szerkesztői tudatosan minimalizálták az izraeli áldozatok szenvedését, és a konfliktust egyoldalúan, Izraelt kizárólag agresszorként beállítva tálalták, miközben a Verify egység ezt a nyilvánvaló aránytalanságot „nem vette észre”.
A BBC évszázados, pártatlan „igazsághitelesítő” nimbusza végül is csak azt bizonyította 2025-ben, hogy még mindig az ember hazudik nekünk.
Borítókép: A Washington Post épülete New Yorkban 2019-ben / fotó: Eric BARADAT / AFP
Bejelentkezés