Politikai korrektség (píszí), multikulturalizmus, metoo, woke, gender, LMBTQ – ezeket a kifejezéseket Magyarországon fajlagosan, a lakosság számát tekintve valószínűleg már többet használják, mint eme fogalmak szülőföldjén. Ami ugyanúgy abszurd, mint az, hogy jó eséllyel kis hazánkban van a legtöbb, egy négyzetkilométerre jutó, a migráció veszélyeit (csak és kizárólag annak negatív oldalát) taglaló óriásplakát, illetve egy napra eső online és tévés hirdetés. Felülmúlva jó néhány olyan államot, ahol sokszoros a bevándorlók száma, illetve jóval több a velük kapcsolatos probléma vagy incidens. Másrészt itthon az említett fogalmakat jóval többször említik azok ellenzői, mint a híveik. Ez jól tükrözi, mekkora politikai befolyása is van ma ténylegesen az utóbbiaknak. A töredéke annak, amekkorára a NER-propaganda felnagyítja.

Ez persze logikus: Orbán Viktor pontosan tudja, hogy virtuális triggerháború mindig kifizetődőbb az igazinál. S úgy a jó, ha az ellenség a híveim fejében sokkal erősebb és félelmetesebb, mint a valóságban. Szerintem találó Zolnay János szociológus (akivel, lásd alább, píszíügyben anno kemény vitát folytattam) 2005-ös megállapítása, hogy "korábban jelent meg Magyarországon a piszí ironikus kritikája, mint maga a piszi és ezzel erőteljes negatív fölhangot kapott." Azt, hogy mi is a píszí vagy a woke, idehaza jelenleg elsöprő arányban a Fidesz-hatalomgyár mondja meg. Ez a világnézeti karaktergyilkosság alapszabálya: tépd ki az ellenség markából a hatásos öndefiníció lehetőségét, s onnantól te mondod meg, ki is ő. Na, és mi a píszí (és ideológiai hajtásai) a NER szerint?

Ha definiálunk, akkor csak tiszta forrásból. A Pesti Srácok 2018-as cikke a legautentikusabb helyről veszi a meghatározást: a KDNP honlapjáról. Eszerint a politikai korrektség "a tartós hatalom biztosításának az eszköze", melynek célja "egy nemzeti öntudatától megfosztott, hiányos műveltséggel rendelkező, nyelvében korlátozott, történelmétől, és kultúrájától elidegenített, egymástól elszigetelt, saját véleménnyel nem rendelkező embercsoport kialakítása", s ez a dolog "a neoliberalizmus kultúrpropagandájaként terjed világszerte". Ha rákattintunk az eredeti KDNP-s tanulmányra, onnan azt is megtudjuk: a politikai korrektség, "mint maga a marxizmus is, embertelen.", sőt: "mint ideológia, meghatározása szerint zsarnokságba torkollik". Így aztán nagy baj van: "a zsarnokság már nem a spájzban van, hanem egy nemzet süllyed el", mivel hogy "a magyar nemzet háromszor került szembe a marxizmussal, először Kun Béla idejében, majd a Rákosi korszakban, és jelenleg a kulturális marxizmus formájában."

Félelmetes, de tényleg. Vajon hogy éltem túl? Csak most döbbenek rá, milyen veszélyben forgott az életem. Nem most, hanem 2005-ben, az elmúlt nyolc évben, az MSZP-SZDSZ-kormány idején. Amikor Seres Lászlóval (az ÉS szerkesztőjével, majd a Hírszerző főszerkesztőjével) a CEU-n beszéltünk a témáról, finoman szólva is píszíkritikus nézeteket kifejtve. Ugyancsak 2005-ben az ELTE-n a párizsi zavargásokról rendezett vitán György Péterrel, Tamás Gáspár Miklóssal és a később DK-s színekben polgármester Niedermüller Péterrel csaptunk össze én meg Tóta W. Árpád. György Péter előtte már az ÉS-ben is megírta, mit gondol rólunk. Hogy szerinte Tóta W. "Pim Fortuyn emlékének szentelt írásával csupán a HVG online-ban közölt Papp László Tamás-esszé szellemi nyomora vetélkedik." Mindezt én azzal érdemeltem ki, hogy a bevándorlással (és a párizsi zavargásokkal) kapcsolatban bátorkodtam leírni: ahogy a nemzetállamok az unióhoz való csatlakozással feladják nemzeti szuverenitásuk egy darabját, úgy az euroatlanti kultúrkörökbe illeszkedni akaró újonnan jötteknek is fel kell adniuk kulturális örökségük bizonyos, a demokráciák világával összeegyeztethetetlen részét.

Az ezt követő években írtam jó pár píszikritikus cikket, mígnem 2010 februárjában azt is taglaltam újfent, miért gáz a píszí? Akkor újra összecsaptunk egy ELTE-vitán én meg Tóta W, ahol ezúttal Nádori Péter, az Origo akkori szerkesztője, Setét Jenő, a Roma Polgárjogi Alapítvány szakmai igazgatója és Zolnay János szociológus voltak a vitapartnereink. 15-20 évvel később, újraolvasva a témában írott cikkeimet, jó néhány dolgot akkori önmagamtól eltérően látok, itt-ott másképp fogalmaznék, ebben-abban pedig ma inkább az akkori vitapartnereimmel értek egyet. De most nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a korabeli liberális értelmiségen, médián, egyetemi világon belül szó sem volt arról, hogy a píszível, a multikulturalizmussal szemben élesen bíráló hangok ne jelenhetnének meg. A fentebbi píszí-, és multikulti-szkeptikus vélekedések olyan helyeken kaptak teret, mint a CEU, az ELTE, az Index, a HVG, az Élet és Irodalom és a Hírszerző. Soha fel nem merült, hogy mivel én ilyet írtam, ezért a továbbiakban ne jelenhetnék meg ott.

Mi is a píszíkritika egyik leghangsúlyosabb érve? Hogy a politikai korrektség csorbítja a szólásszabadságot, a művészi önkifejezést. Ezt hallom ma is a NER-médiából. Hogy nekik elegük van a cenzúrából, a vélemény-, és ízlésterrorból, meg hogy bizonyos tabutémákról nem lehet beszélni. Szép dolog az eszmék szabadpiaca. Csak picit azért bezavar a képbe, hogy ugyanezek az embereket nem igazán zavarja a fóliázgatás. Hogy a Facebooknál tényellenőrzés, illetve közösségi alapelvek betartatása néven futó dolog nem volt teljesen rendben, azt magam is tanúsíthatom. Ugyanis 2021-ben a neonácikat leleplező, a rendezvényüket elítélő állásfoglalást közlő, a szélsőjobbos koncerten készült, horogkeresztes zászlót megörökítő fotót is tartalmazó riportom, illetve annak megosztása miatt engem korlátozott a Facebook. Meg teljesen egyetértek Liszkay Gáborral, hogy az eljárás, mikor átveszünk egy honlapot, és a nekünk nem szimpatikus tartalmakat elérhetetlenné tesszük, az "digitális könyvégetés"

De akkor hogyan értsük az új magyarországi USA-nagykövetet, aki eltüntette elődje, David Pressman összes nyilatkozatát a követség honlapjáról, azzal indokolva, hogy "iránymutatást vezetett be a honlapja egyes tartalmainak archiválására, hogy a nyilvános kommunikáció teljes mértékben tükrözze a jelenlegi Trump-adminisztráció politikáját." Arra hivatkozva: ezek "mérgező" beszédek. Ez nem maga a cancel culture? You know: Make Orwell Fiction Again! Ha a szabad beszéd a legfontosabb, és a CEU-n elhangozhattak píszíkritikus nézetek, akkor az MCC-re is meghívást kapnának a píszi, a multikulti vagy a woke támogatói? A Pesti Srácokon, a Magyar Nemzeten vagy a Mandineren folyhatna olyan nyílt vita, mint annakidején a liberális orgánumokban? Vagy egy állami egyetemre ma is beengednének engem ilyen vagy hasonló témában?

Mert korábban, 2010-es években, a NER első évtizedében még beengedtek. S nem is a "liberális" ELTE-re, hanem a Nyíregyházi Egyetemre, illetve a Jósa András Múzeumba. Ahol 2017 októberében társszervezőként én nyitottam meg, és szekcióvezetőként moderáltam egy olyan konferenciát , amelynek egyik témája a 150 éves mozgalom „amely a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek jogaiért harcol”, illetve hogy miként hathat az LMBTQ emberek identitására közösségük múltjának megismerése?” Bármily hihetetlennek tűnik, akkor a Mediaworks-érdekeltség megyei hírportál simán beszámolt róla, engem is idézve, anélkül, hogy melegpropagandát emlegett volna. 2018 novemberében ugyanitt egy drogtémájú konferenciának voltam szervezője és előadója, ahol minden gond nélkül lehetett a kormányzati drogpolitikát kritizálni. (Az előadók listája is magáért beszél.) Aztán a 2010-es évek végére egyszer csak ez a viszonylagos szabadság megszűnt. Nem mondta ki nyíltan senki, hogy le vagyok tiltva. Egyszerűen valahogy már nem voltak vevők, az általam javasolt témákra, előadókra. Amikor pedig másik vidéki egyetemen egy oktató javasolt vendégelőadónak, az intézmény lelkesedése addig tartott, amíg meghallották a nevemet.

Félreértés ne essék: nem azt akarom, hogy engem hívjanak meg újra az egyetemekre, ilyen eltúlzott igényeim már rég nincsenek. Beérném azzal is, ha a NER-holdudvari értelmiség olyan késhegyre menő vitákat folytatna, mint anno mi, píszíkritikus és píszípárti liberális újságírók. Csak a játék kedvéért: ha egy konzervatív publicista (világnézetét nem feladva) arra a következtetésre jutna, hogy a woke követőinek netán ebben vagy abban igazuk van, vajon ezt leírhatná a Magyar Nemzetben? És ha igen, akkor nem jutna arra a sorsra, mint Trombitás Kristóf cikke a meleg párok örökbefogadásáról a Pesti Srácokon?  De menjünk is át a píszí és a woke szülőföldjére, mert idehaza nem fogjuk megérteni, mi is ez valójában. Az egyik közkeletű diagnózis, hogy a demokraták a woke miatt is bukták el a választást. Mivel egyebek közt Kamala Harrisnak "a nőjogi és a kisebbségek helyzetével kapcsolatos problémafelvetései is süket fülekre találtak a választók körében"

A következtetéssel egyet lehet érteni. A demokratáknál utólag valószínűleg akadtak, akik megbánták, hogy ennyire támogatták ezeket a mozgalmakat. Ahogy nyilván a szintén demokrata párti Lyndon B. Johnsonnak is lett gondja abból, hogy létrehozta a Polgári Rendzavarásokat Vizsgáló Elnöki Bizottságot. Ugyanis annak 1968 márciusában közzétett jelentése "a fehérek körében élő fajgyűlöletet tette felelőssé a városainkban uralkodó, robbanásig feszült viszonyokért, melyek az elmúlt évek nyári zavargásait kiváltották." Johnson azonban "védelmet keresett annak a bizottságnak következtetései ellen, melyet maga hozott létre és bízott meg az igazság kiderítését nemes feladatával [...] tagadta magát a jelentés alaptételét […] a fehérek körében élő fajgyűlölet vádját." (John Hersey: Incidens az Algiers Motelben. Európa Könyvkiadó, 1971. 45-46. o.) Most nem arról van szó, kinek van igaza: a jelentés íróinak vagy az azt bírálóknak. Mint korábbi píszíkritikus, magam is leegyszerűsítő torzításnak gondolom, ha etnikai konfliktusok egyetlen (vagy szinte kizárólagos) okának a többségi rasszizmust gondoljuk.

De nem ez a kérdés. Hanem az, hogy a woke-ellenes NER-csatornák minimum félrevezetik a fogyasztóikat, amikor azt állítják: ez a mozgalom pusztán a demokrata párti kormányok, a neoliberális, balos oligarchák fizetett ügynökei, akaratuk végrehajtói. S mivel bőven lehet találni olyan embereket, akik pénzt kaptak a Biden-kormánytól, Sorostól, erre a számukra tetszetős elméletre látszólag bizonyíték is van. Pedig ez ugyanolyan primitív faék-logika, mint a NER-t lediktatúrázni. Orbán legitimációja szempontjából persze érthető a dolog: megalkotott egy rendszert, amelyet állami forrásoktól egzisztenciálisan függő, annak kiszolgáltatott emberek tömegei működtetnek. S ahogy lentről felfelé haladunk, a függés nem csökken, hanem meredeken nő. Mindezt azzal (ön)igazolja, hogy ez a világon mindenütt így van, ellenség és barát egyaránt így csinálja.

Pedig nem. A legjobb barát, Donald sem. Elég egymás mellé rakni az Orbán-, és a Trump-adminisztráció ikonikus topmilliárdosát. Elon Muskról sok negatívumot lehetne mondani (én is tudnék kapásból párat), de a meggazdagodásának finoman szólva is azért jóval több köze volt tehetséghez, kreativitáshoz, szabadpiaci produktumhoz, mint Mészáros Lőrincnek. Úgy vélem, (s 2018-ban meg is írtam) hogy Orbán nem is viselne el a belső körében egy saját jogán milliárdossá vált embert. Hogyan is, ha egy idő után még Simicska Lajos se tudott vele egyenrangúként megmaradni mellette? De ha Elon Muskból (rokon-, vagy ellenszenvtől függetlenül) kinézzük az autonóm személyiséget, akkor talán azt is fogadjuk el, hogy woke követői között szintén vannak saját jogon is boldoguló, okos, szuverén emberek, akiknek (horribile dictu) még tán igazuk is lehet néha. Tudom, hogy nálunk a NER (és az ellenzéke) is egyre inkább úgy működik (s egymásról, sőt a világról is ezt gondolja), hogy az egész univerzumot kormányok, titkosszolgálatok, nagyvállalatok által bábként mozgatott ügynökök játszmája határozza meg.

De ahogy 1968-ban, úgy később is voltak olyanok, akik akkor is a saját véleményüket mondták, ha a politika nevezte ki és fizette őket. Vannak olyan woke-aktivisták, akiknek nem a politikai hatalom megszerzése a cél, és az sem érdekli őket, ha az általuk mondottak kellemetlenek az őket támogató politikusnak. De még az sem, hogy ezzel "az ellenségnek segítenek." Ahogy a 2020-as választás után is voltak olyan olyan republikánusok, (köztük a saját igazságügy-minisztere) akik mertek ellentmondani a választási csalási konteókat hangoztató Trumpnak. Muskból pedig simán kinézek egy G-napot. Na, de vissza a píszíhez. Amellyel szemben kritikus voltam, de bizonyos dolgok soha nem zavartak. Másokat annál inkább. Jóval a NER előtt hallottam értelmiségi férfiaktól: micsoda dolog az, hogy az USA-ban az egyetemi oktatók már csak nyitott ajtónál mernek vizsgáztatni. Eleinte nem igazán értettem, mi a gond ezzel. Egyetemistaként én is vizsgáztam már nyitott ajtónál, sőt: úgy is, hogy több, velem együtt tételt húzó, a szóbeli vizsgára készülő hallgatótársam is ott volt a szobában. Próbáltam magyarázni, hogy az egyetemi vizsga (hasonlóképp a bírósági tárgyaláshoz vagy a doktori védéshez) pont azért nyilvános, mert ez a garancia, hogy nem történik ott, ami nem helyénvaló. Ha egy professzor nem zaklatja szexuálisan, és nem sértegeti testalkatuk vagy bőrszínük miatt a diákjait, akkor miért baj, ha nyitva az ajtó? – kérdeztem tőlük.

A tekintetüket látva megértettem, mert ez mindnyájunkban benne van. Értették ők, hogy ezzel semmi gond, de mégis ott tükröződött a szemükben a berzenkedés, a státuszunkat fenyegetőnek gondolt újtól való irracionális félelem. A NER fenntarthatóságának egyik oka, hogy nemcsak hatalomgyár, de triggergenerátor is. Ellenfeleinek frusztrációját, szorongásait, bizonytalanságát is remekül kiaknázza. Tudja, hol kell megnyomni rajtuk azt a pontot, amitől (ahelyett, hogy megérteni próbálnák a rendszer működését) artikulátlanul orbánozni, diktatúrázni, maffiaállamozni, mindenszarozni kezdenek. Ha pedig ismeri ellenzéke triggerpontjait, akkor a híveinél úgy játszik ezen, mint egy hangszeren. A píszí, a woke, a metoo bigottságait, vadhajtásait, melléfogásait (amelyeket keresni se nagyon kell, van belőlük számos) fel lehet úgy építeni egy triggermezőben, hogy aszerint az egész mozgalom csak erről szól, sőt. Az egész lényegénél fogva rosszhiszemű.

Ez a berzenkedés bennem is megvolt. Csakhogy elmúlt évtizedben feltárult, hogy nagyon is szükség volt (lett volna), hogy nyitva legyen az az ajtó. S nemcsak vizsga közben. Világszerte (Amerika liberális szívét, a Harvey Weinstein által uralt Hollywoodot is beleértve) az utóbbi tíz évben derült ki igazán, mennyire átszőtte a bántalmazás, zaklatás, erőszak kultúrája a társadalmat. Nekem is durva volt kedvenc James Bond-regényeimet ezzel a szemüveggel újraolvasni. A tények láttán esetleg nem árt felülvizsgálni korábbi vélekedésünket is akár. Ugyanúgy, miként négy kétharmad után már végképp kevés a diktatúrázás. De nemcsak a választási győzelem (vagy vereség) kellene elgondolkodtasson. Vannak ugyanis dolgok, amelyeket nem lehet bezárni ebbe a koordináta-rendszerbe. Persze, aki el akarja hinni, hogy a píszí, a woke, a metoo, a Black Lives Matter mind csak műbalhéra, provokációkra épülő szélsőbalos összeesküvés, az találni is fog olyan eseteket, mint Jussie Smolletté. (Aki nem hallott volna róla: az afroamerikai, meleg színész a bíróság ítélete szerint felbérelt két embert, hogy homofób, rasszista, trumpista jelszavakat kiabálva támadják meg, ezzel próbálva növelni az ismertségét.)

A hamis vád, az önbetörés és önmerénylet ismert politikai műfajok, de ugye, azt nem gondoljuk komolyan, hogy ez azt jelenti, hogy nincsenek is gyűlölet-bűncselekmények? S hogy egy meleg nem teszi ki magát előítéletnek, diszkriminációnak, bizonyos helyeken akár tettlegességnek is, ha nyíltan felvállalja párkapcsolatát, valamint örökbefogadási szándékát? Jut eszembe: ha valakinek meg kellene értenie, sőt át is éreznie a Black Lives Matter üzenetét, az pont egy fideszes NER-hívő.  „A rendőrök nem viseltek jelvényt a zavargások alatt, így aztán nem tehetünk panaszt ellene.” Mi ugrik be erről a mondatról? Ugye, hogy 2006 ősze. Ahol nagyon sok rendőri túlkapás, indokolatlan hatósági erőszak történt. Olyannyira, hogy a NER első javaslatainak egyike volt a semmisségi törvény. Mely szerint az őszödi beszéd utáni zavargásokban a "hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, illetve garázdaság miatti elítélések [...] semmisnek tekintendők, amennyiben az elítélés vagy a megállapítás alapját kizárólag rendőri jelentés, illetőleg rendőri tanúvallomás képezte."  

Amivel a rendpárti, (sőt: rendőrpárti) rendszer lényegében azt mondta ki: a rendőrök akár a hamis tanúzásra is képesek, hogy valakit börtönbe juttassanak. Általánosítani itt sem helyes, de kétségtelen, hogy van, illetve lehet ilyen. Ahogy olyan is, hogy a rendőrök azért adnak le hamis jelentést, hogy eltussoljanak egy általuk elkövetett bántalmazást. Amit azonosító jelvény hiányában még könnyebben megtehetnek. Az idézet a jelvények hiányáról amúgy nem a 2006 őszéről szól, hanem John Hersey 1967-es detroiti zavargásokról szóló, fentebb már idézett kötetéből vettem. Az afroamerikaiak az USA bizonyos államainak egyes részein naponta élik át azt, amit a Fidesz szavazói 2006 őszén. Aztán egyszer csak ettől nagyon dühösek lettek. Olyan dühösek, mint a fideszesek az őszödi beszédtől. Utóbbiaknak ajánlom, ha érzékenyíteni akarják magukat, akkor kérdezzék már meg négyszemközt, off record, szigorúan maguk között, belső használatra a roma származású biztos Fidesz-szavazókat (akikről már csak nem gondolják, hogy Soros fizeti őket), hogy szerintük tényleg színvak-e a rendőrség? És ha nem egy japán állampolgárral történik ez, hanem közülük valakivel, szerintük akkor is lett volna ekkora következmény? Hasonló kérdést a fehér republikánusok is feltehetnek a gyarapodó fekete Trump-szavazóknak. Amennyiben tényleg őszinte válaszokat akarnak, meg fogják kapni. 

Ja, hogy a Rodney King-, vagy a George Floyd-ügy után kirobbant felháborodást zavargások, fosztogatás, rendőrök elleni erőszak is kísérték? Hát igen. De ha jól emlékszem, 2006 őszén se volt mindenki az erőszakmentes polgári engedetlenség híve. Erről nekem is beszélt egy rendőri forrásom, aki testközelből megtapasztalta, mennyire nem volt békés a tüntetők egy része. (Ugyanez a rendőr egyébként a bajtársai által elkövetett atrocitásokról is nyíltan szólt.) Azok közé tartozom, akik nem gondolják, hogy Trump felemelkedése leírható egy ördögi fasiszta konspirációval, ahol a Black Lives Matter és a woke sem valamiféle balos globalista ármány. Hanem társadalmi jelenségek, amelyek valós okok idéztek elő. Játszhatjuk azt a végtelenségig, hogy a buboréklakókat hergelve mutogatjuk, mennyi szélsőjobbos idióta van MAGA-rajongók közt, illetve, hogy a BLM-tüntetéseken hány rendőrautót törtek össze. (Az megvan, hogy 2006. október 23-án konkrétan egy tankot kötöttek el?) De ez semmivel nem visz közelebb a megfejtéshez.

Amúgy szerintem a woke nem vesztett sokat azzal, hogy a nagyvállalati szektor és a nagypolitika (a woke-capitalism és a woke-washing) jelentős része kihátrált belőle, sőt ettől válhat igazán hitelessé. Ki fog ugyanis derülni, hogy vannak ott szép számmal, akik ezt eddig sem a pénzért csinálták. Ugyanakkor benne van a pakliban, hogy a woke-mozgalom egy arra hajlamos része tovább fog radikalizálódni. Így tehát nemcsak Trump újabb mondásain lehet a jövőben szörnyülködni, de a trumpistáknak is meglesz a napi betevő hüledeznivalója. Teljesen jogosan amúgy. Mert a Capitolium elfoglalása, illetve az abban résztvevőknek adott kegyelem nyilván azt üzeni, hogy a radikalizmus helytelen, a szélsőséges tetteknek pedig következményei vannak. Az én republikánus hőseim a 2020-as trumpi csaláskonteót megcáfoló Barr főügyész mellett azok a Capitolium-ostromlók, akik visszautasították a kegyelmet. Ilyenek is vannak ám. Egyébként pedig "az igazságügyi minisztérium, a DOJ honlapján elérhetetlenné tették azt az adatbázist, amely összefoglalja a január 6-i támadás részvevői ellen emelt vádakat és a bírósági ítéleteket." Még jó, hogy küzdünk a cancel culture ellen, nem igaz?

Szóval lehetne értelmes, buborékmentes, szekértáborokból kilépő vitát folytatni a woke-ról is. Meg az LMBTQ-jogokról, amelyekről megvan a saját karakteres liberális álláspontom, de nem akarnám lefóliázni még az általam homofóbnak gondolt könyveket sem. Ez nem jó kezdésnek? Nem kéne alulmúlni a vitát, amelyben az olimpia idején genderveszély miatt kongatták a harangokat. Egy olyan dologban, ami nem LMBTQ-ügy. Hanem szó szerint egészségügyi kérdés. Szemben az azonos neműek közötti szexuális vonzalommal, ami nem betegség, így nem is gyógyítható. Viszont Imane Helif, a magyar Hámori Lucával is megmérkőző algériai bokszoló valószínűleg DSD nemi kromoszóma rendellenességben szenved. Ennek lényege, hogy "az érintett lányoknál elmaradhat a serdülőkori nemi érés, aminek a beindításához ezekben az esetekben hormonterápiára van szükség. Helif azonban algír, Algériában pedig mindenféle hormonális kezelés tilos." - írja a témában készült egyik legrészletesebb cikk.

Annak, hogy e tekintetben Helif férfi-e vagy nő, nem hitvitán, hanem tudományos vizsgálaton kéne eldőlnie. Abból a szempontból viszont ez teljesen mindegy, hogy az LMBTQ-emberek megítélése nem múlhat ezen. Ha egy sportoló férfi, de tévedésből (vagy akár csalás révén) a női sportolók között versenyezhet, az az ellenőrzés hiányossága, illetve egy rosszhiszemű magatartás. Ha viszont nő, attól még ugyanúgy felmerülhetnek a részvételénél kétségek. A fentebbi írás fel is teszi a nehezen eldönthető kérdést, "mikor csorbul jobban az olimpiai eszme. Ha egy sportolót betegségből fakadó mássága miatt nem engednek versenyezni, vagy ha a betegségből fakadó - ez esetben - előnye miatt megvédik a verseny kiegyensúlyozottságát." De mi köze ennek a szexuális kisebbségek jogaihoz? Mégis sikerült ebből identitásharcot csinálni, amit inkább a NER és Trump hívei nyertek meg. Nem véletlenül, hisz a sport is egy virtuális háború - illetve olyan játék, amelynek szabályai a stadionon kívül nem érvényesek.

Amit Bittó, a bokszedző találóan foglal össze tanítványának Szilvási Lajos egyik legjobb regényében „A boxban csak az edződ baszhat ki veled, a ringben csak a bíró. De az életben akárki! Az életben pitiáner pasasok is úgy beakaszthatnak neked, hogy akkorát taknyolsz, mint egy maratoni táv, aztán mire hátranézel, azt se látod már, ki volt az a sumák." (A Néma. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1984. 490.o.) Hát nem így van? A bokszban (és más küzdősportokban) valóban jogos, hogy egy férfi (vagy akár egy biokémiailag, hormonálisan "túl férfias" nő) ne indulhasson nők ellen, mert ez sportszerűtlen előny. Az élet küzdősportjaiban viszont nincs ilyen. Egy izraeli katonanő vagy moszados női ügynök nem mondhatja azt, hogy őt csak női terroristával eresszék össze. Ahogy a Hamasz férfiakból álló halálbrigádja se fogja azt mondani, hogy az izraeli hadsereg női katonáira nem lövünk, mert az nem sportszerű. Vagy mondhatnám a kurd katonanőket. Ahogy egy női rendőrnek is ugyanúgy intézkednie kell akár egy nála fizikailag sokkal erősebb férfival szemben is, ha ő van ott a helyszínen. S maga a tágabb világ is olyan, hogy a nőknek nem csak egymással, de a férfiakkal is meg kell küzdeniük a karrierjük során. A stadion és a ring ehhez képest egy virtuális hadszíntér, de mégis sikerült kivetíteni az egész világra. A vitákat azonban jobb lenne az életben és az életről lefolytatni.