A műsor legfissebb adásában Karafiáth Orsolya, Konok Péter és Balogh Gábor a 2001. szeptember 11-i terrortámadások elő-és utóéletét, illetve mai napig velünk élő hatásait vesézték ki.

Ezt a szomorú dátumot a történelem Kennedy-pillanatai közé szokás sorolni, hiszen majd’ mindenki éppen úgy emlékszik arra, hogy hol volt és mit csinált, mikor értesült róla, ahogyan az amerikai elnök elleni merénylet esetében. A műsor két állandó vendége sem kivétel.
 


Orson Welles legendás rádiójátékát, a Világok harcát hatalmas tömegek hitték valóságnak, Konok Péter viszont pont fordítva járt 2001. szeptember 11-én. Mosogatás közben hallotta a rádióban, hogy mi történt New-Yorkban, és elsőre azt hitte, ez egy rádiójáték. Mire azonban elfogyott a mosatlan, kiderült, hogy ez a brutális valóság.

Karafiáth Orsolyának is nehezére esett elhinnie az eseményeket. Másnaposan a tévét nézve azt hitte, még mindig ittas, és ez csak egy delíriumos látomás.

Balogh Gáborékhoz a szomszéd csöngetett be, lakonikus tömörséggel közölve, hogy „kitört a háború, Amerikában már lőnek”. Ez akkora marhaságnak tűnt, hogy egyből bekapcsolták a tévét, vajon, mit értett ennyire félre a szomszédasszony. Sajnos kiderült, hogy nem is volt ez akkora tévedés.

A műsorban természetesen feltették a kérdést, hogyan történhetett ez meg?  Balogh szerint két fő ok tette lehetővé egy ilyen nagyszabású terrorcselekmény elkövetését. Egyrészt a hidegháború idején az egyik, vagy másik szuperhatalom által támogatott, s így aránylag jól nyomon követhető terrorszervezetek helyét a saját fejük után menő szélsőségesek vették át. Ezek közül a muszlim dzsihadizmus tudott a legjobban megerősödni, és globális célokat kitűzni. Mindez találkozott a technikai fejlődéssel, amely lehetővé tette a globális megszerveződést is. A nyugati szolgálatok hosszú éveken át nem igazán ismerték fel ennek a jelenségnek a valódi veszélyességét, ahogyan azt sem, hogy a korai interneten kialakult egy olyan vakfolt, ahol a legsötétebb figurák és szerveződések is zavartalanul működhettek – mutat rá.

Konok Péter abban látja a WTC elleni támadás igazi újszerűségét, hogy ez egy „médiára szabott terrorcselekmény volt”, amely egy gondosan megtervezett, a repülőtől, vagy épp a „pokoli toronytól” való félelmeinket profi módon kiaknázó, véres show-műsorként jelent meg. Hozzátette: 09/11 megteremtette a „megelőzésipart” is, amelynek jegyében lassan egy totális megfigyelőállam alakul ki, amelyet ő rendkívül veszélyes jelenségnek tart.

Ez a felvetés parázs vitát szült. Karafiáth Orsolya szerint az elmúlt negyedszázadban bevezetett számos intézkedés, köztük a sokkal kiterjedtebb megfigyelés „adja a mai biztonságérzetünk alapját”.

Balogh Gábor a megfigyelőállam kérdésében „tanácstalan belgának” vallja magát. Feloldhatatlan ellentmondást lát abban, hogy az ilyen terrorcselekményeket a totális, vagyis a nem csak gyanús elemekre, hanem potenciálisan mindenkire kiterjedő megfigyelés révén sikerült visszaszorítani. Ezt rendkívüli eredménynek tartja, amiről nem szívesen mondana le, ugyanakkor szerinte felmerül az a kérdés is, hogy egy ilyen totális megfigyelőállam vajon még az a demokrácia és jogállam-e, amelynek a védelmére elvileg megszületett?

Mennyi adatunkról és autonómiánkról mondhatunk le a biztonságért cserébe? Az állam megvéd a terroristáktól, de ki véd meg az államtól? Ha viszont senki sem véd meg a terrortól, mire megyek a szabadságommal? Megbuktatható-e egy zsarnoki rezsim a totális megfigyelés korában? Mennyi ember élte volna túl a holokausztot vagy a sztálinizmust, ha a náciknak és kommunistáknak ilyen eszközeik vannak?

Kiderül a műsorból!