Hont András kérdésére válaszolva, hogy bejöhet-e a nyugati mainstream számítása azzal, hogy kizárja a versenyből a különböző választások számára ellenszenves jelöltjeit, a témában nemrég az ÖT oldalán véleménycikket közlő Tóth Csaba elmondja, hogy „hőst csinálnak ezekből az emberekből”. Példa erre Marine Le Pen kizárása a francia elnökválasztásból, valamint a román alkotmánybíróság döntése, amely megsemmisítette a tavalyi elnökválasztás első fordulóját. Nagy-Bato Jonatán ide sorolja a német AfD esetét, amely a modern német demokrácia történetében az első párt, amely CDU és az SPD mellett 20% fölötti eredményt ért el, de Bundestagban nem kapta meg a neki járó pozíciókat.

A téma kapcsán felvetődik a kérdés, hogy az AfD szélsőjobboldali pártnak nevezhető-e, illetve hogy Németország hogyan viszonyul a migráció kérdéséhez, a nagyszámú bevándorló integrációs problémáihoz és a bűnözési statisztikák romlásához, illetve hogy Románia nyugati részén többen támogatták a szélsőjobboldali Simiont, ami Hont András szerint arra utalhat, hogy „a nyugati álom nem az hozta Kelet-Közép-Európa népeinek, amire vágytak”. Bár Németországban mérsékelt koalíciós kormány alakult, Romániában pedig az atlantista jelölt, Nicușor Dan győzött, Nagy-Bato Jonatán szerint utóbbi esetben a kizárás kontraproduktív volt, mert így a szélsőjobboldal még jobb eredményt ért el.

Hont András idézi Konok Péter hasonlatát, mely szerint „az európai elitek úgy viselkednek, mint a maffiózók, akik a náci veszélyre hivatkozva szednek védelmi pénzt, majd arra kényszerítik az embereket, hogy rájuk szavazzanak”. Tóth Csaba szerint Nyugaton most „a geopolitikai feszültségek miatt húzzák rövidebbre a láncokat, amelyek eddig is léteztek, mert a demokrácia többé-kevésbé mindig is irányított volt”. Nagy-Bato Jonatán hozzáteszi, „Európa válságban van, és a mainstream pártok nem kínálnak érdemi megoldást, mert ők maguk kreálták ezeket a válságokat, a fiatalok pedig a radikális változásokra vágynak, amit a német AfD és Linke, tehát a radikális jobb- és baloldali párt népszerűsége is mutat”.

Felmerül, hogy a magukat rendszerkritikusnak nevező baloldali pártok rendre beállnak a mainstream táborba, ha a radikális jobboldali pártok elleni harcról van szó, illetve hogy hatékony módszernek tekinthető-e, ha utóbbiakat beveszik a kormánykoalícióba, ahogyan az korábban Ausztria és az FPÖ esetében történt. A vitapartnerek ezt követően definíciós vitába keverednek a fasizmus mibenlétéről, valamint arról, hogy valójában mi a viszonya a szélsőjobboldalinak és a szélsőbaloldalinak nevezett pártoknak az államhoz és a kapitalizmushoz.

A következő nagy témakör a migráció. Olyan kérdések kerülnek terítékre, hogy mi történik, ha egy országban már az ott született állampolgárok származását is vizsgálni kezdik, illetve hogy megoldja-e a problémákat, ha az állampolgársággal nem rendelkezőkkel szemben járnak el. Nagy-Bato Jonatán figyelmeztet a muszlim lakosság egyre növekvő létszámára, amit szerinte nemcsak a mecsetek száma, hanem a zsidóság elleni támadások is jeleznek, míg Tóth Csaba a kapitalizmus kritikájaként értelmezi a migrációt, és megjegyzi, hogy a vendégmunkásokra a nagytőkének van szüksége, míg a szélsőjobboldal nem a multinacionális cégekre, hanem a menekültekre irányítja az emberek dühét.

Végül az iszlám fundamentalizmus megerősödéséről, a vallásról és a szekularizációról, valamint a család szerepéről bontakozik ki éles és izgalmas vita. Nagy-Bato Jonatán a marxizmust, Tóth Csaba a neoliberalizmust és a globalizációt jelöli meg a különféle problémák és konfliktusok okának, Hont András pedig hangsúlyozza, éppen az ehhez hasonló kérdések azok, amelyben nagy szükség lenne az egymástól távoli világnézetű gondolkodók párbeszédére – az ÖT pedig éppen azért jött létre, hogy ezeknek az eszmecseréknek felületet biztosítson.

A beszélgetés itt tekinthető meg: