Új Ceglédi 2.0! Miért háborognak a vagyonadón a Tisza tehetős támogatói? Igazságosabb lenne, ha a munkát kevésbé, a nagy vagyonokat jobban adóztatnánk? És hogyan akadályozható meg, hogy éppen a leggazdagabbak bújjanak ki a fizetés alól? Ceglédi Zoltán ezúttal a vagyonadó körüli vitát veszi elő.
Ceglédi arról a vagyonadóról beszél, amiről sokan azt gondolhatták, „csak a kiábrándult fideszesek miatt kell mondani”, hogy majd bevezetésre kerül, most azonban számos Tisza-támogató meglepődve tapasztalja, nem működik az, hogy csak úgy „bemennek a minisztériumba és megmondják, igazából mit kell csinálni”. Cikkezik is bőszen a Forbes, és cikkeznek mások is arról, így nem lehet majd támogatni a civileket, aggodalmaskodnak, miből lesznek startupcégek. Megoldásként Ceglédi nagylelkűen felajánlja, hogy akinek rossz a vagyonadó, azzal szívesen cserél.
Felmerül az is, mikor is jött össze a megvagyonadóztatandó 1 milliárd feletti tulajdona ezeknek az embereknek. Ceglédiben felmerül, nem éltek-e ezek az emberek „tök jól már a NER-ben is”.
Arra is javaslatot tesz, hogy az egész vagyonadóztatás önbevallásos rendszer helyett inkább „beszedéses alapra” épüljön. Ezt Ceglédi úgy képzelné el, hogy a hivatal emberei időről időre megjelennek az ingatlanokban, és mondjuk leakasztanak egy-egy festményt a falról. Az egészet esetleg meg lehetne spékelni azzal, hogy minden békásmegyeri lakosnak járjon hosszú hétvége egy rózsadombi villában.
De komolyra fordítva a szót, Ceglédi siránkozás helyett inkább azt várná az érintettektől, hogy „visszaadjanak valamit a köznek” a politikai támogatáson túl is.
Azt a kritikát viszont jogosnak tartja, hogy a vagyonadóról sem történt egyeztetés. Az igazságos közteherviselésről szintén megvan a véleménye, elmondja, miért nem jó ötlet kizárólag havi jövedelem alapján vizsgálni a „vagyont”: ott vannak a gazdag családba születettek kiváltságai már gyerekkortól, a jobb iskolák, a kapcsolatok, az ingatlanok, a vállalkozásindítási lehetőségek is – jóval azelőtt, hogy érintené őket akár a vagyon-, akár az örökösödési adó. „Nagyon nehéz igazságosan beszedni” egy ilyet, nehéz megállapítani sokszor az értékét az ingóságoknak, teszi hozzá Ceglédi. Szerinte azt a kérdést kell feltennünk, hogy „egy igazságos adórendszer figyelmen kívül hagyhatja-e azt, hogy valaki nagyon gazdag”.
Az igazi gazdagság az utolsó téma, természetesen Ceglédi a boldogságra gondol, és ezzel az átkötéssel indul a zen rovat.

Bejelentkezés