Azon, hogy kifejezetten pozitív előítéletekkel kezdtem bele az RTL+ Prémiumon bemutatott Bróker Marcsi című hatrészes sorozat megtekintésébe, sokat segített a nagyjából három évvel korábban ugyancsak az RTL fizetős felületén prezentált Zámbó Jimmy-sorozat, A Király, ami, ha nem is végig egyenletesen jó, de kifejezetten élvezetes és hiteles. Pedig, istenuccse, azzal a szériával kapcsolatban bizony voltak előítéleteim, ám azokat akkor, látva az első epizódokat, gyorsan félretettem.
„A Király a finoman idézőjelbe tett múltidézésben ötösre vizsgázik, miközben a történetmesélés gordiuszi csomóját az első pillanatban vágja el azzal, hogy kijelenti: megtörtént események és hazugságok alapján készült. (…) A sorozat jól bánik a humorral, finoman adagolja azt, egy pillanatra sem érezzük, hogy gúny tárgyává tennék Jimmyt vagy a rajongóit, miközben mégis görbe tükröt mutatnak a művésznek is, meg a korabeli Magyarországnak is. Pontosabban Magyarországoknak.” Ilyeneket írtam akkor a hvg.hu-ra, és ezt többek közt azért érdemes felidézni, mert az akkori értékelésemnek, és annak, ami akkor eszembe jutott, van köze ahhoz, amit a Bróker Marcsiról gondolok.
Az ÖT YouTube-csatornáján futó Csemegepult című műsor több adása is foglalkozott a filmmel, és sok minden más mellett felmerült az is, hogy a magyar moziművészetnek azért – amellett, hogy a jelenvaló feldolgozásával is lenne még dolga – bizony van még adósága abban a tekintetben is, hogy mondjon valamit az elmúlt harmincöt éves fontos társadalmi kérdéseiről, eseményeiről, ügyeiről. Még akkor is, ha létezik az Antal Nimród által rendezett Viszkis, vagy Deák Kriszta Miskolci boniésklájdja. És bizonyos tekintetben akár ide sorolhatjuk a nyolcvanas éveket felvillantó Besúgót is. Vagy az utolsó tizenöt év nagy költségvetésű állami filmjei közül a Blokádot, bár ez utóbbi kettőnek, különösen az utóbbinak leginkább a fájdalmasan kihagyott ziccerek polcán a helye.
Mindenesetre milyen jó lenne látni még valamit – de valami olyat, ami sokak számára átélhető – a rendszerváltás nagy társadalmi mozgásairól, a privatizációról, az olajszőkítésről, a kilencvenes évek magyar alvilágáról, és szerintem még kifejezetten hosszan folytathatnánk a sort. Ezért is volt jó mozi A Király, mert – ha nem is, sőt, szerencsére nem eltartott kisujjal – úgynevezett társadalmi kérdések körül is matatott.
„(…) egy, a popkultúra felől jól közelítő sorozat annyi mindent el tud mondani a közös múltunkról, azon túl is, hogy miként festett a nyolcvanas években egy sashalmi presszó (egyébként kábé úgy, ahogy most), vagy, hogy mi mindent jelentett szabad szemmel is jól látható mennyiségű magyar ember számára a kiszólás, miszerint „egy jó asszony mindent megbocsájt”, továbbá, hogy mennyi, de mennyi ember lelkében rezonált az az érzés, hogy vesztesek vagyunk, „bukott diákok”, akik a rövidebbet húzták. A Király egyszerre magát jól etető sztori, megemlékezés egy helyi hős előtt, aki már-már egy presszózongoristába oltott Johnny Fontaine-nel keresztezett rock and Robin Hood, végül, de nem utolsó sorban jól átélhető kisrealista perspektíva az utolsó negyven-ötven évünkről” – valahogy így próbáltam ezt akkor megfogalmazni.
És ebben igen jól teljesít a Bróker Marcsi-sorozat is.
Már ott jól indul az egész, hogy a sorozat egyik írója és rendezője, az utóbbi évek egyik legjobb hazai filmje – elfogult vagyok: a kedvenc filmem az utóbbi évekből –, a Kilakoltatás rendezője, Fazekas Máté. De a többi forgatókönyvíró neve is jól cseng: Szántó Fanni felelős két ugyancsak jól sikerült frissebb hazai mozi, a Saját falka és a Nyersanyag forgatókönyvéért, Gigor Attila pedig többek közt a 2008-as, ugyancsak emlékezetes A nyomozó rendező-forgatókönyvírója. A másik rendező Herendi Gábor, akiről ugyancsak tudjuk, hogy képes nézhető filmet készíteni. A producer Ditz Edit, a kreatív producer Geszti Péter.
A történet jól dokumentált. A Karcagon élő Dobrai Sándorné Nagy Mária – Marika, Marcsi, Marcsika – otthagyja korábbi munkahelyét, az OTP Bank Nyrt.-t, ahol befektetési tanácsadó volt, és megalapítja a Kun-Mediátor Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot (a filmben a cég neve Kun-Viátor). A Kft. eredetileg utazási iroda volt, de később pénzügyi közvetítéseket is bonyolított. Bróker Marcsi több száz ügyféllel szerződött betétgyűjtésre, és a piaci kamatoknál jóval magasabb hozamot ígért. E tevékenység folytatására engedélye nem volt, az ígért magas hozamok megfizetését lehetővé tevő tényleges gazdasági tevékenységet nem folytatott. A pénzt részben hazai pályára helyezte át, részben – hogy a működés látszatát fenntartsa – a kuncsaftok egy részének kifizetésére használta fel azt. A cég bedőlése után Nagyné Marcsika a belize-i San Pedróba távozott, ott fogták el a hatóságok 2016-ban, a rendőrség 2017-ben zárta le a nyomozást, az első fok 2022-ben mondta ki az ítéletet, a bíróségi eljárás 2023 májusában zárult, a nőt tíz évre ítélték többek közt csalás bűncselekményének elkövetése miatt.
Kétségbeejtően átlagos, Bérczesi Róbert Hiperkarma előtti zenekara, a BlaBla 1998-as lemezének címe jut eszembe – nem, nem a film átlagos, hanem a Bróker Marcsi-karakter. Mármint nem az, ahogyan az egyébként a remek színészi teljesítményt nyújtó Bacskó Tünde alakítja Bróker Marcsit, hanem az, ami Marcsi maga. Egy álmos kisvárosban egy álmokat dédelgető átlagos asszony. Nem egy vidéki maffiózónő. Nem egy dörzsölt kistérségi svindler. Nem egy tőrőlmetszett ravasz csaló.
Családanya, aki szereti a gyerekeit, mindent megtesz értünk, és akinek a legnagyobb fájdalma az, hogy nem tud úgy és annyiszor leülni az ebédlőasztalhoz a családjával, ahogy és ahányszor szeretne. A férje – Thuróczy Szabolcs alakítja nagyszerűen – egy minden bizonnyal jóvágású helyi menő csávóból lett középkorú férj, igazi jóravaló ember, kajás vállalkozó, aki szereti a sört, szereti a focit, és nem akar különösebben semmit az élettől. Nem úgy, mint a felesége, Marcsi ugyanis szeretne egyről a kettőre jutni, kitörni a kisvárosi középszerből.
A tájkép leginkább az álmos kisváros, jellegzetes – de nem sztereotipizáltan, kellemetlenül egydimenziós módon ábrázolt – figurákkal. A polgármesterhez, ha megfelelő a viszony, mindig oda lehet menni egy-két jó szóra, és okosban el tud intézni ezt-azt. Sándorról nem tud nem eszünkbe jutni Fazekas Sándor, az Orbán-kormány volt vidékfejlesztési, majd földművelési minisztere, korábbi karcagi polgármester (a film egy pontján aztán felbukkan egy, az ugyancsak karcagi születésű Varga Mihályra kísértetiesen emlékeztető figura is). Ott van a helyi nagypályás üzletasszony – struccfarm! –, akinek van mit a tejbe aprítania, és aki hűvös higgadtsággal intézi az ügyeit. A „megyében világhírű” focista, aki egyszer gólt lőtt a Real Madridnak. A kapufabajszos helyi vállalkozó, aki, ha kell, nem válogat az eszközökben.
És a város népe, a kisnyugdíjastól a fiatal házasokon át a redőnyösékig, akik mind-mind az így-úgy összegyűjtött pénzeikből szeretnének egy kicsit többet csinálni. Ezért fordulnak Marikához, akiben mindenki megbízik, akinek hozzáértéséhez és szakmai makulátlanságához kétség sem férhet. Szépen lassan, lépésről lépésre, kompromisszumról kompromisszumra csúszik bele a bűnbe. Csak a családjának akar jót, nyugtatja magát, miközben lassan, de biztosan halad a jószándékkal kikövezett, közismert irányba vezető úton.
Közben pedig, hangulat- és tájképfestő elemként, szól a kilencvenes évek kommersz rádiós, zépluszos popzenéje.
A Bróker Marcsi nagyjából ugyanazt az akadályt ugorja meg, mint a Jimmy-sorozat. A sorozat a kínálkozó közhelyeket, pontosabban a közhely veszélyeit magában hordozó elemeket – a vidék, a kisvárosi élet, a giccs, a tipikusnak is nevezhető karakterek, a helyi kavarások és uram–bátyám-viszonyok, és így tovább – képes olyan szögből ábrázolni, hogy amit látunk, az nem mozgóképes föntről lefele beszélés, és nem is vállveregető együttérzés, hanem szellemes, akar és tud is valamit mondani a történetmesélésen túl, sőt – a történet alapfelszereltségét tekintve talán ez volt a legnagyobb kihívás – még mozgalmas, izgalmas is.
A történet több szálon fut: egyfelől a kilencvenes évek végétől, a kétezres évek elejétől a menekülésig, a kétezertízes évekig, másfelől már Marcsi letartóztatása idején, az elmúlt szűk tíz évben.
Ő ugyanazt csinálta, mint a bankok, ugyanúgy forgatott pénzeket, csak a banki világ védőhálója és intézményrendszere nélkül, mondja a tárgyaláson Bróker Marcsi. Ennek az állításnak az értékelésébe most nem mennék bele, ez nem is egy filmkritika feladata, azt azonban kijelenthetjük, sokak megélése az elmúlt húszon-harmincév Magyarországán, hogy „amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kis ökörnek”.
Egy biztos: a Bróker Marcsi-sorozat érzékenyen, érdekesen, és kifejezetten izgalmasan mutatja be a vadkeleti kapitalizmust, az illúzióvesztés utáni kétezres éveket, amikor már túl vagyunk a hömpölygő eufórián és a terebélyesedő félelemeken, a rendszerváltó felkavarodás utáni időket, amikor már láthatóan azoké a siker, akik jól látnak a pályán. A többiek meg megpróbálnak kapaszkodni, és – ha már a focis hasonlat –, azért szeretnének feljebb lépni a tabellán, akár osztályt váltani. A sorozat szereplőinek ez nem sikerül.
Borítókép: A Bróker Marcsi című sorozat jelenete / fotó: RTL
Bejelentkezés