A szülőföld körberajzolása

A szülőföld határa szépen meghatározható
néhány természetes pont segítségével.
A Csikériai szöllők, a Ludasi-tó, 
a Tisza-part Martonosnál, a Makkhetesi-erdő, 
a Szelevényi-erdő, a Horgosi-puszta,
a gyorstelepítésű drótakadály.

Röszkén a Fölszabadulás utcát a kanyar 
után lezárja a kerítés. Ha havazik, kivezetek ide,
a zsákutcába, járó motorral figyelem, 
hogyan fújja át a havat a szél a lyukakon –
kiszállok, megsimogatom a kerítést, 
hálás vagyok, mert nem engedi át a határon
hozzám azt a másikat, aki voltam.
Ölelem a pengéket és a földikutyákra gondolok, 
akiket miatta telepítettek át a szülőföldből 
a hazába: homokból a homokba. 

Néha megvágom az ajkam.

Megint itt van az a bolond jugó gyerek, 
mondják Röszkén a Fölszabadulás utcában.
Néha szerbet mondanak. Megint itt baszogatja 
az a szerb gyerek a hideg drótot.
Járó motorral nézem azt a másik életet
a Fölszabadulás utcából, a behavazott tájat, 
mert szeretem, ha az autó kerekei 
összetömörítik a friss havat, 
szeretem, ha megcsúsznak a kanyarban.


Balkáni gerle

A fájdalom, amit most érzel, kicsi lányom, 
olyan, mint a folt, amit a gerle föltépett teste
hagyott az ablakon, amikor a karvaly 
nekirepült zsákmányával együtt az üvegnek. 
Olyan, mint az a véres folt itt a fejünk fölött, 
tenyérnyi mocsok, a gerle glóriája,
amit nem mosunk le soha, de az eső, a pára, 
a pihékkel játszó szél lassan teszi a dolgát.
Most puha az arcod és nedves,
szorítod a csalódást, mint a karvaly,
akit a macska fölzavart a lonc fedezékéből. 
Téped és visszatép, közelít az ablak.


Trst

„Trieszt szlovén város!”
(Isztriai falfirka Antun Šoljan Kikötő című regényében.)

A trieszti szlovénok nem használnak magánhangzókat, 
kimennek a Molo Audacéra és várják, 
hogy az olaszok minden ősszel visszafoglalják a várost, 
a trieszti szlovénok olasz kávét főznek, 
a trieszti szlovénok pizsamában sétáltatják a kutyáikat,
az Isztrián nyaralnak és Laškót isznak a čevaphoz, 
nem a trieszti szlovénok gyújtották föl a Narodni Dómot,
a trieszti szlovénok szlovén könyvesboltba járnak, 
szlovén könyvtárba járnak, szlovén menzára
járnak, szlovén disznóvágásokra, 
szlovén keresztelőkre járnak,
a trieszti szlovénok járnak,
a trieszti fasiszták gyújtották föl a Casa del Popolót,
a trieszti szlovénok a hegyekben élnek,
a trieszti szlovénok tudják, hol van a trieszti zsinagóga,
a trieszti szlovénok tavasszal kiülnek a Cattedrale elé a parkba, 
rázza, rázza a sós szél a ciprusokat, 
hullik a sok bogár, hullik, akár a szirom, a tejfog,
rázza a sós, tavaszi szél őket,
ülnek a trieszti szlovénok arccal a tengernek,
arccal a rengeteg hajódarunak,
dobozból eszik a pizzát, és egy épület, 
aminek nem tudják régiúj nevét
kitakarja előlük a naplementét, 
a trieszti szlovénok szerint nincsen naplemente, 
ha lenne, a trieszti szlovénokat nem érdekelné a naplemente,
a trieszti szlovénok szlovénül beszélnek, 
olaszul beszélnek, osztrákul beszélnek, horvátul beszélnek,
kicsit magyarul is, 
a trieszti szlovénok primorskai dialektusban beszélnek
a nem trieszti szlovénok szerint,
a trieszti szlovénok a nyolcvanas években
válltöméses kosztümöt árultak a szabadkai magyaroknak,
a trieszti szlovénok szerteszét szóródtak Szlovéniában,
a trieszti szlovénok megnyalják a tengert 
mielőtt beleugranának,
a trieszti szlovénok délután kimennek a Molo Audacéra,
és várják, hogy az amerikaiak visszajöjjenek, 
nem tüntetnek a Szabad Triesztért,
állnak a móló szélén, isszák a sötétre pörkölt kávét, 
nyalogatják a tengert, a tüntetést ráhagyják a triestinókra, 
a trieszti szlovénok nem trieszti szlovákok,
a trieszti szlovénok nem Triesztben születtek,
a trieszti szlovénok Triesztben születtek,
a trieszti szlovénok Triesztbe járnak rokonlátogatóba,
a trieszti szlovénok Piranóból nézik a Trieszti-öblöt,
a trieszti szlovénok nem tudják, hol épül a magyar kikötő Triesztben,
a trieszti szlovénok tudják, hol van Újvidék, Pozsony és Kolozsvár,
mégsem így nevezik őket.