Ken Paxton, Texas állam republikánus főügyésze figyelmeztető interjút adott az elmúlt napokban az államában egyre növekvő bűnözési problémákról. Texas, a biztonság egykori fellegvára egyre jobban küszködik városainak liberalizódásával, és az ezzel együtt járó problémákkal. Paxton megjegyzi, ez az erőszakos és többnyire mesterségesen létrehozott tendencia szétzilálja Texas szociális szövetét, kultúráját és mély tradícióit. Ebben a Soros György által fizetett kerületi ügyészséget látja elsőrendű bűnbaknak. Becslése szerint a texasi kerületi ügyészi szolgálat hetven százaléka Soros által delegált személyek befolyása alatt áll.

A céljuk Paxton szerint pontosan az előbb említett törekvés – a konzervatív texasi kultúra szétrobbantása. A mesterségesen előidézett hajléktalanság, a drogfüggőség rohamos terjedése, az ügyészségek által immár nem büntetendő bűncselekmények sora mind besegít a Soros által tervezett társadalmi káosz létrehozásában.

Padlón van a Demokrata Párt? Paxton szerint korántsem. Bár a demokraták elvesztették Amerika mindhárom mérvadó hatalmi struktúráját, a Szenátust, a Képviselőházat és a végrehajtó hatalmat, és (már az első Trump-adminisztráció alatt) a legfelsőbb bíróságot is, a demokraták által irányított politikai hálózatrendszer alapjaiban megmaradt. És ez Paxton első számú aggálya: a hátországi demokrata befolyás, a rendszeren kívül álló manipuláció. Például nem lehet tudni, milyen befolyással lesz a két ingadozó főbíróra a demokrata nyomás, hány kongresszusi kerületet tudnak elcsaklizni, hány kormányzót tudnak aláaknázni. A demokraták nagy tehetsége a terepmunka. Nincs olyan parányi kerület, amiért meg ne küzdenének.

Feltehetjük a kérdést: hogyan is jött össze ez a Soros-féle hetven százalék, és mennyire lehet ezt kivetíteni országos méretekre?

A hetven százalék ügyész körülbelül 45-48 százaléka lehet demokrata, de sok republikánus is van a Soros-szponzorálta NGO-k zsebében. Ha az egész országot nézzük, nagy vonalakban ott is bejöhet egy hetven százalék körüli érték.

Ha ilyen arányú a progresszív befolyás, vajon miért húzzák a demokraták a vészharangokat? Miért a kétségbeesett ellenállás, a háborús hangvétel, a hadüzenetek sora, a felhívás egy új színes forradalomra, és az utolsó napokban a felhívás Trump és Musk likvidálására, vagy erőszakos eltávolítására? Miért elemzi a média huszonnégy órán keresztül a Demokrata Párt élet-halál harcát?

Mert létkérdés.

1993 és 2001 között, az utolsó állami leépítés során – javarészt Bill Clinton demokrata elnöksége alatt – több mint háromszázezer állami alkalmazottat bocsátottak el munkájukból, és elavult intézmények sorát zárták be. Az akkori média tombolt örömében. Clinton elnök és Al Gore elnökhelyettes mesebeli hősökké váltak a bürokrácia elleni harc lovagjaiként. Munkájuk eredménye kiegyensúlyozott költségvetés lett.

Ugyanakkor Trump, Elon Musk és a DOGE csapat – a mai bürokrácia ellen harcoló tech-lovagok – a demokraták szerint csak egy illegális, fasiszta diktatúra képviselői.

Mi történt?

Bár a demokrata terepmunka-hálózat megmaradt, a DOGE átvilágító csapata sikeresen elvágta pénzforrásaik tápláló ereit: USAID, Környezetvédelmi Hivatal, Oktatási Minisztérium és megannyi más intézmény, ahonnan a pénz szivárgott az NGO-k felé. Ez egy olajozott gépezet volt. Clinton alatt teremtették meg az alapjait, az Obama-években felgyorsult az építkezés, majd a rendszer brutális rablásig züllött Joe Biden elnök négy éve alatt.

A pénzmosás körforgása behatárolható: a pénz megy az adófizetőktől a kincstárba, a kincstárból az állami intézményekbe, onnan az NGO-k felé, vagy egyenes úton Ukrajnába (vagy azelőtt Afganisztánba). A végső állomás: jön a pénz vissza a demokrata menedzsment és családjainak zsebébe. (És igen, persze: van ezek között republikánus is, de az a kisebbség.)

Ha a pénz nem folyik, nem lehet lefizetni, nem lehet zsarolni. Ha nem tudsz lefizetni, nem tudod a szükséges szavazatokat megszerezni. A demokrata pánik oka az, hogy ők valószínűleg nem tudnának megnyerni egy szabad választást pénz és csalás nélkül. A becslések szórnak, de akár 10-25 millió szavazattal is rövidebbek a kelleténél. Ezt a deficitet kell minden választási évben valahogy behozniuk.

Az átvilágító csapat legújabb felfedezése, hogy több mint 25 millió, száz év feletti amerikai kap még mindig havi nyugdíjat. Nem törölték őket sem az állami nyugdíjadatbázisból, sem a helyi szavazólistákról. Az anyagi kár az elmúlt néhány évben összesen 71 milliárd dollár, de ez főként nem pénz kérdése, hanem egy olyan probléma, ami a választások tisztaságát is kétségbe vonja.

Amerikában mindenki tudja, melyik pártra szavaznak a halottak.

Ezekkel a hamis adatokkal is operálhattak a 2020-as és a 2024-es választásokon. A levélben beküldött szavazatok ellenőrizetlen millióit hitelesíthették – ez 2020-ben még elég volt, de 2024-ben már nem. Meg tudták ezt tenni, mivel a washingtoni bürokrácia közel kilencven százaléka demokrata.

A New York Post nagyon elkapta a vonalat, érdemes idézni: „Az amerikai politika szabályait évtizedek óta monolitikus, progresszív berendezkedés határozta meg, amely a politikai médiában, a tudományos életben, Hollywoodban és a szövetségi bürokráciában teljes monopóliummal rendelkezik. Ez az egyhangú kórus nemcsak a mítoszok tömkelegét hozta létre, hanem szakmai és társadalmi tönkretétellel fenyegette azokat, akik szembeszállnak vele.”

Ez az a monopólium, ami veszni látszik, és ez az oka a hirtelen rettegésnek. A demokraták kétségbeesetten támadják az átvilágító csapatot, beszélnek törvénytelenségről, diktatúráról, fasiszta tendenciákról – bár ahogy az utóbbi nyolc évben minden, ez is mind lepereg Trumpról. A demokraták kétségbeesése viszont a problémájuk mélységéről tanúskodik.

A demokraták többsége nem tanult semmit a választási vereségből. A demokrata stratégia mozgatói, az olyanok, mint James Carvill vagy Cenk Uygur, éppen erről beszélnek. Talán jobb lenne egy kicsit visszavonulni, lejjebb venni a hangerőt, és várni egy jobb napra; lépjünk majd akkor, amikor az ellenfél hibázik. És közben gondolkozzunk azon is, hogy miképpen lehetne visszanyerni a munkásosztályt, a demokrata párttól menekülő középosztályt, a fekete és a spanyol ajkú kisebbséget. És főleg azon, hogy honnan máshonnan tudunk pénzt szerezni, etetni és mozgásban tartani a nagy demokrata apparátust.

Két válasz van, az egyik sem valami vidám.

Amerikában közszájon forog, hogy a demokraták képesek bármire – háborút indítani, veszélyes, betiltott vírusokat fejleszteni vagy merényleteket véghez vinni. Beteges kapaszkodásuk a hatalomhoz kiszámíthatatlanná és veszélyessé teszi őket. Mindezt alátámasztja a mindennapi harcias retorika, az állandósult fenyegetések, és az az illúziókeltés, hogy ők az egyetlen kormányzásra alkalmas politikai entitás. Ezért nem lehet a demokratákat túl korán eltemetni. Hatalomvágyuk nem ismer határt, a korlátok szerintük kizárólag másokra érvényesek. Paxton intését érdemes megszívlelni. A demokraták előbb-utóbb megtalálják majd a módját, hogy újratöltsék a hadipénztárt.

A másik válasz: hogy vége. Beiktatták az új főügyészt, és megvan az új CIA-, és FBI-főnök is. Felelősségre vonás várhat azokra, akik az államkincstárt rendszeresen meglopták, akik a Trump-ellenes hisztériát fűtötték, akik zsebpénzekkel tömték a médiát, vezényelték a cenzúrát, a Covid-balhét, akik részt vettek a választási csalásokban, és akik felesleges háborúskodások sorát generálták.

Senki sem gondolta, hogy Trump 2016-ban nyer, de még kevésbé, hogy 2024-ben újraindulva ismét nyerhet. És senki sem gondolta, hogy az átvilágító csapat hetek alatt leállítja a demokrata pénzmosást, és számítógépes precizítással rávilágít a tettesekre. Amerikában ilyesmi nem történt még. Ami napról napra zajlik, az az otthoni 1990-es rendszerváltással állítható párhuzamba, és ahhoz hasonlóan szintén nagy állampolgári támogatást élvez.