Hatalmas elánnal osztogatja körbe a művelt közvélemény Mark Carney szavait. A nem túl izgalmas szónoklattal nem foglalkoznék, csak mulatok magamban, hogyha Trump, Orbán, netán Byung-Chul Han vagy éppen Niall Ferguson mondja, hogy vége a régi világnak, akkor ők erőszakos ösztönlények, illetve holdkóros álmodozók, de ha a kanadai miniszterelnök szól ekként, akkor az micsoda korszakos meglátás.
Valójában minden alkalommal egy banalitás nyugtázása történik – ami a politikusokat illeti, az érdekvezérelt tetteik megideologizálása. Az utóbbi esetben példának okáért az, hogy a társadalmi igazságosságra és világbékére oly kényes publikum lelkesen tapsol a következőknek: „hivatalba lépésünk óta csökkentettük a jövedelem-, tőkenyereség- és üzleti befektetési adókat, eltávolítottuk az interprovinciális kereskedelem összes szövetségi akadályát, és gyorsított eljárással egymilliárd dolláros beruházást hajtunk végre az energia, a mesterséges intelligencia, a kritikus ásványi anyagok, az új kereskedelmi folyosók terén és egyéb területeken. 2030-ig megduplázzuk védelmi kiadásainkat”. Mérsékeljük a gazdagok adóit, tisztogatjuk az utat a tőke előtt, fokozzuk a természeti erőforrások kiaknázását, fújjuk tovább a techipar lufiját, és fegyverkezünk. Hurrá!
Ezt azonban még nem jegyezném meg, nem az én országom, nem az én kormányom, és baloldali sem vagyok. Ami viszont minket illet, az a lábszagú provincializmus, hogy egy, a szomszédunkban megjelent mű sorsunkat is érintő megállapításait (Magyarországot konkrétan többször is említi az írás) az aktuális tengerentúli fontos ember (amúgy téves) interpretációjában tárják a nyilvánosság elé – és a szöveget továbbosztók közül egyetlen író, társadalomtudós, fészbúkpróféta és láncfűrészes operáló sem vette a fáradságot, hogy megnézze az eredetit. Ahogy nem vette erre a fáradságot a fordító, a valaha jobb napokat látott és nehezebb éveket megélt Ara-Kovács Attila sem.
Ugyanis az történt, hogy a kanadai visszfény Václav Havel egy esszéjének anekdotájára fűzte föl mondanivalóját, amely publikáció rémes bikkfanyelven „A hatalommal nem rendelkezők hatalmáról” címen kerül említésre a köröztetett bejegyzésekben, noha az esszé magyarul is megjelent a jóval gördülékenyebb „A kiszolgáltatottak hatalma” címen a csehszlovákiai (majd szlovákiai) Irodalmi Szemlében 1991-ben, a későbbi Kossuth-díjas Grendel Lajos főszerkesztősége idején. Ha bárki rákeres, megóvhatta volna magát attól, hogy egy hibás kanadai megfejtéssel menőzzön, bár nem hiszem, hogy ez szempont volna.
Pedig Mark Carney felütése is okot adhatna a gyanakvásra, mivel 1978-as cseh disszidensként hozza szóba Havelt. Havel végig Csehszlovákiáról, csehszlovák társadalomról, csehszlovák ellenzékről ír, a „cseh” elő sem kerül, és a „disszidens” is megért volna – legalább Ara-Kovács részéről – egy idézőjelet. Az esszé negyedét-ötödét ugyanis a kifejezés tisztázása teszi ki – Havelnél ez kívülállót, ellenállót, elfordulót, befelé fordulót jelent –, és annak rögzítését, hogy az író miért idézőjelben használja. Tudniillik a korban a „disszidens” leginkább a keleti blokkból menekültet jelentette, ám Havel nem kényelmes nyugati emigrációban írta sorait, hanem a börtönben.
Oké, eddig a dohogás, de most nézzük a példamesét kanadai tolmácsolásban. „[Havel] egy zöldségárus példáját idézte. A boltos minden reggel kihelyezett egy táblát üzlete kirakatába: »Világ proletárjai, egyesüljetek!« – állt rajta. Persze, nem hitt benne. Senki sem hitt benne. De ő mégis kitette a táblát – hogy elkerülje a bajt, hogy jelezze, alkalmazkodik a szabályokhoz. És mivel mindenütt minden boltos ugyanezt tette, a rendszer fennmaradt. Nem pusztán erőszakkal, hanem azzal, hogy a hétköznapi emberek részt vettek olyan rituálékban, amelyekről maguk is tudták, hogy merő valótlanságok. Havel ezt »hazugságban élésnek« nevezte. A rendszer ereje tehát nem önnön igazságából fakadt, hanem abból, hogy mindenki hajlandó volt úgy tenni, mintha igaz lenne. De törékenységét is ugyanez okozta: ha csak egy ember is felhagy a színjátékkal – ha csak egyetlen zöldségárus eltávolítja a tábláját –, az illúzió repedezni kezd.”
Be kell venni a táblákat, és a rendszer összeomlik! Bájos, ahogy diktatúrában egy percet nem élő (viszont a brit jegybank élén szolgáló) kanadai miniszterelnök ezt elképzeli, és nyomorúságos, hogy a kemény diktatúrát (ti. a románt) átvészelt Ara-Kovács ezt átveszi. Ezzel szemben Havel éppen azt írja, hogy mivel a rendszer nem tolerálhatja az őszinte gesztust, így kénytelen a legparányibb nyílt ellenszegülésre is a legsúlyosabb represszióval válaszolni. Mert a rendszer is rabja saját magának, a miniszter is, a zöldséges is – így Havel.
Eleve az, hogy milyen jelszó kerül „a hagyma és a sárgarépa közé”, már megalkuvás eredménye. A h a t a l o m megalkuvásáé. „Gondoljuk csak meg: ha a zöldségest arra köteleznénk, hogy a kirakatába ezt a jelszót tegye: »Félek, ezért feltétel nélkül engedelmeskedem«, jelentéstartalmát tekintve már távolról sem lenne iránta annyira közömbös, habár ezúttal ez a tartalom teljességgel megegyezne a jelszó rejtett jelentésével. A zöldséges alighanem vonakodna közszemlére tenni kiszolgáltatottságának ennyire egyértelmű bizonyítékát, kínos lenne számára, szégyenkezne miatta. Hogyisne: elvégre ő is ember, neki is van önérzete. Ennek a »bonyodalomnak« a kiküszöbölése végett kell hát jellé átalakítani a hűségnyilatkozatát”.
Erre való az ideológia. Az ideológiának „alibi” szerepe van a poszttotalitárius rendszerekben. Hogy soha ne a valóságról kelljen beszélni. A valóságot Csehszlovákiában nem transzparensek, tacepaók, aktívaértekezletek jelentették, hanem közel 80 ezer szovjet katona, másfélezer tank, 2500 gyalogsági harcjármű, 100-nál is több repülő és 200-nál is több helikopter. Mi a világnak ezen a fertályán ezt tanultuk meg. Meg azt, hogy jó vigyázni azzal, amikor közép- és kelet-európai polgártársaink lelkesedni kezdenek valamely távoli hatalom ideológiai nyelven megfogalmazott üzeneteiért.
Kanada ma szövetségeseket keres, amihez minden kétséget kizáróan joga van, ahogy Trumpnak is joga volt az amerikaiak egyértelmű felhatalmazásával „America first” jelszót hirdetni. A kanadai miniszterelnök számára ez aggasztó is lehet, így szövetségeket keresni számára kötelesség is. Ennek során olyasmiket mond, ami az uniós magállamoknak és az uniós vezetőknek kedves, és olyan kulturális referenciákat hoz elő, melyeket emezek értenek. (Havel mellett például a korábbi finn miniszterelnököt is idézte). Ám ettől ez még egy geopolitikai lökdösődés marad, nem több, melyben ugyan lehet az egyik fél rokonszenvesebb, mint a másik, de egyik sem lesz a világ bedöntője, ahogy megmentője sem.
Borítókép: Mark Carney kanadai miniszterelnök beszédet mond a davosi Világgazdasági Fórumon 2026. január 20-án / fotó: Fabrice COFFRINI / AFP
Bejelentkezés