Amerikában népszerű, évszázados történetiségre visszatekintő, bár valójában téves jogértelmezésnek számít, hogy a zsarnokságra törő közszereplőt erőszakkal is el lehet távolítani a hatalomból, akár úgynevezett „zsarnokgyilkosság” (tyrannicide) által is. Az ókori Rómában a hasonló politikai gyilkosságoknak megvolt a hagyománya, bár törvénytelennek és elítélendő cselekedetnek számított, amely többnyire sokkal rosszabb végkifejlettel és társadalmi, politikai utóhatással járt, mint a zsarnoknak ítélt uralkodótól vagy hadvezértől való véres megszabadulás, lásd Julius Caesar szörnyű halálát.
Ám még a modern korban is sokan hivatkoztak, hivatkoznak a tengerentúlon is e népszerű, de fiktív jogra, vagyis a zsarnoknak tekintett politikai vezető – vagy a zsarnokinak tekintett politikai szereplő – meggyilkolásának jogára, amikor Abraham Lincoln elnök gyilkosáról, John Wilkes Booth-ról, vagy éppen a Trump elnök elleni merényletkísérlet, netán a Charlie Kirk-gyilkosság végrehajtójáról beszélnek. Az amerikai büntető törvénykönyv 18. cikkely 1. részének 2385. § paragrafusa szerint azonban ez kifejezetten tilos és büntetendő, hiszen az állampolgár csakis önvédelemből, illetve a saját és közvetlen környezetében tartózkodó polgárok élete védelmében használhat fegyvert, illetve veheti el mások életét.
Mindemellett Amerika története természetesen tele van politikai merényletekkel és a közszereplők, hírességek sérelmére elkövetett, néha hihetetlen indíttatású gyilkosságokkal. Ilyen volt Lincoln elnök fent említett meggyilkolása 1865 nagypéntek estéjén, vagy az, amikor James Garfield elnököt 1881-ben a washingtoni vasútállomáson egy Charles J. Guiteau nevű őrült lelőtte – utóbbi amerikai konzul szeretett volna lenni Európában, de Garfield elnök nem tekintette beszámíthatónak, és elzavarta. Húsz évvel később, 1901 szeptemberében egy lengyel származású New York-i anarchista, Leon Czolgosz lelőtte William McKinley elnököt Buffalo városában. A mélyen vallásos McKinley elnök még halála előtt rendhagyó módon megbocsájtott merénylőjének, akit később azért mégis halálra ítélt az esküdtszék.
Minden idők egyik leghíresebb politikai gyilkossága kétségtelenül a népszerű, ifjú politikus-celebritás, John F. Kennedy elnök elleni merénylet volt, melyet 1963. november 22-én Lee Harvey Oswald követett el. A rejtélyes JFK-gyilkosság máig ható politikai konspirációkat indított el, egyben az amerikai politikai mítosz fontos része. Kennedy elnök öccse, Robert, Amerika igazságügyi miniszterének és elnökjelöltjének meggyilkolása, melyet öt évvel később követett el egy Sirhan nevű antiszemita palesztin keresztény menekült, úgyszintén a nagyhatású és értelmetlen politikai merényletek sorába illeszthető. És folytathatjuk a sort: az 1960-as évek hasonlóan véres politikai gyilkosságai sorában ott a Malcolm X lelövése, vagy a dr. Martin Luther Kinget elleni 1968-as merénylet – a fekete polgárjogi harcost, a gandhiánus pacifista ellenállás hívét, a nagyhatású fekete baptista lelkészt a tennessee-i Memphisben ölték meg. Gyilkosát, James Earl Ray szökött fegyencet 99 év börtönbüntetésre ítélte a bíróság, King családja szerint azonban egy „titkos” állami összeesküvésre került sor, James Ray csak a bűnbak, a bérgyilkos merénylő szerepét játszotta, és valójában a CIA szervezte a gyilkos merényletet az állandó megfigyelés alatt álló King ellen. E feltételezésre azonban a 2001-ig tartó vizsgálatban és perben a bíróság nem talált semmilyen bizonyítékot.
Hasonlóan emlékezetes történelmi esemény a frissen beiktatott amerikai elnök, Ronald Reagan ellen elkövetett sikertelen merényletkísérlet 1981. március 30-án. A republikánus elnököt az őrült John Hinkley Jr. támadta meg, amikor Reagan kilépett a washingtoni Hilton Hotelből. Hinkley Jr. azzal a céllal követte el tettét, hogy imponáljon imádott színésznő-idoljának, Jodie Fosternek, akire Martin Scorsese 1976-os filmjében, a Taxisofőrben figyelt fel. A vallásos Reagan elnök szerint – aki tüdőlövést kapott, de túlélte a gyilkossági kísérletet – minden nap ajándékká vált számára a merénylet után, ami – elmondása szerint – tulajdonképpen jobbá tette az életét. Hinkley 2016-ban szabadult az elmegyógyintézetből.
Láthatjuk, a legutóbbi tragikus tengerentúli események, bár döbbenetesek, ellenben egyáltalán nem kirívóan szokatlanok. Az amerikaiak – némi túlzással, de – kvázi fegyverrel a kezükben születnek, ahogyan államuk is a felfegyverzett polgárok milíciáinak hősies harca révén nyerte el a függetlenségét több mint két évszázaddal ezelőtt a nála sokkal erősebb Brit Birodalommal szemben. Tízből nyolc amerikai polgár rendelkezik lőfegyverrel, pártállástól és vallási hovatartozástól szinte teljesen függetlenül. A fegyverviselés gyakorlatilag kőbe vésett, csak kétharmados kongresszusi többséggel megváltoztatható alapjognak számít a Második Alkotmánykiegészítés (Second Amendement) rendelkezései szerint, 1791 óta. Kétségtelen, hogy az amerikai a legmilitarizáltabb társadalom a világon, hiszen a statisztikák szerint tavaly mintegy 393 millió lőfegyver volt az amerikai lakosság kezében legálisan (sok államban a 14 éves korú fegyverhordozóktól egészen a demenciával küszködő szépkorúakig).
Mindezekhez hozzátehetjük, hogy az amerikai konfliktuskezelés elsődleges módja még csak nem is a filmekből jól ismert kocsmai ököljog, hanem a fegyveres problémamegoldás. Nem meglepő módon a szövetségi bűnügyi statisztikák szerint 2023-ban mintegy 47 ezer amerikai halt meg lőfegyver által, és a tragikus esetek több mint felében fegyveres emberölésre került sor (lásd az úgynevezett bűnös városok, avagy sin city-k, mint Memphis, Baltimore, Oakland, St. Louis, Chicago, Detroit, Cleveland, Louisville, New Orleans, Albuquerque vagy Minneapolis észbontó bűnügyi statisztikáit.) Túlzás nélkül mondhatnánk, hogy egyfajta utcai háború zajlik Amerika városaiban, hiszen összehasonlításképp, a húszévnyi véres afganisztáni háborúban összesen „csak” mintegy 6 ezer amerikai katona vesztette életét (igaz, további 20 ezer veterán immár hazatérése után, az Egyesült Államokban önként vetett véget életének PTSD-s háborús pszichózis és társadalmi visszailleszkedési nehézségeik miatt).
A tagállamonként változó, vagyis mintegy ötvenféle amerikai oktatási rendszer nagy hangsúlyt fektet a civilizált (brit stílusú) vitakultúra kialakítására, elsajátítására az iskolákban, illetve a pszichológiai tanácsadásra, azonban úgy tűnik, hogy ennek az igyekezetnek még nagyon sok időre van szüksége a tengerentúlon. Elég, ha csak az amerikai diákok körében tapasztalható burkolt vagy nyílt erőszakra és a fegyveres konfliktuskezelésre gondolunk, amely átlagosan kéthetente jelentkezik az USA valamelyik oktatási intézményében, és mintegy 50-70 diák halálát okozza évente.
Az utóbbi időszakban történt tragikus amerikai merényletek politikai indíttatása kétségtelenül szembetűnő, akárcsak az elkövetők fiatal kora, hiszen a Z-generációhoz tartozó elkövetőkről van szó. Thomas M. Crooks, aki regisztrált republikánus szavazóként úgy gondolta, hogy megszabadítja az országot attól a kártékony, „álkonzervatív, elvetemült politikai szörnyetegtől”, akinek Donald Trumpot gondolta, 21 éves volt az esemény idején. Crooks a pennsylvaniai kisvárosi otthona közelébe látogató Trump kampányrendezvényét találta megfelelőnek arra, hogy úgymond, saját kezébe vegye hazája sorsát, és megszabadítsa Amerikát attól a vezetőtől, akire annak washingtoni politikai ellenfelei egyébként is kígyót-békát kiáltanak, és akit olyan, a történelemkönyvekből ismert véreskezű diktátorszörnyetegekhez hasonlítanak, mint Sztálin, Hitler vagy Mussolini.
Feltehetően hasonló, bár kevésbé világmegváltó politikai elgondolások ihlették a 22 éves, utahi, konzervatív, republikánus családból származó Tyler Robinson tettét is. Robinson augusztus végén nagyapja vadászpuskájával egyetlen lövéssel meggyilkolta a legnépszerűbb amerikai konzervatív influenszert, az egyetemi kampuszokon nyilvános vitaalkalmakat szervező Charlie Kirköt, a Turning Point USA mozgalom alapító-frontemberét. Az ifjú Robinson egyetemi hallgatóként találkozott a sokkal nyitottabb, szabadosabb egyetemi környezetben a progresszív liberális eszmékkel, sőt egy transzneműként coming outoló szobatárs-baráttal is. Elképzelhető, hogy a régi és új értékrend, a hátrahagyott család és az egyetemi miliő eszmeiségének éles kontrasztja komoly lelki és tudati válságot okozhatott az esetében. Erre még inkább ráerősített a provokatív, konfrontatív vitáiról közismert, népszerű – Robinson számára ellenszenves – Charlie Kirk látogatása is.
Az FBI vizsgálata szerint a vadászpuska lövedékeire előzetesen szélsőbaloldali- és pro-LMBTQ jellegű, politikai töltetű üzeneteket karcolt Robinson, például ezt: „Hé, fasiszta, ezt neked!” („Hey, fascist! Catch!”), illetve a Bella ciao című dal sorait. Az igen népszerű és befolyásos Charlie Kirk meggyilkolása az amerikai és nyugati konzervatív, keresztény közösségek számára egyfajta „Kennedy-momentumként” hatott, és e hangoltságban vonulhat be a politikatörténetbe, valamint komoly hatást gyakorolt a végletesen megosztott és polarizálódott amerikai társadalomra. Donald Trump Antifa-ellenes, terrorizmusellenes tiltó és megtorló intézkedései nem kis részben a merényletre, a Tyler Robinsonnál talált lövedékekre vésett üzenetekre, valamint a Kirk halála nyomán felbuzgó vallás- és egyházellenes, szélsőbaloldali politikai megnyilvánulásokra adott reakciókként is értelmezhetőek.
A politikai indíttatású és társadalmi, vallási vagy kulturális gyökerű elégedetlenségből, polarizálódásból származó erőszak az amerikai közélet régi-új valós veszélye. Ezen egyáltalán nem segít a politikai csúcsszereplők, véleményvezérek gyakran erőszakra buzdító, szélsőséges retorikája, amely démonizálja és dehumanizálja, pusztulást érdemlő szereplőként azonosítja az amúgy demokratikus küzdőtéren működő politikai ellenfeleit. Márpedig ez történt, történik az utóbbi években az amerikai társadalomban és a politikai miliőben – az ismert, tragikus következményekkel. Sajnálatos módon a közélet és a politikai kommunikáció „amerikanizálódásának” számos jelét megfigyelhetjük Európában, azon belül idehaza is, és csak reménykedhetünk abban, hogy az eldurvuló retorikával nem járnak majd együtt a füstölgő puskacsövek.
A szerző Amerika-kutató
Borítókép: A Ronald Reagan elleni merénylet utáni pillanatok, 1981. március 30., Washington / fotó: Handout / The Ronald Reagan Presidential Library and Museum / AFP
Bejelentkezés