A kampány beröffenésével egyre komolyabb, gyakran egyenesen hisztérikus nyomás nehezedik a kisebb ellenzéki pártokra, hogy „elveszett szavazataikkal” „ne álljanak a rendszerváltás útjába”, és lépjenek vissza a választásokon. A Kutyapárt és a DK az elmúlt egy-két hétben mindent megtett, hogy tényleg igazolja saját politikai fölöslegességét – ám közel sem azért, amiért a Tisza Párt és vidéke állítja.
A politika ugyanis soha, sehol, semmilyen korban nem így működött. Aki hatalomra kér felhatalmazást, és azt megkapja, az hatalmat is fog gyakorolni. És így jár el tisztességesen, hiszen a szavazói erre adtak neki bizalmat. Lehetne persze történelmi példákat felidézni. Például az 1973-ban a katonai diktatúra ellen az Argentínából kitiltott Perón helyett elinduló Camporát, aki gyorsan át is adta helyét a hazatérő exelnöknek. Vagy a különböző rendszerváltások és forradalmak után alakuló alkotmányozó nemzetgyűléseket, amelyek az új berendezkedés megalapozása után feloszlatták magukat, és gyakran azt is kikötötték, hogy tagjaik nem indulhatnak demokratikus választásokon. Csakhogy a Tisza semmi ilyesmit nem ígér.
A választójogi törvényről maga Magyar nyilatkozta azt szeptemberben, hogy „az első 50 legfontosabb kérdésben” sincs benne, amelyen változtatna. Márpedig épp a Fidesz egykori hegemón szerepére szabott, egyfordulós, az egyéni választókerületek túlsúlyára épülő választási rendszer az, amely a kisebb ellenzéki erők indulása ellen felhozott leggyakoribb érv. Ha a Tisza ezen nem fog változtatni, akkor a magyar politika továbbra is tömbösödésre lesz kárhoztatva, a két mindenkori nagy párton kívül mindenki más újra meg újra meg fogja kapni, hogy „elveszett szavazatokat” gyűjt, s ezzel az ellenoldal szekértolója.
Jelen állás szerint tehát úgy fest, hogy amelyik párt önként törli a nevét a szavazólapról, az leradírozza magát a magyar politikai palettáról is. Nem négy évre, hanem talán örökre, de mindenképpen hosszú időre. Vagyis, aki túl akarja élni ezt a választást, annak el kell indulnia rajta. Aki pedig valóban elkötelezett a demokratikus közélet mellett, az nem vonhatja kétségbe egyetlen politikai közösség létezéshez való jogát, amennyiben az olyan világlátást vagy nézőpontot jelenít meg, amelyet más nem.
És ezen a ponton merül fel az igazi kérdés az MKKP és a DK kapcsán. Képviselnek még ezek a pártok bármit is? Nem arról van szó, hogy hisznek-e a valamiben. Nagy részük minden bizonnyal igen. A Kutyapárt lelkes önkéntesek hálózatából jött létre, a Gyurcsány-házaspár pedig a „koalíció” elnevezés dacára nagyon is jól körülbástyázott világnézeti erődöt épített maga köré.
Az egyik irányba kétségtelenül igen. A kormánnyal szemben mindketten rendkívül harcias üzeneteket fogalmaznak meg. A kutyás és DK-s felületeken tobzódnak a szinte már fokozhatatlan jelzők, tajtékzik a népharag, égbe szállnak az eskük, mennyire le akarják váltani, el akarják söpörni a NER-t, és helyét még sóval is behintenék. Keményen és szorgalmasan mozgósítanak – a Tiszának. Minderre ugyanis elsősorban nekik lehet erejük, s akiknek ennyire elege van a jelenlegi hatalomból, azok biztosra akarnak menni, s rájuk is bízzák ezt a feladatot.
Mindeközben
A DK-sok annyit tudtak kiizzadni magukból, hogy visszatérve a gyökerekhez, ordas uszító kampányba kezdtek a határon túli magyarok ellen, ami ugyan visszataszító – de legalább valami olyasmi, amit a Tisza biztosan nem vállal fel, vagyis amit egyedül A DK-nál talál meg, akinek erre van igénye. (Illetve plakáton kérik a szavazókat, hogy „erős baloldalt” küldjenek a parlamentbe – ami passzolna is a DK-ra, ha erős és baloldali lenne.)
A Kutyapárt még ennyit sem prezentál. A közösség egyik arcává tett Csoki enerváltan jelenti ki a 444-nek, hogy majd a választás napján dönti el, kire szavaz. A lista negyedik helyezettje (5 százalék felett biztos bejutó a parlamentbe) pedig „szentpétervári pincék” mélyéről irányított kamuprofilokat vizionál a nyakukba zúduló (sokszor valóban alpári és rágalmazó), visszalépést követelő kommentáradat mögé, hiszen legyen „bármilyen konfliktus a Kutyapárt és a Tisza párt között, kizárólag a Fidesz és a Mi Hazánk érdeke.” Hogy ez a Kutyák által más esetekben oly önfeledten kiröhögött Ezüst Alusisak-díjas konteó, vagy szuperszellemesnek szánt metahumor, az nem teljesen világos. De sajnos mindegy is.
Mert a sorok között mindkét esetben ugyanaz a rettegés húzódik meg. Akár hergelés, akár irónia, ugyanúgy annak a megúszását szolgálja, hogy egyenesen elküldjék a fenébe azokat, akik a tiszás narratívát felmondva mocskolják őket. Akkor a végén még elveszne az ellenzéki jófej srácoknak járó egymillió másodlagos (vagyis valódi szavazatra nem váltható) pártpreferencia.
Az MKKP úgy kéri az ellenzéki voksokat, hogy közben nincs bátorságuk világosan kimondani, hogy mi a gond a legerősebb ellenzéki párttal. Aki a jelenlegi, érzelmileg és jó eséllyel matematikailag is végletekig kiélezett politikai küzdelemben arra akarja rávenni az embereket, hogy ne a Fideszre és ne a Tiszára szavazzanak, annak világosan és keményen rá kell mutatnia, mi a gond a két nagy párttal. Mindkettővel. Egyik alól sincs felmentés.
Akinek ehhez nincs vér a pucájában, az (miként az elmúlt hetek ezt világosan bizonyították), nem ússza meg azt a gyűlöletcinamit, amit oly elkeseredetten el akar kerülni – de legalább követői sem maradnak. Mert
Borítókép: Csoki, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt influenszer-arca / forrás: Facebook
Bejelentkezés