Huszonnégy kortárs művész és hetvenhét állami gondozásban élő fiatal közös munkáiból láthatunk kiállítást a Ludwig Múzeumban, Világszép korTárs kapcsolódások címmel, amely a Világszép Gyermekvédelmi Alapítvány tizenöt éves fennállását ünnepli, joggal. A kiállítást Wirtz Ágnes művészettörténész álmodta meg, aki a Világszép Alapítvány létrehozója. Az alapítvány tizenöt éve biztosít érzelmi biztonságot, személyre szabott figyelmet és támogatást állami gondozásban élő gyermekek számára, amelyre, mint a kiállításból is kiderül, nagy szükségük van.
Belépve a Ludwig Múzeum kiállítóterébe a magas fehér falak közé, a hatalmas terekbe, hirtelen eltörpül az ember, és el sem tudja képzelni, hogyan fogja megtapasztalni a kívánt kapcsolódást ezekkel az alkotásokkal. A falon képek lógnak, kicsit hűvös van, a kiállítóterekben idősebb teremőrök cirkálnak csendesen. Aztán ahogy olvassuk Wirtz Ágnes érzékletes leírásait a workshopokról, és megnézzük a kapcsolódó képeket, elmélyülünk, megnyugszunk, és lassanként belekerülünk egy olyan érzelmi sodrásba, ami kitart egészen a végéig.
A workshop menete a leírások szerint minden alkalommal az volt, hogy a gyerekek (2 és 25 éves kor között) megnézték az adott művész által kiválasztott képet, ami számára valamiért fontos, aztán a maguk módján azonnal asszociáltak rá. Próbálták kitalálni, mi mit jelent, miért került oda, miért ilyen maszatos vagy éles, vagy akár átlátszó, és hogy mire gondolhatott a művész. Végül belépett a képzőművész, akinek olykor nyers kérdések vagy kijelentések formájában fejezték ki a nemtetszésüket, a véleményüket. Sokszor azonnal alkotni akartak, és szinte követelték az ecsetet, a papírt, vagy éppen, ami volt.
Miközben a workshopok leírásait olvastam, arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha minden művész kaphatna ilyen közvetlen, egyszerű, őszinte visszajelzéseket az alkotásairól, még akkor is, ha fájdalmas. Talán erősebb és sokszor inspirálóbb is lehet egy ilyen éles kritika, mint a szakkritikusok vagy művészbarátok által mondott, megfontolt, szépen megfogalmazott, értelmiségi megjegyzések és sejtetések. A művészek a gyerekek nyers kérdései és odavetett, dobott megjegyzései hatására kénytelenek voltak olyan alapvető dolgokat is elmagyarázni a művészetük miértjeivel kapcsolatban, ami egy műértőnek nem lenne kérdés. Ezzel saját művészetük lényegi kiindulópontjáról is kénytelenek voltak beszélni, ami feltehetőleg gyors elmélyülésre késztette a művészeket, és inspirálta is őket.
Művészenként három mű született; egy eredeti mű, aminek kapcsán ismerkedni és beszélgetni kezdtek, egy, amit közösen alkottak, és egy...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.